A válogatott-szünet alatt sem pihen a KSE Futsal, a Gazda József edzette csapat szombaton és vasárnap bepótolja a Kolozsvári Clujana elleni két elmaradt bajnokiját. Mindkét találkozónak a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnok ad otthont.
Az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság mezőnyéből a KSE Fustal az egyedüli csapat, mely a labdarúgó 3. Ligában és a futsal 1. Ligában is ugyanazzal a játékoskerettel szerepel, így a két-fehérek a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi buboréktornán is elhalasztottak egy-egy mérkőzést (időközben bepótolták a Csíkszeredai Imperial Wet elleni találkozót), a hazai rendezésű turnén viszont a Kolozsvári Clujana távolmaradása miatt játszottak kevesebb meccset. A válogatott-szünet kapóra jött a kézdivásárhelyieknek, akik a hétvégén egyenesbe állhatnak, hiszen hazai környezetben kétszer is megmérkőznek a kincses városi alakulattal. A küzdelemsorozat két nyeretlen és pont nélküli együttesének első összecsapására szombaton 13 órától kerül sor, a találkozó az első fordulóból maradt el. Vasárnap a déli harangszó jelzi majd a KSE Futsal és a Kolozsvári Clujana közötti második párharc kezdetét, ezzel a mieink a nyolcadik fordulóból elnapolt meccsüket is bepótolják.
A kézdivásárhelyi fiúk eddig hat bajnokit játszottak, és sorozatban a Galaci United (11–4), FK Székelyudvarhely (7–2), Csíkszeredai Imperial Wet (6–1), Buzăui Luceafărul (6–4), Dévai Autobergamo (3–2) és ismét a Galaci United (14–5) együttesétől kaptak ki. Velük ellentétben a kolozsváriak csak négy meccsen léptek pályára, és ők is mindegyiket elvesztették (2–14 Csíkszeredával, 6–9 Buzăuval, 2–5 Dévával és 5–7 Udvarhellyel), ám jobb gólarányuknak köszönhetően a tabella 6. helyét foglalják el, megelőzve ezzel az utolsó KSE Futsalt.
„Mindenki egészséges a csapatban és harcra kész. Reméljük, a hétvégén megtörik a jég, és meglesz az első sikerünk. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen két egyforma szintű, képességű együttes találkozik egymással, ám mi azon vagyunk, hogy kihasználjuk a hazai pálya előnyét. A bajnokság két utolsó helyezettjének, a nyeretlen alakulatoknak a párharca ez, nem életre-halálra szóló, hiszen ez csupán egy játék, de mi mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük mindkét meccset” – nyilatkozta érdeklődésünkre Gazda József, a céhes városbeli csapat edzője. (tibo)