A szülők nagyobb része szereti megörökíteni gyermekeik fejlődésének fontosabb mozzanatait – sőt, még ennél is többet. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: annyi fotót készíthetünk a gyermekeinkről, amennyit csak akarunk, de az egészséges fejlődésük és biztonságuk érdekében nem mindegy, hogy mit kezdünk a róluk készült felvételekkel.
A fényképek fontosak – akár a múló idő egy-egy jelentéktelen pillanatát, akár életünk egy fontos történését örökítik meg.
Nálunk családi hagyománnyá és az év végi hálaadás részévé vált, hogy Szilveszter napján az elmúlt 365 napban készült, digitális formában őrzött családi fotókból egy vetített képes összeállítás készül. Szívmelengető esemény, amikor együtt nézzük a képsorokat, amelyek talán már feledésbe merült pillanatokat idéznek fel. Ugyanakkor egy-egy ilyen válogatás során mindig megfogadjuk, hogy kevesebb fotót készítünk, mert már szinte áttekinthetetlen mennyiséget tárolunk belőlük.
A digitális korban élő szülők lelkes és könyörtelen fotográfusok. Egy percre sem tesszük le a kameránkat, minden pillanatot rögzítenénk a mobiltelefonunkkal, több ezer képet készítve gyermekeinkről. Ha tudjuk tárolni, kezelni, ötletesen használni ezt az óriási fotómennyiséget, ezzel még semmi gond nem lenne. Aggodalomra inkább az ad okot, amikor már rögeszménkké vált a fotózás.
Talán ennek megelőzésében segít, ha elmondjuk a gyermekeinknek, miért fotózzuk őket, hogy mit jelentenek ezek a fényképek számunkra, de arról is beszélgethetünk, hogy milyen hatással lehetnek azok másokra.
Azon sem árt elgondolkodni, kiről és miről is szól valójában a folyamatos dokumentálás, mert úgy tűnik, hogy sok esetben nem is a gyermek áll a középpontjában, hanem a szülő. Érdemes átgondolni, hogy mennyiben reklámozzuk saját magunkat, szülőségünk nagyszerűségét a gyermekeink fotóin keresztül.
Egy kutatás szerint az édesanyák kétharmada használja a Facebookot, és a kétharmad 97 százaléka már posztolt képet a gyerekéről.
A rólunk készült fotók, videók, hangfelvételek a magánéletünk, a privát szféránk része, személyiségünk lenyomata – tehát különleges védelem illeti meg. Jogunk van eldönteni, hogy ki és mikor tegye közzé, hozza nyilvánosságra. Ez így van a gyermekeink esetében is, de mivel ők még kiskorúak, ezt a különleges védelmet nekünk, a szüleiknek kellene számukra biztosítani.
Ezért, ha a szülő nem gondolja végig alaposan egy-egy megosztás következményeit, hatásait, vagy éppen fontosabbnak tartja a saját érdekeit, a gyermeke olyan helyzetbe kerülhet, hogy már tizenhárom éves kora előtt (tehát még mielőtt legálisan saját Facebook-profilja lehetne), igen jelentős „digitális lábnyommal” rendelkezik. Úgy, hogy erről nem is tudott, ehhez nem kérték a hozzájárulását, nem kérdezték meg a véleményét.
Tetszik vagy nem, de a közösségi oldalak és a különböző videómegosztók részeivé váltak az életünknek. A zsebünkben vagy a táskánkban lapuló csúcstechnológiás telefonnal csak egy mozdulat megörökíteni a múló pillanatot, majd azt megosztani a barátainkkal.
Sajnos, ez a gyorsaság nehezíti meg, hogy valóban végiggondoljuk egy-egy ilyen „üzenet” következményeit vagy veszélyeit.
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa
(folytatjuk)
