Felére csökkent a tesztelések száma

2021. január 10., vasárnap, Belföld

A munkanapokon végzett mintavételek számához képest felére csökkent a tesztelés a hét végén, a szombati jelentés óta elvégzett közel 15 800 koronavírus-tesztből 3082 bizonyult pozitívnak – derült ki a kommunikációs törzs vasárnap déli jelentéséből. Az új esetekkel a járvány kezdete óta nyilvántartott megbetegedések száma Romániában elérte a 671 284-t, míg a fertőzésből kigyógyultak száma 599 ezerhez közelít.

Kovászna megye fertőzöttségi mutatója 1,18-ra emelkedett a vasárnap jelentett húsz új koronavírus-fertőzöttel, így térségünkben már 5300-hoz közelít az eddig nyilvántartott esetszám. A szomszédos Hargita megyében 19, Maros megyében 45, míg Brassó megyében 122 új esetet jegyeztek, utóbbiban immár 3-hoz közelít a fertőzöttségi mutató.

Szombathoz képest vasárnap már kétszázzal több, összesen 8744 kórházban ápolt betegről érkezett jelentés, a súlyos állapotban lévő, intenzív terápiára szorulók száma viszont enyhén csökkent, 1065 személy van hasonló állapotban – áll a hétvégi összesítőben. A hatóságok ugyanakkor 62, a koronavírushoz köthető elhalálozásról (37 férfi és 25 nő) is tájékoztattak, az érintettek többsége más betegségekben is szenvedett.

Negatív teszttel Németországba

Közben újabb hírek érkeztek a külföldi utazások tekintetében: január 11-étől, hétfőtől kezdődően minden Németországba belépő személynek, aki az érkezés előtti 10 nap alatt egy piros zónás államban (beleértve Romániát is) tartózkodott, fel kell mutatnia egy negatív PCR-tesztet, vagy antigén tesztet, vagy pedig el kell végeznie egy ilyen tesztet rögtön az érkezés után – tájékoztatott a külügyi tárca. A minisztérium közölte, a teszt nem lehet 48 óránál régebbi, a negatív eredményt bizonyító dokumentumot pedig német vagy angol nyelven kell kiállíttatni. A tárca emlékeztet ugyanakkor, hogy a Németországba érkezőknek kötelező módon 10 napos karanténba kell vonulniuk, amelyet leghamarabb az ötödik napon lehet feloldani egy negatív PCR-teszttel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 675
szavazógép
2021-01-09: Belföld - :

Kevesebb mintavétel, kevesebb új eset

Szombaton 4403 új fertőzöttről – 438-cal kevesebb, mint előző nap – számoltak be a hatóságok, ennyi új megbetegedést mutattak ki a péntekről szombatra elvégzett 28 297 tesztből, ami előző napinál 3295-tel kevesebb számú mintavételt jelent. Háromszékről is jelentősen kevesebb új esetet jelentettek, mint egy nappal korábban, a 17 új megbetegedéssel azonban 5215-re emelkedett a járvány kezdete óta megyénkben nyilvántartott esetszám.
2021-01-11: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Tánc
A HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES Rézhúron című előadása január 13-án, szerdán 19 órától Nagyajtán a művelődési házban, január 14-én, csütörtökön 19 órától Nagybaconban a kultúrházban, január 15-én, pénteken 19 órától Vargyason a művelődési házban tekinthető meg.