Március 21-én igazolták az első koronavírus-fertőzést a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, attól kezdve az intézmény élete megváltozott. Szakmailag a legnagyobb teher azóta is azoknak az osztályoknak a személyzetére hárul, ahol fertőzött pácienseket kezelnek. A fertőzőosztályon az elmúlt nyolc hónap alatt több mint ezer pozitív teszteredményű beteget láttak el, az intenzív osztályon egyre több fertőzött beteg életéért küzdenek, a sebészet egy részén is koronavírusos betegeket ápolnak. A rendkívül kényelmetlen védőruházatban kétszer olyan megterhelő dolgozni, szinte emberfeletti munkát végez orvos, asszisztens, ápoló, takarító. A fertőzőosztály működéséről dr. Nagy Réka osztályvezető szakorvossal beszélgettünk.
Az első betegek
Azon a márciusi napon, amikor értesítették a megyei kórház vezetőségét, hogy a nőgyógyászat egyik alkalmazottjánál kimutatták a koronavírus-fertőzést, és azonnali hatállyal lezárták a szülészetet, újszülöttosztályt és nőgyógyászatot, a fertőzőosztály még a megszokott kerékvágásban működött. Később ez gyökeresen megváltozott.
– Mi volt az első reakciója, amikor kiderült, hogy ebben a helyzetben nagy felelősséggel járó feladata van? – kérdeztük dr. Nagy Rékát, a fertőzőosztály vezetőjét.
Dr. Nagy Réka: A megyei közegészségügyi igazgatóságtól már tavaly december végétől kaptuk az információkat, miszerint elindult Kínából egyfajta tüdőgyulladás, amiről úgy tartják, hogy egy vírus okozza, és ez elérheti Európát, minket is. Február végén jelentették az első hazai eseteket, és akkor megkaptuk a betegség tünettanát. Tudtuk, hogy a mi feladatunk lesz ezeknek a betegeknek az ellátása, de azt még nem sejtettük, mi vár ránk. Kezdtünk figyelni a hasonló tünetekkel jelentkező betegekre, Bukarestbe küldtük az első tesztmintákat és vártuk az eredményt. Amint felmerült a fertőzés gyanúja, elkülönítettük a beteget, és kizárólag védőruhában léptünk be az adott kórterembe. Akkor még három-négy nap telt el az eredmény megérkezéséig.
Az első igazán gyanús betegek azok voltak, akik külföldről érkeztek haza. Őket már a határnál figyelmeztették, ha felső légúti panaszuk van, jelentkezzenek a családorvosnál. Sokáig nem volt pozitív eset. Háromszéken az első két pozitív eredmény Kovásznán jelent meg egy családban, akik külföldről jöttek haza. Őket Kolozsvárra szállították kórházba, nemsokára kezdtek lassan a megyei kórházba is jönni olyan páciensek, akiknek megvoltak a betegség tünetei, tesztelték, és kiderült, hogy pozitívak.
– Az elején nem tudta senki, hogy mire lehet számítani. Láttuk a környező országokban, milyen sok a fertőzött, így a kórház felkészült a nagyobb beteghullámra. Minket átköltöztettek a központi épületbe, ahol három emelet állt a rendelkezésünkre. Június közepén úgy tűnt, visszaszorult az esetek száma, és akkor visszaköltöztünk a fertőzőosztály épületébe, ahol a harmadik és a negyedik emeleten kezdtük el a tevékenységünket. Talán egy hét, tíz nap múlva azonban megnövekedett a betegszám, és akkor átvettük a második emeletet, a személyzet lekerült a földszintre. Az első emeleten és a második emelet felén működött a tüdőgyógyászat, ide utalják be jelenleg is a gyanús eseteket.
Tünetek, kezelés
– Volt egy országosan egységes protokoll a kezelésre vonatkozóan?
– Ahogy az első esetek megjelentek Romániában, a bukaresti közegészségügyi intézet kiadott egy kezelési protokollt, volt egy irányvonalunk, ugyanakkor már rendelkeztünk tapasztalattal a vírusos légúti megbetegedések terén, és ezt is fel tudtuk használni. Az első hetekben nem tudtunk tökéletesen megfelelni a protokollnak, mert még nem rendelkeztünk az előírt gyógyszerekkel, de hamar szerzett a kórház, és felzárkóztunk e tekintetben is a többi hasonló egészségügyi intézmény mellé. Fájdalmasan érintett, hogy az első betegeink a kollégák voltak, és köztük olyant is kezeltünk, aki nagyon rossz állapotban volt. Mindannyiunk számára kihívás volt, hogy egy teljesen új kórképpel állunk szemben.
– A gyógyszerezés mennyire volt más, mint amit korábban alkalmaztak a vírusos légúti megbetegedéseknél, az influenzánál?
– Első perctől fontos volt, hogy a gyulladásos folyamatot, ami jellemző erre a kórképre, vissza kell szorítani. Ahol szükség volt, antibiotikumot is használtunk, és elég hamar megjelent a protokollokban a véralvadásgátló. Antivirális szereket, immunmodulátort is használtunk szabvány szerint, kezdetben a hidroxiklorokint, amelyet Plaquenil néven forgalmaznak. Ezt elsősorban a reumatológusok használják, de mi is ismertük, tudtuk, hogy maláriában szenvedő betegeknél alkalmazzák. Nekünk az elmúlt húsz esztendőben három ilyen esetünk volt, amit mi diagnosztizáltunk, de Bukarestben kezelték a betegeket, tehát nem volt teljesen ismeretlen számunkra ez a készítmény. A másik antivirális szer a Kaletra, amely lopinavir és ritonavir hatóanyagok kombinációja, ezt a HIV-fertőzés esetén használják, ezt is ismertük. Az ősszel került hozzánk a Remdesivir, a súlyos betegek protokolljában szerepelt. Egyelőre nagy tapasztalatunk nincs a hatékonyságát illetően.
– Mennyire korosztályfüggő, hogy kinél súlyosabb a betegség lefolyása?
– Elsősorban az idősebb korosztálynál és a különböző krónikus társbetegségekben szenvedőknél láttuk és látunk jelenleg is súlyosabb kórképeket. 80–90 százalékban ebből a csoportból kerülnek ki a súlyos betegek, de fiatal, társbetegség nélküli pácienseknél is alakult ki súlyos kórkép. Elsősorban a krónikus szív-érrendszeri betegségben szenvedőknél, a túlsúlyosoknál, a diabéteszeseknél tapasztalható, hogy súlyos vagy nagyon súlyos a lefolyása a vírusfertőzés szövődményeként kialakuló tüdőgyulladásnak.
– Milyen tünetek jelentkeznek a fertőzött betegeknél?
– Főleg azoknál a betegeknél, akiknél súlyosabb kórkép alakul ki, szinte törvényszerű, hogy több napig lázas a páciens, elesettségről, izomfájdalomról, általános gyengeségről számolnak be, egyeseknél jelentkezik a hasmenés, nagyfokú étvágytalanság szinte mindenkinél. Akinél igazán rossz irányba megy a folyamat, megjelenik a száraz köhögés és a légszomj. Utóbbiaknál jellemző, hogy a mindennapi tevékenységüknél, öltözködésnél elfáradnak, vagy hosszabb beszélgetés alatt érzik a légszomjat. Az enyhe formánál hőemelkedés, az első napokban esetleg fejfájás, az íz- és szagérzékelés kiesése, étvágytalanság jelentkezik. Átlagban hét-tíz nap a kórházi kezelés, van, akinél kinyúlik két hétre is, könnyebb esetben öt nap múlva elhagyhatja a beteg a kórházat.
Kimerültség
Szerencsés helyzet, hogy a koronavírussal fertőzött, illetve gyanús esetek ellátása egy önálló épületben történik, a más betegségekben szenvedőktől jól elkülönítve, és az is előnyére válik az ellátásnak, hogy a fertőzőosztály tevékenységét délelőttönként segíti egy kardiológus és egy belgyógyász, szükség esetén egy ideggyógyász és egy diabetológus, ügyeletet vállal a négy fertőző-szakorvos mellett három tüdőgyógyász és két belgyógyász. Ez ellenben nem volt kezdettől így. Ahogy egyre több fertőzött beteg érkezett, más osztályokról is irányítottak át szakszemélyzetet, elsősorban asszisztenseket. Ennek ellenére túlterhelt a csapat, a védőöltözet még inkább nehezíti a munkát. Összesen harmincöt asszisztensnő dolgozik a COVID-osztályon – ez majdnem kétszer annyi, mint az osztály alkalmazottjainak eredeti létszáma –, valamint tizenegy ápoló és hét takarítónő. Ha tavasszal, a nyár elején elvétve volt ágyhoz kötött beteg, jelenleg a korábbinál sokkal több a súlyos eset, amikor etetni, mosdatni, öltöztetni is kell. Ennek oka, hogy míg korábban többnyire családon belül terjedt a fertőzés, jelenleg a járvány a közösségekben is jelentkezik, és egyre több idős, krónikus beteg ember fertőződik meg. Ezért több a súlyos eset, és a korábbinál is nehezebb az alkalmazottaknak bírni az iramot. A napi munkát dr. Nagy Réka ismerteti.
– Az asszisztensek reggel 7 és 8 óra között átveszik az osztályt, később az orvosok is felmennek a covid-betegekhez. Ott vagyunk nyolc órától tizenkettőig, amíg vizitelünk, minden beteget megnézünk, megbeszéljük a kezelést, mindenkinek megmérjük a véroxigénszintjét. Az asszisztensek ott maradnak az osztályon, és végzik a kezelést, majd fertőtlenítik és levetik a védőruhát, lejönnek a földszintre, megisszák a pohár vizet és elmajszolnak egy szendvicset, és egy óra múlva vagy még hamarabb visszamennek, és kezdődik a délutáni, esti kezelés. Minden alkalommal új védőruhát vesz fel, aki visszamegy az osztályra. Naponta tíz-tizenöt új beteg érkezik, őket mind védőfelszerelésben kell ellátni, ami nagyon megnehezíti a tevékenységet. Izzad benne az ember, nem tud folyadékot inni, nem tud a mosdóba menni. Mivel sok a beteg, az asszisztensnők, ápolók tényleg alig pihennek. Az éjszakai szolgálat változó, előfordul, hogy annyi problémás beteg van, hogy gyakorlatilag nem lehet felügyelet nélkül hagyni őket, és ha nem is egyszerre, de a nővéreknek felváltva ott kell lenniük.
– Volt-e valamilyen felkészítés? Menet közben van-e lelki segítség, hogy bírni lehessen?
– Amikor belecsöppentünk, bele kellett tanulnunk. Azt, hogy miként kell beöltözni, mire figyeljünk, hogy minél biztonságosabb legyen. Amúgy számunkra nem volt idegen, hogy kesztyűvel és védőmaszkkal dolgozunk, mert fertőzőosztály lévén, sebészeti maszkot, kesztyűt rendszeresen használtunk korábban is, de a jelenlegi ruházat ennél sokkal bonyolultabb és kényelmetlenebb. Egymást segítjük, bátorítjuk, erősítjük. Próbálunk úgy hozzáállni a tevékenységhez, mint bármikor máskor. Egyre nehezebb, egyre fáradtabbak vagyunk pszichésen és fizikailag is. Régóta érezzük, hogy nagyon nehéz és alig bírjuk, de mindig jön egy új nap, mindennap összeszedjük magunkat, és azt mondjuk, csinálni kell, menni kell tovább.
A legnehezebb időszak
Az elmúlt nyolc hónap alatt több mint ezer koronavírussal fertőzött beteget láttak el a dr. Nagy Réka által vezetett osztályon, kezdetben kevesebbet, az utóbbi hónapokban egyre többet. A jó szervezésnek és az épület adottságainak köszönhetően az itteni munka menete gördülékeny. Az épületet fertőző betegek kezelésére tervezték, így be lehet tartani a szükséges óvintézkedéseket, megvannak a betegutak és a személyzet közlekedésének külön útvonalai. Csapatban dolgoznak, az osztályvezető szerint a más osztályokról átirányított asszisztensek is jól beilleszkedtek. Kíváncsiak voltunk, a járvány kezdete óta melyik volt a legnehezebb pillanat és miért.
– Az elején nehéz volt, mert nem tudtuk, mivel állunk szemben. Féltettük magunkat, a családjainkat, a betegeinket. Akkor ellenben több volt a sikerélmény, mert nem volt olyan sok súlyos beteg, mint mostanság. Most nagyon sok esetben későn, súlyos állapotban érkeznek a betegek, amikor már nem tudunk annyira hatékonyan beavatkozni. Van, aki úgy kerül haza, hogy még otthon is oxigénpótlásra van szüksége, sokuknál a tüdőgyulladás akut folyamata megoldódik, de a röntgenkép még mutat gyulladásra utaló jeleket. Ha a beteg tünetileg jól van, jól érzi magát, és a laboreredmények sem mutatnak kirívó értékeket, akkor hazamehet, de marad a gyengeség érzete, erről sok visszajelzést kaptunk. Tudjuk, hogy a lakosság körében többen haragszanak a korlátozásokra, a maszkhordásra, de az óvintézkedéseknek megvan az eredménye, ezért komolyan kell venni ezeket és betartani. Aki megfertőződik, és úgy dönt, hogy otthon marad, tartsa magát távol a családtagoktól, idősektől, és figyeljen a tünetekre, ha súlyosbodik az állapota, ne várakozzék, forduljon orvoshoz. Bízunk abban, hogy hamarosan kikerülünk ebből a helyzetből, de addig is mindannyiunknak tennünk kell azért, hogy minél kevesebben fertőződjenek meg.
A csapat
Dr. Nagy Réka, dr. Császár Katalin Réka, dr. Andreea Lidia Zorojanu és dr. Ileana Gabriela Porumboi fertőző-szakorvosok (utóbbiak a gyermekfertőző orvosai) és a csapat, amellyel együtt dolgoznak, olyan munkát végeznek, amely különleges helyzetben különleges hozzáállást igényel. Az elmúlt nyolc hónap alatt bizonyították, hogy képesek erre. És amikor úgy érzik, hogy a kimerültség kerekedne felül, erőt merítenek az apró sikerekből, a betegek köszönetéből és a reményből, hogy mihamarabb vége lesz ennek az emberpróbáló időszaknak.
