Az állatok nem képesek szót emelni az ellenük elkövetett igazságtalanságok, sérelmek, kegyetlenségek ellen, ezért szükségük van olyan emberekre, akik megteszik helyettük. Igyártó Nándor olyan állatvédő, aki időt, energiát és pénzt nem kímélve kiáll a hányattatott sorsú kis kedvencek mellett. A 21 éves egyetemista a lehetőségeihez mérten igyekszik a sérült, balesetet szenvedett, talált állatokat megmenteni, sőt, ha kell, akár orvoshoz is szállítja a rászoruló jószágokat. A gidófalvi fiatalember egy macska és három kutya büszke tulajdonosa, egy cicának és két ebnek pedig a nagyszülei házában biztosított lakhelyet. Az állatbarát külföldön talált gazdát négy kölyökkutyának, amelyek neki köszönhetően hamarosan Angliába költöznek. Nándor figyelemre méltó feladatot végez, kitartása csodálatra méltó, felelősséget vállal a gazdátlan állatokért, amelyeket ideiglenesen befogad és gondoz, majd az örökbe adás után is figyelemmel követi az életkörülményeiket.
– A közösségi oldaladat szemlélve világossá vált, hogy az állatok életének jobbá tétele számodra elsődleges. Miért fontos az önkénteskedés, illetve hogy segíts az állatokon? Mi inspirált, hogy elindulj ezen az úton?
– Ezt a kérdést én is sokszor feltettem már magamnak. Utólag visszatekintve fogalmam sincs, mi vitt rá erre a „hobbira”, viszont tudom, hogy az önkénteskedésre, az állatok segítésére, életük jobbá tételére szükség van. Véleményem szerint a román állam semmit nem tesz a kóbor állatok számának csökkentéséért, így nekünk, állatbarátoknak kell tennünk valamit a helyzet javulásának érdekében.
– A szépmezői kutyamenhelyen mennyi időt töltesz és milyen feladatokat látsz el?
– Különösebb kapcsolatom és feladatköröm nincs a menhelyen, csak önkéntesként vagyok jelen. Augusztus óta szinte minden hétvégén megszerveztem a kutyasétáltatást. Először körülbelül 30 személy látogatott ki Szépmezőre, viszont mostanra az átlagos létszám 3–4 fő. Nagy kár, hogy a menhely lakóinak száma nem csökken hasonlóképpen.
– Ivartalaníttatod az utcán talált macskákat és kutyákat, majd ezt követően gazdát keresel nekik. Mások is beszállnak a költségekbe vagy önerőből oldod meg?
– Természetesen támogatnak az emberek. Nem csak nekem célom megszüntetni a sok szenvedést az utcákon vagy akár egyes udvarokon. Csak úgymond én vagyok a „végrehajtó”. Egy érdekes példa: az októberi orvosi költségeim meghaladták a 3000 lejt. Azonban ebben nincs benne az üzemanyag és a megmentett állatok eledeleinek költsége.
– Milyen változásokat hozott az életedbe az önkéntesség?
– Betekintést nyerhettem az emberek és az állatok kapcsolatába, megtapasztalhattam az emberséget vagy éppen annak hiányát, aminek hatására másképp látom már a társadalmunkat. Rájöttem, hogy sok esetben a jóindulat kimutatása tabutéma. Másrészről már rengetegen hívnak, hogy segítsek különböző, állatokat érintő ügyekben. Sajnos, nem tudok minden esetben hatékony lenni, de elgondolkodtató, hogy nincs egy szervezet, amelynek a hatáskörébe tartozna az állatok védelme, életük jobbá tétele.
– Milyen tapasztalatokkal, élményekkel lettél gazdagabb az elmúlt években?
– Rengeteg embert megismertem. Olyan társasággal vettem körbe magam, ahol közös a cél. Sok helyre látogattam el, ahova másképp nem mentem volna. Olyan helyzetekben találtam magam, ahová nem kerültem volna, ha nem ezt az utat járnám.
– Eddigi legszebb és legkiábrándítóbb emléked a gazdátlan állatok mentése során?
– Sok szép emlékem van. Amikor egy állatot örökbe adok, egyformán boldogan élem meg a pillanatot minden alkalommal. Az örökbe adások jelentik számomra a legszebb pillanatokat. Sajnos, több a kiábrándító pillanat. Két év után még mindig azt hiszem, hogy számtalan könyörtelen, kegyetlen esettel találkoztam már, viszont még mindig meg tudnak hökkenteni, mert környékünkön is folyamatosan találkozom embertelen, szörnyű esetekkel. Példaként meg kell említenem a híd alá zsúfolt félholt lovakat, kiszáradt patakmederben kikötött, csontsovány kutyákat, amelyeket élve faltak a nyüvek, kóbor kutyák sebes nyakán a szorosan ráhúzott cipőfűzőket, illegálisan működtetett „menhelyet”, ahová csak altatni visznek kutyákat, és még sorolhatnám, a lajstromnak közel sincs vége.
Igyártó Nándor a szépmezői kutyamenhelyen
– Hogyan dolgozod fel, amikor egy állatot nem sikerül megmenteni?
– Ez sok tényezőtől függ. De biztos, hogy egy darab belőlem is pont úgy vész el, mint az adott állat. Sajnos, hozzá kell szokni a halálhoz, mert ezzel a foglalkozással együtt jár. Csak abban tudok reménykedni, hogy a túlvilágon sokkal jobb dolguk lesz az állatoknak, mint ezen a földön az emberek között, mellett.
– Nemrég egy bírósági ügyben is részed volt, miután jelentetted, hogy egy gazda állatjóléti szabályokat hágott át. A bíróság első fokon neked adott igazat, így nem kell kifizetned az 1000 lejes bírságot. Hogyan élted meg a történteket?
– Nagyon vicces volt. Pitiáner emberek frusztrációit kellett legyőznünk. Egy tökéletes példa arra, hogy ez az ország a lehetőségek földje. Lehetséges például, hogy egyes emberek állatokat kínozzanak büntetlenül. Az előzményekről annyit érdemes tudni: a rendőrség azt követően büntetett meg, miután jeleztem, hogy egy helyi gazda állatjóléti szabályokat hágott át. Behívattak a gidófalvi rendőrőrsre, ahol azzal riogattak, hogy büntetőeljárás indulhatna ellenen, amiért a közösségi oldalon is felhívtam a figyelmet az állatjóléti szabályok áthágására. Ezerlejes bírsággal távoztam az őrsről, azonban első fokon nekem adott igazat a bíróság. Az ügyet Kiss István ügyvéd vállalta el, díjmentesen.
– Nem csak a szépmezői kutyamenhelyen segédkezel, hanem az AMY Gazdátlan Ebekért Egyesületben is istápolod a rászoruló kutyákat. Hány állatot láttok el és milyenek a körülmények?
– Azt kell tudni az AMY-ről, hogy az egyesületet egy hölgy üzemelteti, szóval nagyon nehéz dolga van, főleg úgy, hogy a hatóságok is nemrég megbüntették. Az illetékesek megközelítően száz kutyát számoltak a telepen. Az egyesület vezetője végtelen mennyiségű szeretetet ad az állatainak, viszont sokszor elkelne a segítség, mivel semmiféle állami támogatást nem kap. Az AMY kizárólag civilek segítségére van utalva.
– Az elmúlt évek során mit tapasztaltál a háromszéki emberek és az állatok viszonyáról? Milyennek látod a hozzáállásukat?
– Háromszéken ragaszkodunk a szokásainkhoz. Ezzel csak addig nincs baj, amíg ezt az állataink nem bánják. Leginkább falvakon – de nem csak – alapszokásnak számít, hogy az eb rövid láncon ki van kötve a kert végében. A hozzáállásról csak annyit mondanék, hogy nem fényes. A mára már szinte mottóvá vált „a kutyának láncon a helye” mondat sok mindent elárul az emberek szemléletéről, megközelítéséről.
– Mik a jövőbeli terveid?
– A jövőben is segíteni fogom az állatokat. Hogy milyen formában, azt még nem tudom. Romániában egyesületet létesíteni többnyire úgy lehet, ha a háttérben áll egy külföldi szervezet, amely biztosítja az anyagiakat és a külföldi örökbe adásokat. Enélkül elég nehéz működni, főleg úgy, hogy a háromszéki embereknek inkább az illegálisan szaporított kutyák kellenek, mivel azok nem is túl drágák és nem is korcsok.
