Az előző fordulókhoz hasonlóan a Sepsi-SIC győzelemmel, a Kézdivásárhelyi SE viszont vereséggel fejezte be a női kosárlabda Nemzeti Liga legutóbbi sepsiszentgyörgyi buboréktornáját. A megyeszékhelyi zöld-fehérek és a céhes városbeli kék-fehérek is csak a Bukaresti Rapid együttesével mérkőztek meg a Sepsi Arénában, az Agronómia Bukarest ugyanis nem tudott részt venni a viadalon, mert több játékosa is koronavírusos.
A három játékosát is nélkülöző Sepsi-SIC – Maya Růžičková és Ioana Ghizilă kisebb sérülés miatt nem játszott, míg Rebecca Tobin hazautazott pár napra az Egyesült Államokba, mivel a családjában haláleset történt – magabiztosan kezdte a Bukaresti Rapid elleni szombati meccsét, s az első negyed felénél már tizennégy pontos előnyben voltak a zöld-fehérek (21–7). A folytatásban is ők irányították a küzdelmet, s a játékrész végére tovább nőtt a két csapat közötti különbség (29–12). A második szakasz elején felváltva pontoztak az együttesek, ám minden eltelt perc után egyre szembetűnőbb volt a felek közötti különbség. Zoran Mikes tanítványai 27 ponttal zárták a negyedet, a fővárosiak viszont csak 13-at dobáltak össze, és 56–25-ös állásnál vonultak szünetre az alakulatok. A térfélcserét követően ritmust váltottak a sepsiszentgyörgyiek, emellett a védelmük is jól működött, és megállíthatatlanul robogtak idei hatodik bajnoki sikerük felé (82–32). A SIC több mint megnyugtató, 50 pontos előnyről kezdte a találkozó utolsó játékrészét, s mivel a győztes kiléte felől nem volt kétség, csupán az volt kérdéses, hogy a négyszeres bajnok ismét eléri-e, túllépi-e a százpontos határt. A vége 105–42 lett a Sepsi-SIC javára, ahol Rebekah Gardner 11 lepattanóval és 21 ponttal fejezte be meccset. A „vasutas” lányok legjobbja, az egykor Szentgyörgyön is kosárlabdázó Florina Stanici (Diaconu) volt a maga 11 pontjával.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 6. forduló: Sepsi-SIC–Bukaresti Rapid 105–42 (29–12, 27–13, 26–7, 23–10). Sepsi-SIC: Pašić 17/6, Orbán 4, Mandache 17, Gödri-Părău 12/3, Gardner 21/9–Pavlopoulou 13/9, Cătinean, Kelemen 15/9, Kovács 6. Edző: Zoran Mikes. Rapid: Manea 8/3, Stanici (Diaconu) 11, Beja 6, Vlad 9/9, Duță 4–Călin 2, Grigore, Niculescu, Cândoi, Cazacu 2. Edző: Dan Militaru.
Hatodszor maradt el a győzelem
A Kézdivásárhelyi SE csapata tegnap a győzelem reményében lépett pályára a Sepsi Arénában, ellenfele pedig az a Bukaresti Rapid volt, mely egy nappal korábban 63 ponttal kapott ki a Sepsi-SIC gárdájától. A találkozó első percei kiegyensúlyozott küzdelmet hoztak, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A 8. perc elején még eggyel ment a KSE (11–12), ám a fővárosiak összehoztak egy 5–0-s sorozatot, és 16–12-re nyerték meg a nyitó negyedet. Sajnos, a céhes városiak innen csak futottak az eredmény után, s a sok hibával teletűzdelt játékuk csak néha csillogott. Ennek ellenére a 18. percben felzárkóztak két pontra (29–27), de lendületüket egy 9–0-s fővárosi roham törte derékba (38–27). Tizenegy pontos háromszéki hátránynál fordultak a csapatok, s bár a harmadik negyedben kiegyenlítődött a küzdelem, a KSE nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez (54–42). A záró szakaszban kissé jobban játszottak a kézdivásárhelyi lányok, s folyamatosan apadt a Rapid előnye, ám amikor már karnyújtásnyira volt az egyenlítés, mindig becsúszott egy hiba, és így Molnár József tanítványai 68–60 arányban kikaptak egy nyerhető meccsen. A bukaresti gárda legjobbja ezúttal is Florina Stanici (Diaconu) lett, aki 31 ponttal vette ki részét csapata sikeréből, a mieinknél a 27 egységig jutó Chelsea Mitchell jeleskedett.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 7. forduló: Bukaresti Rapid–Kézdivásárhelyi SE 68–60 (16–12, 22–15, 16–15, 14–18). Rapid: Manea 8, Stanici (Diaconu) 31/6, Bejan 15, Vlad 9/9, Duță–Călin, Grigore, Niculescu, Cândoi, Cazacu 5. Edző: Dan Militaru. KSE: Debreczi 4, Wilson 12/3, Biszak, Mitchell 27/3, Lénárt P. 5/3–Lénárt A., Kozman 9/3, Domokos 2, Tuchilus, Bara-Németh 1. Edző: Molnár József. (tibodi)