A Hunyadi Attila Gábor történész, egyetemi adjunktus által moderált első rész a száz évvel ezelőtti történések felidézésével kezdődött és a máig ívelt, melyben két nagyon ellentétes álláspont ütközött. A temesvári Vasile Popovici volt nagykövet, egyetemi tanár, aki többször is megjegyezte, hogy nagy tisztelője Tőkés Lászlónak, furcsának nevezte a magyarság folyamatos múltba tekintését. Véleménye szerint ez elválasztja a magyar és román értelmiségieket, hisz ő úgy látja, utóbbiak inkább a jövőbe néznek, értékelik a nagyszerű lehetőséget, az előttünk lévő európai jövőt. Popovici úgy véli, ma a megbékélés akadálya a magyarországi nacionalizmus.

Egészen más húrokat pengetett Kovács Lehel István egyetemi adjunktus, aki szerint a kölcsönös tisztelet és egymás megbecsülése kellene hogy legyen mindennek a kiindulópontja, nem a Trianoni szerződést, hanem azt a román mentalitást kellene megváltoztatni, „ami Trianonhoz vezetett, s azóta is itt ül a nyakunkon”. Példaként említette az úzvölgyi temetőrongálást, Iohannis államfő magyarellenes kijelentéseit, a békediktátum aláírása időpontjának ünnepnappá nyilvánítását, a sértegetéseket és a folyamatos erőfitogtatást. Szólt a román asszimilációs politikáról is – Popovici tagadta, hogy lenne ilyen 1989 után is –, „ezek mind Trianon következményei, melyekkel foglalkoznia kell minden felelős politikai, közéleti személyiségnek, hanem teljesen elfogy a magyarság, arra a sorsra jutunk, mint az erdélyi szászok.”

Kovács Lehelnél is keményebben fogalmazott Tőkés László, aki szerint a román és a magyar emlékezetpolitikák különbözősége megterheli a napi politikát és a két nép és a két ország viszonyát is, amíg a vitatott kérdéseket nem sikerül tisztázni, mindig közénk fognak állni. A politikus rosszallását fejezte ki amiatt, hogy Románia az Erdély elszakítását egyoldalúan kinyilvánító gyulafehérvári nagygyűlés évfordulója után immár a trianoni döntés évfordulóját is az ünnepek sorába emelte. Megemlítette: mindkét ünnep a magyarok fölött aratott győzelem ünnepe, holott a kommunista diktatúra közös erővel történt 1989-es megdöntését is ünneppé nyilváníthatta volna az ország.

Tőkés László ismételten leszögezte: a mai Európa szellemében az elvett területért jogok járnának az erdélyi magyarságnak, hogy otthon érezhesse magát a szülőföldjén. A politikus szerint rendkívüli akadályt jelent a román--magyar megbékélés útjában az uralkodó román történelemszemlélet, a magyarokról kialakított negatív kép, amely a tankönyvekben is jelen van. Ezt a magyar ellenségképet élesztik fel a politikusok, amikor a magyar veszélyt emlegetik – mondta Tőkés László, s arra kérte előadótársait: segítsék elő, hogy Románia szakítson a magyarokkal szembeni asszimilációs politikával és az állami nacionalizmussal, amely az elmúlt száz évet jellemezte.

Sabin Gherman újságíró tévesnek nevezte azt a többségi mítoszt, hogy Románia a legengedékenyebb, legnagyvonalúbb kisebbségeivel. „Csak Gyuláig vagy Méhkerékig kellene elmenniük, hogy kételyeik merüljenek fel eme mítosszal kapcsolatban” – mondotta. Utalva Popovici korábbi kijelentésére a magyarok folyamatos múltba tekintéséről, felvetette: milyen lenne a román viszonyulás, ha mondjuk tíz év múlva olyan geopolitikai helyzet alakulna ki, amely nyomán Románia elveszítené területe kétharmadát? Beletörődnének ebbe a románok? Kifejtette: szégyelli magát az úzvölgyi temetőfoglalás miatt, és a trianoni évforduló ünneppé nyilvánítása miatt is. Úgy vélte: utóbbi olyan, mint a buli, amit egy temetés szomszédságában tartanak. Nem illik ilyet tenni. Kijelentette: Romániában a Duna-deltát a különleges környezeti helyzete, Székelyföldet pedig a sajátos kultúrája miatt kellene sajátos státusú régióvá nyilvánítani, akárcsak Olaszország tette Dél-Tirollal.

Gherman azt a nézetét is elismételte, hogy egy, a kultúrák egyenlőségén alapuló erdélyi román--magyar--német pártot kellene létrehozni. Szerinte, míg ez nem történik meg, a politikusok megosztó szándéka érvényesül.