A siker kapujában a nemzeti régiók védelme

2020. december 21., hétfő, Világfigyelő

Két országból kellenek még aláírások a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés sikeréért – közölte a kezdeményezés kapcsán indított petíció kampányfőnöke. Pesty László hozzátette: a csütörtök esti adatok szerint Svédországból a szükséges szavazatok több mint 97 százaléka beérkezett; a Svédországot követő „befutó” – az utóbbi napokban folytatott tárgyalásoknak köszönhetően – Lettország lehet.

A következő időszakban a szlovén, a spanyol és a belgiumi flamand közösséget is próbálják még inkább elérni a siker érdekében – hangsúlyozta. Emellett a kampányhoz hétfőn csatlakozott Testnevelési Egyetemmel folytatandó együttműködéstől is szintén komoly eredményeket várnak – fűzte hozzá.

Az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmét sürgető, Minority SafePack polgári kezdeményezés sikere – az állásfoglalás Európai Parlament általi megszavazása – biztató fejlemény a székely petíció szempontjából is – fogalmazott Pesty László.

A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság három hónappal meghosszabbította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított polgári kezdeményezés határidejét is, amely így 2021. február 7. Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult; a járvány miatt egyszer már meghosszabbították a határidejét hat hónappal, november 7-éig.

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb egymillió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?




eredmények
szavazatok száma 0
szavazógép
2020-12-21: Világfigyelő - :

Sokkal fertőzőbb az új koronavírustörzs (Szigorítások Angliában)

Az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások lépnek életbe vasárnaptól Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírus-törzs jelent meg – közölte szombat este Boris Johnson brit miniszterelnök.
2020-12-21: Közélet - Demeter J. Ildikó:

A Rétyi Nyírt is súrolhatja az autópálya

A Rétyi Nyír mögött, közvetlenül a védett terület határán is elmehet a Brassó–Bákó autópálya: a terveket készítő cég négy lehetséges nyomvonalat húzott meg, és ezek egyike az uzoni és szentivánlaborfalvi tavakat is magában foglaló természetvédelmi rezervátum szélén húzódik, elvágva azt a közeli erdőktől. Arról, hogy melyik változat épül meg, a szakemberek döntenek majd, nem a megyei és helyi önkormányzatok, ám Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester már nyáron, a tervezőkkel való első találkozón egyértelműen leszögezte: a háromszéki ökormányzatok csak olyan autópálya építését támogatják, amely a környék fejlődését is szolgálja, nem csupán a vendégmunkások átutazását.