Hírsaláta

2020. december 17., csütörtök, Belföld

RÉSZT VETTEK A FORRADALOM ELFOJTÁSÁBAN. Felszólította a Temesvár Társaság elnöke a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnökét, George Simiont, hogy alakulata határolódjon el két frissen megválasztott törvényhozójától, Francisc Tobától, valamint Nicolae Romantól, akik – állítja a szervezet – részt vettek az 1989-es forradalom elfojtására tett kísérletben.

A Temesvár Társaság elnöke, Florian Răzvan-Mihalcea közleményében hangsúlyozza, hogy Temesvár mindig is elutasította a sovén nacionalizmust. „Azért győztünk, mert a temesváriak nem hittek a sovén nacionalizmus hívó szavának, azért győztünk, mert itt a nemzetiségek egységesek voltak, azért győztünk, mert elutasítottuk mindazt, amit George Simion pártja képvisel” – fogalmaz a szervezet elnöke, emlékeztetve ugyanakkor a Temesvári Kiáltvány 4. pontjára, amely kimondja, hogy a nacionalizmusnak nincs helye Romániában. (Agerpres)

ÉRKEZIK A VAKCINA. Lehetséges, hogy már karácsony és szilveszter között megérkezik Romániába az első 10 ezer dózis a COVID-19 elleni vakcinából – jelentette ki tegnap Klaus Iohannis államelnök. „Az illetékes európai hatóság valószínűleg még karácsony előtt jóváhagyja az első vakcinát, és így karácsony és szilveszter között már ki is osztják az első adagokat. Jelenlegi információink szerint ez csak szimbolikus tétel lesz, hogy az oltás szimbolikusan kezdetét vehesse. 10 ezer dózis ötezer személy beoltásához elegendő. A következő adagot januárra várjuk, és az egészségügyben, öregotthonokban dolgozók, illetve a veszélyeztetett kategóriákba tartozó személyek immunizálására fogjuk használni” – nyomatékosította Iohannis. Az államfő szerint minden EU-s tagország kap most egy szimbolikus tételt a vakcinából, mert fontos, hogy az oltási kampányokat egyidejűleg kezdjék el az unió teljes területén. (Agerpres)

A VILÁG LEGNAGYOBB MENEKÜLTKÖZPONTJA. Kétszáz személy befogadására alkalmas menekültközpont kezdte meg működését Temesváron, melyet kedden a belügyminiszter, Marcel Vela is megtekintett. A Temesvári Tranzitközpont már 2008 óta működik, most csak egy új épületet kapott egy Románia, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a Nemzetközi Migrációs Szervezet közötti háromoldalú megállapodás nyomán. A most felavatott és működésbe helyezett központ a világ legnagyobb ilyen jellegű intézménye, amelyet EU-s forrásokból hoztak létre, és a nemzetközi menekültszervezetek finanszírozzák a működését. A földszinttel és két emelettel rendelkező központban maximum nyolcszemélyes szobák vannak, minden emeleten vannak mosdók és konyhák, a menekülteknek lehetőségük van olvasni, tanulni (például angolnyelv-oktatás is zajlik itt), internetezni, a gyerekeknek pedig oktatóprogramokat szerveznek. (Főtér)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 711
szavazógép
2020-12-17: Belföld - :

Tanítható a genderelmélet

Alkotmányellenesnek nyilvánították tegnap az oktatási törvény módosításáról szóló indítványt, amely megtiltja a genderelmélet tanítását. A taláros testület elfogadta Klaus Iohannis államelnök kifogásait, aki júliusban kért normakontrollt.
2020-12-17: Világfigyelő - :

Egyre közelebb a felvidéki magyar pártegyesítés

Újabb szakaszához érkezett a felvidéki magyar pártegyesítés folyamata, a legtöbb kérdésben már sikerült megegyezésre jutni – jelentették be a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most–Hídnak az elnökei közös pozsonyi sajtótájékoztatójukon tegnap.