Idén a világjárvány miatt Kézdivásárhelyen is egy kicsit más lesz az adventi időszak. Kézdivásárhely önkormányzata és a Vigadó Művelődési Ház arra törekedett, hogy az ünnep szépségét, a várakozás meghittségét ebben a különleges helyzetben is meg tudja teremteni. Megszokott adventi gyertyagyújtás a Gábor Áron téren idén nem lesz, helyette az éterbe költözik a programsorozat: az önkormányzat és a Vigadó közösségi oldalára.
Minden adventi szombaton, azaz legközelebb december 5-én, majd 12-én és végül 19-én a megszokott időpontban, 18 órától a kézdivásárhelyi egyházak képviselői egy-egy rövid adventi gondolattal idézik meg a várakozást, az ünnepre való készülődést, majd szimbolikusan meggyújtják a Gábor Áron téren felállított koszorú gyertyáját. Első szombaton, november 28-án Farkas Alajos, a kantai Szentháromság-templom segédlelkésze adta át adventi üzenetét, amely az önkormányzat Facebook-oldalán volt elérhető, majd szűk körben meggyújtották az első gyertyát.
A Vigadó Művelődési Ház A várakozás szentsége című adventi sorozata jelentős szelete lesz az idei adventi időszaknak. A műsor gyártásvezetője és rendezője Lung László Zsolt színművész. Ebben helyi tehetségek és civilek fogalmazzák meg ünnepi üzeneteiket versek, mesék, prózák és egyéni gondolatok formájában. A VigadóArt a céhes város és környékének tehetségeit, alkotóit, értékes egyéniségeit szólította meg, hogy csatlakozzanak a várakozás megszenteléséhez: örömet szerezni és közvetíteni mások felé mindazzal, ami ezt az ünnepet körülveszi adventi gondolataink, Istent hívó verseink, gazdag karácsonyi énektárunk által.