Házkutatást tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) több kárpátaljai magyar intézménynél és Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének a lakásán. A magyar kormány kifejezte tiltakozását a történtek miatt, és Budapesten bekérették a magyarországi ukrán nagykövetet. Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere közölte: a NATO külügyminisztereinek keddi ülésén is felvetette a témát. Szolidaritási nyilatkozatot adott ki a Vajdasági Magyarok Szövetsége, Erdélyből pedig az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is. Közben az ukrán hatóságok vizsgálatot indítottak a magyar himnusz éneklése miatt is.
„A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ukrajna eddigi történetében példátlannak tartja azt a durva beavatkozást, amelynek keretében a titkosszolgálat fegyveres kommandósai megszállták Brenzovics László, a KMKSZ elnökének lakását, a KMKSZ ungvári központi székházát, az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány székhelyét házkutatás céljából” – írta a szervezet. A házkutatások során, a kelet-ukrajnai zaporizzsjei bíróság egy korábban szeparatizmus vádjával megnyitott büntetőügyre hivatkozó döntése alapján, olyan tevékenységre kerestek bizonyítékokat, amely az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására, az államnak való károkozásra irányul. A KMKSZ azonban úgy véli, hogy valójában koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásról van szó, amelynek célja a magyar szervezetek tevékenységének ellehetetlenítésén túl a kárpátaljai magyarságnak, valamint vezetőinek a megfélemlítése.
Minden nemzetközi fronton kiáll a magyar kormány a kárpátaljai magyarokért, ezért Szijjártó Péter a NATO külügyminisztereinek ülésén felvetette a kárpátaljai magyar intézményeknél tartott házkutatások ügyét. Ukrajna, egy nem NATO-tagország támadást indított egy NATO-tagországhoz tartozó nemzeti kisebbséggel szemben – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve: arra kérte az atlanti szervezet tagállamait, mutassák ki szolidaritásukat. Szijjártó Péter kiemelte: a magyarok, akik megélték a kommunista diktatúrát, tudják, milyen az emberek szovjet típusú „megfélemlítése, megalázása”. Ez történt hétfőn Ukrajnában, ahol „egyértelműen a magyarok megfélemlítése és magyar gyűlölet szítása továbbra is központi kormányzati politika szintjén van” – mondta, hozzátéve: ha nem így lenne, nem rúgták volna rá kommandósok az ajtót a KMKSZ elnökére. Szijjártó Péter a NATO külügyminisztereihez két kéréssel fordult. A szolidaritás kimutatása mellett azt kérte, ne gyakoroljanak nyomást Magyarországra azért, hogy lemondjon a vétóról a NATO–Ukrajna tanácsülések miniszteri szintű megrendezésével kapcsolatban. A házkutatásokra utalva azt mondta, ilyen események után senki nem várhat el gesztust.
Az erdélyi magyar szervezetek is megszólaltak az ügyben. Az RMDSZ mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetközi közvélemény értesüljön az ukrajnai magyar szervezetek elleni boszorkányüldözésről – közölte Kelemen Hunor elnök, mélységes felháborodásának adva hangot az ukrán hatóságok akciója miatt. Az Erdélyi Magyar Szövetség közleményében az erdélyi magyarság szolidaritásáról biztosította a kárpátaljai magyarokat. „Az erdélyi magyar közösség tagjaiként jól tudjuk, mit jelentenek az államilag vezényelt koncepciós eljárások – gondoljunk csak a koholt vádakkal letartóztatott és bebörtönzött Beke István és Szőcs Zoltán ügyére – vagy épp az intézményhálózatainkat ért vegzálások” – emlékeztetnek, szorgalmazva, hogy a Kárpát-medence magyarsága közösen mutasson fel erőt a trianoni utódállamok területén rekedt közösségeink védelme érdekében. A Vajdasági Magyar Szövetség egy emberként áll ki a kárpátaljai magyarság mellett, és teljes támogatásáról biztosítja Brenzovics Lászlót – reagált a történtekre a VMSZ.
Vizsgálat a magyar himnusz éneklése miatt
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy jogszabályba ütköző volt-e az, amikor a kárpátaljai Szürte településen a helyi képviselők beiktatásukkor elénekelték a magyar himnuszt – adta hírül tegnap az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az SZBU közlése szerint még november 21-én a helyi közösségi vezető kezdeményezésére énekelte el az október végi helyhatósági választásokon újonnan megválasztott tanácstagok egy része a magyar himnuszt. A Volodimir Zelenszkij mögött álló Nép Szolgája parlamenti frakciójának két tagja, Vitalij Bezhin és a párt frakcióvezetője, Olekszandr Kornyijenko közölte, hogy ők fordultak ez ügyben az SZBU-hoz.