Lényeg a lényeg, hétvége lévén nincs tanítás, már tíz óra körül szól a zene a szobájából. Én a fürdőszobában matatok, készülök kiindulni a házból. A tükör előtt próbálok összerakni magamnak egy elfogadható fél arcot, orrtól felfelé, mivel a többi úgysem látszik. Szemceruza, szempillaspirál bevetve, adjuk meg a módját legalább annak, aminek lehet jelszóval. És azon kapom magam, hogy elkezdek táncolni a tükör előtt. Nyugodtan lehet kacagni. Egy percig sem állítom, hogy nem voltam vicces. Egyre jobban belemelegedtem, és komolyan jólesett. Szerettem, szeretek bulizni, táncolni, és bár lassan vénülök, csak annyi változott, hogy hamarabb fáradok, és azért a buli függvényében megpróbálom nem röhögtetni magam. De ez a veszély mostanában nem fenyeget, nem buli-időket élünk, a fürdőszobában meg senki nem lát. Szóval rángatózom, kapálózom ezerrel, már a félarcú sminkelés sem fontos. Mire lejár a zene, már le is izzadtam rendesen, innen is látható, hogy komolyan vettem a dolgot.

Megpihenek, és azért befejezem, amit elkezdtem. Szemceruza, szempillaspirál megtette a mai magáét, homlokránc is kicsit kamuzva a korrektornak köszönhetően, indulhatok. Kicsit rosszkedvűen kezdődött a napom, van ilyen. Nem mintha nem lenne teljesen rendben az élet mostanság körülöttünk, velünk, de ma borongósabbnak mutatkozott az idő. Ennyi. Aztán meghallottam a zenét, táncoltam egyet, és már ment tovább minden. Szóval, lehet rajtam szórakozni, nincs harag!

És még az sincs  kizárva, hogy ezentúl felteszek néha valami jó zenét, amire „rophatom”. Csak úgy, magamnak. Mert jót tesz.