Mózes László
Ha nem lenne tragikus, akkor távolságtartóan, mi több, szarkazmussal is lehetne szemlélni a nyögvenyelősen haladó kormányalakítási tárgyalásokat. A patthelyzetről távolságtartóan a következőket lehet vázolni: tegnapi bejelentés szerint a felek tovább egyeztetnek, minden ajánlatot elemeznek annak érdekében, hogy közös nevezőre jussanak, közölték tegnap délután az NLP, az USR–PLUS és az RMDSZ vezetői.
Egyelőre jóformán semmiben sem állapodtak meg, ha csak azt nem tekintjük eredménynek, hogy egyáltalán asztalhoz ülnek és valamiféle konszenzusra törekednek. Némi bizakodással Kelemen Hunor még azt is hozzátette, meggyőződése, hogy év végéig működőképes kormánya lesz az országnak.
Ha szarkazmussal – azaz gúnnyal – közelítünk a koalíciós tárgyalásokhoz, akkor olyan az egész, mintha egy színházi előadásban egy küszöbön álló kényszerházasság létrejöttét szemlélnénk. A felek a templomban várakoznak, a pópa minden áron esketné az ifjú párt, ám míg a vőlegény hajlana is valamelyest a nősülésre, a menyasszony hisztériázik, képtelenebbnél képtelenebb feltételekkel áll elő, ellehetetleníti a frigy létrejöttét. A szánalmas helyzeten a vőfély próbál enyhíteni, kényszeredetten, gyengécske viccekkel. Ha az előbbi képzelt jelenetet és a fővárosi kormányalakítás forgatókönyvét egymás mellé tesszük, érdekes az analógia. Iohannis, hasonlóan a jelenetbéli pópához, esketné a feleket; Orban, akár csak az előbbi, elszánt vőlegény, feleségül is venné kijelölt aráját, ám amaz kifogásokat keres és talál, cirkuszol a násznép előtt, majdnem úgy, mint Barna és Cioloș a kormányalakítási kísérlet során. A feleket békítő vőfély szerepébe pedig akár Kelemen Hunor is illeszthető, hiszen magyarázkodik, egyensúlyt próbál keresni.
Mégis, a nagy igyekezet ellenére a fővárosi politika színpadán játszódó jelenet a botrányosság határát súrolja. Tragikus is, mert az alkudozás árát is a lakosság fizeti majd meg, hiszen a választásokat követően már most körvonalazódik, hogy változásra alig mutatkozik esély. Mert nem csak az a kérdés, hogy ki lesz a miniszterelnök, a két házelnök, hanem az, hogy milyen irányba mozdulhat az ország, ha a liberálisok és az USR–PLUS képviselői összeférhetetlenek. A választási eredmények miatt arra ítélte őket az államfő, hogy szeressék egymást, ám félő, hogy erőltetett nászuk rövid életű lesz. E kényszerházasságtól politikai stabilitást, jólétet remélni alig lehet, az csupán arra lesz elegendő, hogy növelje Iohannis csúfosan kudarcba fulladt országprojektjeinek számát.
