„Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse […], de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az szuperintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa; ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől […], mert a hit Istennek ajándéka”. Ez az 1568-as évi tordai országgyűlésen elhangzott vallási határozat, mely szerda este nyitányként hangzott el a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban, ahol a vallásszabadság napja alkalmából tartottak ünnepi istentiszteletet.
A szűk körű megemlékezésen felidézték azt is, a Magyar Országgyűlés 2018-ban szavazta meg azt a törvényjavaslatot, amely a több mint négy és fél évszázada Tordán elfogadott erdélyi vallásügyi törvény jelentősége előtt tisztelegve január 13-át a vallásszabadság napjává nyilvánította. A jogszabály azt is tartalmazza, hogy a tordai törvényben foglalt eszmeiség, a közösség vallási önrendelkezése a modern demokrácia egyik előzményeként is értékelhető – hangzott el.
Kovács István unitárius lelkész imájában hangsúlyozta, az emberek csak egymás kezét fogva, egymást elfogadva és tisztelve, a mások hitét a sajátjukéval egyenértékűnek tekintve közeledhetnek Istenhez. Emlékeztetett, „szabadságunk csak akkor lehet a miénk, ha azt másoknak is elajándékozzuk”, s leszögezte, csak úgy haladhatunk az Isten felé vezető úton, ha tiszteljük saját vallásunkat, miközben elfogadjuk a másokét is.
Péterfi Ágnes segédlelkész Lukács evangéliumából kölcsönzött gondolatra – „készítsétek el az Úr útját” – épített ünnepi beszédében kifejtette, az Isten felé vezető utakon megismerhetjük a lelkünket, igaz és tiszta emberekké válhatunk, olyanokká, akik elfogadják a velük egy úton haladókat. Rámutatott, az unitáriusok számára Dávid Ferenc úttaposó, útjelző ember volt, aki felismerte, hogy az utakon nemcsak az egyszínűség és az egyformaság zászlaja alatt kell mindannyiunknak haladni. Felismerte, hogy a megtett utak csak akkor lesznek igazán hasznosak, valódiak, ha általuk el tudunk jutni egymáshoz. Felismerte az egyén, a nép és a közösség szabadságigényét, hogy a hitet elménkkel és érzelmeinkkel összehangolva kell megélnünk, és így kell elindulnunk Isten felé. „De nem elég csak baktatni, botorkálni, nem elég csak bandukolni, lépegetni, hanem haladni kell, előre, Isten felé, de úgy, hogy közben nem felejtjük el, hogy ez az út nem csak a miénk, hanem jönnek még utánunk” – fogalmazott.
