Nagy D. István
Kétségkívül lehangoló, szomorú momentumként marad meg a román köztudatban az idei december elsejei nemzeti ünnep dátuma, hiszen, mint oly sok mindent ebben az évben, a koronavírus-járvány ezt is alaposan átírta. Az immáron harminc éve megszokottá vált felvonulások, sok ünneplőt megmozgató események elmaradtak, még a fővárosban is csak az államfő és a kormánytagok emlékeztek – a díszőrség másfél száz tagja körében – a gyulafehérvári nagygyűlésre. A szerény külsőségekhez mintha a máskor pátoszos, szuperlatívuszokkal tömített beszédeket is idomították volna, a szónokok javarészt a nemzeti egységet, az összefogás fontosságát hangsúlyozták a mostani nehéz időkben.
Szép szavak – és egyben mily álságosak azoktól, akiknek politikai színezettől függetlenül a járvány tombolása közepette messze fontosabb volt a pillanatnyi hatalmi csatározás, a parlamenti bohózatok sorozata az emberek, a társadalom reális problémái helyett. Olcsó képmutatás és vérbeli cinizmus, ahogyan mások mellett az államfő és a kormány egyes tagjai az egység felettébb szükséges voltáról papoltak, miközben éppen ők voltak azok, akik tavasz óta minden lehetőséget megragadtak, hogy a politikai porondon fenntartsák a feszültséget, a hadiállapotot.
A székelyföldi, erdélyi magyarok szempontjából természetesen az idei december elseje sem jelentett mást, mint az eddigiek. Vérmérséklettől, világlátástól függően ki-ki háborogva, keserű szájízzel, gyászolva vagy éppenséggel közömbösen követte (ha egyáltalán) a szerény ünnepségeket. Mégis, az idei román nemzeti ünnepnek magyar szempontból is sajátos jelentősége volt. Mondhatni öröm az ürömben: a járvány megszabadított attól, hogy gyűlölettől fröcsögő bandák – mint a vidékünkön többször felvonuló Új Jobboldal – megalázó, provokatív, hódítói rigmusait legyünk kénytelenek hallgatni valamely székely város utcáin. Némileg üdítőleg hathatott továbbá, hogy az ünnepi üzenetek megfogalmazói idén erőteljesen a járvány elleni harcra koncentráltak, így elmaradtak a „magyarok bűneit” felemlegető mondatok. Egy kivétel azért akadt, a Nemzet Útja szervezet tagjai hol máshol ünnepelhettek volna, mint Úzvölgyében, Nagy-Románia térképpel, zászlókkal, és lankadatlan harci kedvvel nekünk is üzentek: bármi áron megvédik a román kereszteket és az emlékművet a buldózerrel érkező magyaroktól, Magyarországtól és a korrupt politikusoktól.
Szomorúan kell viszont tudomásul vennünk, hogy a viszonylagos csend csak kegyelmi pillanat volt, hiszen az év folyamán nem szenvedtünk hiányt fricskákból, támadásokból – lásd Klaus Iohannis autonómiaellenes kirohanását, a Trianon-törvény elfogadását vagy az említett Nemzet Útja szervezet megnyilvánulásait –, a járvány elmúltával pedig biztosan nem kell majd sokat várnunk arra, hogy így vagy úgy több irányból és gyakran emlékeztessenek, ki az úr a háznál.
