Az első meglepetés az volt, amikor Ludovic Orban lemondott miniszterelnöki tisztségéről. Egyes források szerint Klaus Iohannis nyomására döntött így, és egy ideig arra mutatkozott a legnagyobb esély, hogy a jelenlegi megbízott miniszterelnök, Nicolae Ciucă tábornok vezetheti majd a hárompárti kormányt. Újabb fordulat akkor következett, amikor a liberálisok úgy döntöttek, mégiscsak saját emberükre, a pénzügyminiszter Florin Cîțura bíznák a miniszterelnökséget, Ludovic Orbant ekkor sokan már fel is kenték gondolatban a képviselőház elnökévé – csakhogy a koalíciós tárgyalásokon kiderült: az USR–PLUS nem adja oly könnyen a bőrét, az alsóházi vezetésről nem akarnak lemondani. A tisztségre pályázó Dan Barna újabb látványos megmozdulással hívta fel magára a figyelmet, mikor a sajtó nyilvánossága előtt bejelentette: nem ragaszkodik a képviselőház elnöki tisztségéhez, kollégáját is szívesen látná ott, ő maga pedig szívesen lenne például miniszterelnök-helyettes. Erre tromfolt rá újabb váratlan húzással Ludovic Orban, mikor a liberálisok gyűlésén felvetette, akkor mégiscsak inkább ő lenne a kormányfő. Orban gesztusa még párttársai körében sem aratott osztatlan sikert, nem csoda hát, ha az USR–PLUS tegnap közölte: ők nem is támogatják az elképzelést, mert szerintük az nem felel meg a jobb-közép beállítottságú választók elvárásainak.

Mindeközben Klaus Iohannis türelemre int, és azzal nyugtat mindenkit, hogy a politikai tárgyalások már csak ilyenek, elhúzódhatnak, más országokban is így van ez, nem csak nálunk. És ebben igaza is lehet a román elnöknek, hiszen például Belgiumban legutóbb majdnem 500 napig tárgyaltak a pártok, amíg meg tudtak állapodni, de olykor Németországban is hónapokig húzódnak a koalíciós egyeztetések. Van azonban legalább két jelentős különbség a Romániában most zajló és a például Németországban korábban lezárult koalíciós egyeztetések között. Az egyik az, hogy javában tombol a koronavírus-járvány, az egészségügyi ellátási rendszer kapacitását hamarosan meghaladja a rá nehezedő teher, ráadásul a gazdasági válság is mind jobban érezteti hatását: Románia tehát egészen egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy bő egyéves kisebbségi kormányzás után hónapokig vergődjön stabil többség nélküli országvezetéssel. A másik lényeges különbség pedig, hogy bár a tárgyalások másutt is elhúzódhatnak, de utána például a német koalíció megbízhatóan működik, nagyon ritkán sodródik az ország politikai válságba. Nálunk viszont komoly hagyománya van annak, hogy a koalíció pártjai előbb-utóbb szakítanak egymással. És ha a tisztségekért folyó harc már most ennyire éles, vajon mennyire lesz majd stabil az a hárompárti koalíció, amely éppen formálódik?

Nehogy addig vajúdjanak a hegyek, míg aztán szülnek majd egeret…