„Az elmúlt harminc év legnagyobb összefogása volt ez”, a 31 százalékos részvétel jó, hisz elérte az országos átlagot – emiatt jobb, mint korábban, amikor Kovászna megye „folyamatosan a sereghajtó megyék között kullogott”.

No comment.

Folytatásképp az elnök urak – tudatában talán, hogy a 31 százalék az bizony harmada sincs naz egésznek – földre szállva hangnemet váltnak: „az emberek belefásultak, elfáradtak, hiszen nem erről szól az életük”, no meg okkult erők próbálják folytonosan „kiejteni az RMDSZ-t a törvényhozásból”, főleg az immár AUR-os parlamenti képviselő, Dan Tanasă (El húngaro comendor don Quijote de la Santo-Jorge) által.

Azért nem maradhatott el a mentegetőzés, a felelősséghárítás sem: „A magyar közösség csak a saját erejére számíthat, hiszen továbbra is egy olyan országról van szó, ahol ugyan finomodtak a módszerek, de továbbra is a vesztünket akarják.” „Vasárnap mindenki szavazott, azok is, akik távol maradtak az urnáktól. Utóbbiak arról, hogy a döntéseket négy évig mások hozzák meg helyettük. A magyar közösség szempontjából némileg sarkítva ez úgy is értelmezhető, hogy aki nem vett részt a választásokon, »közvetve az AUR-ra is szavazott«, hozzájárulva, hogy ez a párt ilyen magas eredményt érjen el.”

Ezek szerint mi, balga választók baltáztuk el távolmaradásunkkal a „hatalmas lehetőséget”. Meglehet, hogy nem érzékeltük e hatalmas lehetőség súlyát, a 30 évnyi RMDSZ-es politizálás épp ezúttali csúcspontját. Most bűnbánóan latolgathatunk: mi is lehet ez a hatalmas veszteség? Az autonómia talán? De hisz ez régóta utópia a mai Romániában. Kétségkívül több képviselőt küldhettünk volna a parlamentbe, s így egy-kettővel több boldog ember jutott volna Háromszékre, esetleg befektetési pénzből is több ide, Erdély egyik szegénységpólusára. Így szúrtuk volna el ama gyarapodásuk esélyét, hogy például itt, Sepsiszentgyörgyön még több stadionnal, arénával, ipari parkkal, az ország legjobb akusztikájú hangversenytermét magában foglaló új megakultúrközponttal, más merész álmú satöbbivel büszkélkedhessünk?  Ettől aztán az AUR logója mellett tagjainak arca is besárgulna, és még több hazafias pátosszal követelhették volna Nagy-Románia visszaállítását: „de la Nistru pân’ la Tisa”, ahogy Eminescu megírta! Ez pedig akár javunkra is válhatna, mert cseppet sem tetszene az EU-nak (főleg anyaországunknak), a NATO-s „tengely” túloldalán az Egyesült Államoknak, de még kevésbé az amúgy is felbőszült Ukrajnának.

Így szalasztottuk el, ezúttal talán örökre, az immár 30 éve ígérgetett romániai magyar Kánaán „hatalmas lehetőségét”. Igaz, mint tapasztaltuk, mannája amúgy is nagyon szelektíven hullt alá, inkább csak az RMDSZ korifeusainak...

Nos, Antal úr nem téved, a magyar polgárok közel 70 százaléka tényleg az urnáktól távol szavazott. Persze, még sarkítva sem az AUR-ra (zöme nem is hallott e pártról), ennek fulmináns felszínre törése főleg az utóbbi idők katasztrofális kormányzásának, a magyarság zöme által is megválasztott „Jo napot kivanok pé-szé-dé” Iohannis alkotmányt tipró, diktatórikus elnöklésének logikus következménye. Ötletesen fogalmazta meg valaki a Facebookon: Iohannis államfő a PSD-t ásva, aranyra (AUR-ra) lelt. Most pedig a „példamutató román tolerancia” bajnokai ássák neki a gödröt, úton-útfélen követelve az „idegen” elnök felfüggesztését...

Volt, aki Covid-tól való féltében nem ment szavazni, másnak rég elege lett a legtöbbször tartalmatlan ígérgetésekből, egyre többnek pedig a szavazás e kies hazában teljesen fölösleges időtöltés. Enyhébben sarkítva állítható – s ezt rohamosan zsugorodó szavazási szándékunk is bizonyítaná –, hogy csalódásukban, kiábrándultságukban épp az RMDSZ ellen szavaztak.

Az RMDSZ potentát vezetői és haszonélvezői semmibe vették azt a sárga lapot, amelyet a múltkori parlamenti választáson kaptak, amikor az 5 százalékért regáti cserejátékosokkal kellett „meccset” bundázniuk, hogy elkerülhessék a szégyenletes alternatív küszöb ligáját. Ezúttal csakis a járvány, no meg a hargitaiak még tartó csökönyössége (amiről tisztelt háromszéki elnökeink mélyen hallgatnak) mentette a helyzetet. Meglehet, hogy a választási mozgósítás, a hegyalji abrakolás ellenére inkább ezért dőlt dugába.

Immár több mint 30 éve aktivál az RMDSZ a román parlamentben, eközben jó néhány évet kormányzott is, de ismerjük be, elég silány eredménnyel. Ha korifeusainak privát érdeke mellett számunkra – azaz alattvalói – jogaink terén is sikerült kiharcolnia egyet-mást, ezeket el is vesztette e sajátos balkáni demokrácia következő mandátumában (nemegyszer többet). Így, hitelességét vesztve lett aztán a 90-es évek szépreményű, tűzrőlpattant RMDSZ-menyecskéből a román politikum konzumhölgye, akit aprópénzért kénye-kedve szerint futtat bármely kormányzó párt, államelnök, hogy aztán, ha fordul a kocka, esetleg túl keveset „termel” vagy éppen státusához képest szemtelenül nagy részesedést mer követelni, korzóra, útszélre száműzze.

Konjunkturálisan most me­gint felértékelődött, kényszerből egy jobboldali liberális kormányzási hórába invitálták. Dilemmázás nélkül döntött: szerinte a Trianon-törvény által kapott pofont nehezebb megemészteni, mint az erdélyi magyarság becsmérlését egy ugyancsak kisebbségi, hipokrita szász által. Letörülte hát képéről az államelnöki köpetet, új gúnyát öltve, ráncait kozmetikázva, ezúttal megint a liberális hórát ropná – kettőt előre, egyet hátra –, vagy nagy eséllyel, mint a PSD-vel, megint fordítva, egyet előre, kettőt hátra. Nagy a dulakodás azonban a ringen, az Imperator is elégedetlen, veszélyben „az én kormányom”, és meglehet, hogy fölöslegessé válva leszorul a táncparkettről...

Kinőtte, megelégelte e rohamosan fogyatkozó nép a sok eredménytelen RMDSZ-es zászló-, felirat-, szájhőscsatát, szeretne már egy valóban karakán, önzetlen vezér által szervezett, új, igazán hiteles szövetséget, mely megalkuvás nélkül vállalja fel elvárásait, hogy közösen, akár áldozatok árán harcolhasson rohamosan fogyó jogai érdekében, egy jobb, méltányos életért.

Dezső Bernát, Sepsiszentgyörgy