Régi nyelvtani ismereteinket lapozzuk csak fel, és nézzük kicsit át őket mai ismereteink tükrében! Miért is adtam ezt a címet írásomnak, miért is mondtam, hogy mély ez a szó? Mert nem létezik egyedül, önmagában. Ahhoz, hogy a mi-nek valódi értéke legyen, az én és a te is szükséges. És ő is kell, meg ti, meg ők. Sorra véve: az ént tudatosan kell megélnem, akkor van értelme az életemnek. De ha e tudatosulás után nem tudok feladni belőle (itt az én a túlzott ego, a gőgöm), akkor a te-nek, az ő-nek, a ti-nek nem lesz helye az önző világomban. De ez csak a fél távolság az egymás felé tartó úton. Ha te, ő, ti is meg tudjátok tenni ezt, akkor a – lehetőleg félúti – találkozáskor jön létre a mi, ami így már egy magasabb szintje a létnek, mert öntudatos, de a másikat is elfogadni tudó ének összegződéséből jött létre. Mindehhez pedig egy dolog kell, ami a világ kvintesszenciája, a lényege, ami felfoghatatlanul végtelen: a szeretet. Már az Írásban olvashatjuk: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” A második mondat mindenkire vonatkozik, függetlenül hittől, vallástól. Horváth István Sándort idézem: „A szeretet hiányát hamarabb észrevesszük, mint a szeretet jeleit. Saját környezetünkben sokszor észre sem vesszük a szeretet apró megnyilvánulásait, vagy ha észrevesszük, újabb és újabb megerősítést szeretnénk kapni. Mindennek hátterében az áll, hogy vágyunk a szeretetre.”

Első pillanatban talán meglepődünk azon, hogy a szeretet parancs. Pedig az. Kötelesség, melyet nemcsak vallani, hanem gyakorolni is kell. De a szeretet viszonzás is, válasz is. És így már érthető az, amit a mi felsőbbrendű voltáról és létrejöttének mechanizmusáról mondtam. Ám a szeretet nem csak egy érzés, hanem „áthatja és megmozgatja egész személyiségünket”. Szent Pál apostol szerint: „Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.” Azaz egy jótett akkor válik valós értékké, ha a másik ember megérzi belőle szeretetünket.

De térjünk vissza a mi-re és „ragozzuk”. Csodálatos. És még érthetőbb, amit mondani szerettem volna róla: mi, minket, nekünk, velünk, értünk, bennünk, belénk, belőlünk, nálunk, hozzánk, tőlünk, rajtunk, ránk, rólunk. De még világosabb, ha hozzátesszük: nélkülünk, szerintünk, miattunk, helyettünk. A sor folytatható, és ha módomban állna, adnék házi feladatot is: mindegyikkel tessenek írni egy példamondatot. Még a napokban, ha lehet. Gondoljanak közben valamire, ami nagyon rászorul arra, hogy közösen tegyünk érte. Legyen az az egész agyament, szeretethiányos világ, a vírussal való küzdelmünk, a maroknyi magyarságunk, a székely autonómia, a törékeny hitünk, a családunk, bármi. Ami attól lesz valami, ha mi is úgy akarjuk, szeretettel, és tesszük, szeretettel.