De hát mit tehetünk, amikor ilyesmit látunk? Kinyílik a bicska a talpunk alatt, és a pénztárca a belső zsebünkben. El vagyok keseredve, mert a különféle sóhivatalok, hivatalok, ügynökségek, hatóságok, ülnökségek és álnokságok beosztottjainak fizetését csekély kétezer euróra mérsékelték. Ezekre a posztokra nem lesz jelentkező. Ki fog ezután minket az ilyen beosztásokban (félre)vezetni? De rajtuk kívül még van egy sereg vezér állami cégnél, amely gazdasági jellegű tevékenységet folytat. Mint például a Romsilva, ahol megmaradhat az a régi havi háromszázmillió lejes fizetés, ami most is van. Az Állami Vagyonalap vezetőjének az évi fizetése 204 000 euró. Hát, ha van, miből fizetni, mert az államnak még van vagyona! Mindig csodálkoztam, hogy miért ilyen nagy egyeseknek a fizetése. És aztán hallottam valahol, hogy Einstein, a világhírű tudós órákat adott valamelyik egyetemen. A többiekhez képest igen nagy órabérrel fizették. Mikor megkérdezték az egyetem vezetőjét, hogy miért ad ilyen nagy pénzt, mert végül is ismert elméleteit adja elő, azt válaszolta, hogy tulajdonképpen a tudós tehetségét fizetik meg. Most már értem! Nálunk is így van. Itt is meg kell fizetni azt a tehetséget, ha valaki egy ilyen magas beosztásba fel tud mászni vagy könyökölni. Ehhez például egyéb sem kell, mint egy pártvezér ismerősének lenni. Ezekért a posztokért még versenyvizsgázni sem szükséges. Minek is? A takarítónőnek igen, mert mi lesz, ha a seprűn csak úgy elkezd lovagolni, ahelyett hogy sepregetne vele? Írni, olvasni, nem tudom, kell-e. Elég, ha a nevét alá tudja írni, mert valószínű, aláírnia csak kell. Legalább a fizetési ívet. Miniszterelnökünk kezdetben még pártolta a nagy fizetést húzók egy részét, mondván, hogy ha nem lenne szép fizetésük, akkor máshová mennének el azok a nélkülözhetetlen emberek. De az is közismert, hogy a temetők csupa nélkülözhetetlen emberekkel vannak tele. Ezek közül, ha feltámadna hirtelen valamelyik, másnap már nem lenne mit kezdeni vele. Én azt mondom, hadd menjenek. Az másokra nézve lesz újabb csapás. Ló döglik, hám ürül. Az egyik tévéadásban láttam egy volt sóhivatali vezért, akit valami okból kirúgtak. Aztán ő ott mesélt egyet s mást. Voltak a cégnél vagy ötvenen. Miután elment, felvettek még száz embert. Most ő el sem tudja képzelni, mivel üti el az időt ez a száz ember, mert még ötvenen is sokan voltak. Hallottam én még olyanról, hogy valaki Amerikában három évig bejárt munkába. Külön irodája volt. A három év alatt soha senki semmivel nem zavarta. Elment havonta, és felvette a fizetését. Annyit írt alá. Nem lenne nálunk is egyszerűbb bezárni minden ilyen hivatalt, és az ott dolgozó kiérdemesültebbeknek csak hazaküldenék a pénzt? Irodaköltség nem lenne. Micsoda spórlás. És legalább jobban tudnának saját üzleti ügyeikre koncentrálni!