Nagy D. István
Folyamatos bizonytalansággal, gyakori kétségbeeséssel, mély keserűséggel, tanácstalansággal, félelemmel és sok-sok szomorúsággal telített év maradt mögöttünk, melyre csak annyit érdemes mondani: jó, hogy vége van.
És bárcsak így lenne, mert bármennyire csűrnénk-csavarnánk, 2020-nak ugyan búcsút intettünk pár napja, de mindaz, amit jelentett, hozott, most is itt van velünk. Ráadásul a „koronavírus-járvány kora” minden következményével, még messze nem ért véget, egy ideig még a vészhelyzet (vagy még rosszabb) zászlaja alatt kell töltenünk mindennapjainkat, és megtippelni is nehéz, hogy mikor tér vissza életünk a normális kerékvágásba, és gyógyulnak be mindazok a sebek, melyeket a pandémia közösségi és egyéni szinten okozott.
Új év, új remény, tartja a mondás, és 2021-ben talán ez lehet a legalkalmasabb iránytű, hogy átvészeljük az előttünk álló nehézségeket. Mert kétségkívül továbbra is elég sötétnek ígérkezik a jövő, mégsem teljesen tehetetlenül vágunk neki. Az elmúlt év vége elhozta végre az oltást, mely annak ellenére, hogy sok a bizonytalanság és a kérdés körülötte, és többekben inkább kétségeket szül, mint bizakodást, mégiscsak a fényt jelenti az alagút végén a koronavírussal vívott harcban.
De nem ez az egyetlen, amivel gazdagodtunk nagyjából tíz hónap alatt, amióta márciusban ránk tört a járvány. Láthatta mindenki – reméljük, hogy a döntéshozók is –, mit is jelent pontosan a pandémia, milyen hatásai vannak a korlátozásoknak, megszorításoknak egyéni, közösségi, társadalmi és nem utolsósorban gazdasági szinten, és e tapasztalat birtokában elviekben könnyebben kellene vennünk a soron következő megpróbáltatásokat. Általánosan alkalmazható recept természetesen nincs, hiszen mindenki másképp élte és éli meg a térben és lélekben is beszűkült életet. Ahogy a tapasztaltak megítélése, úgy az ezek nyomán születő elhatározások sem egyformák, ha viszont nem vagyunk hajlandóak okulni a tanulságokból, egy fikarcnyival sem lesznek elviselhetőbbek az elkövetkező hónapok.
Kétségkívül nehéz, de ha azt szeretnénk, hogy idén decemberben kevésbé szomorú számvetést legyünk kénytelenek elvégezni, már most bölcsen és megfontoltan kell elindulnunk. Ahogyan a harag, úgy a kétségbeesett, reménytelen hozzáállás sem jó tanácsadó. Távolról sem tűnik rózsásnak, ami előttünk áll (és nem csak járvány-, de közéletfronton sem), az viszont rajtunk múlik, hogy tovább rombolunk-e, vagy kihozzuk belőle, amit lehet. Utóbbi pedig tett és remény nélkül lehetetlen.
