A koronavírus elleni oltási kampányért felelős országos bizottság elnöke csütörtökön este értesítette a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóságot, hogy az immunizálás január 15-től, vagyis mától kezdődő második szakaszában a már felszerelt nyolc háromszéki oltásközpont helyett háromban (Sepsiszentgyörgyön a Dália utcában, Kézdivásárhelyen a Kicsid Gábor sportcsarnokban, Kovásznán pedig a szívkórházban) kezdik meg hétfőtől az oltást, de nem kizárt, hogy később mindeniket beüzemelik. Erről Ágoston László megyei közegészségügyi igazgató tájékoztatta ma délelőtt lapunkat, aki szerint, bár még nem teljes a három központban munkát vállaló egészségügyi személyzet névsora, bíznak benne, hogy a hét végén tiszta képet kapnak arról, kik oltják a jelentkezőket.
Ágoston igazgató a Háromszéknek elmondta, az országos helyzethez hasonlóan megyénkben is érvényes, hogy akik állandó alkalmazásban vannak egy adott egészségügyi egységben, – kórházban, családorvosi rendelőben, magánlaboratóriumban, diagnosztikai központban – csak munkaidőn kívül tudnak munkát vállalni az oltásközpontokban, de nagyon nehéz összeegyeztetni az adott napokra, esetleg néhány órára jelentkezők programját úgy, hogy reggel 8 és este 20 óra között szünet nélkül működjék az oltási központ. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat e témában felelős alpolgármesterét is megkérdeztük, nem lehetne-e az iskolaorvosokat, asszisztenseket, az óvodai egészségügyi személyzetet bevonni az akcióba. Tóth-Birtan Csaba azt válaszolta, a járványügyi helyzetre tekintettel néhány hónapja átadták a megyei közegészségügyi igazgatóság hatáskörébe a szóban forgó szakemberek foglalkoztatását, azt gondolja, ebben a helyzetben is az említett intézmény felelős azért, hogy megtalálja, hol van rájuk a leginkább szükség.
Lapunk érdeklődésére dr. Dénes László, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban berendezett oltásközpont – ahol csak az első szakaszhoz tartozó egészségügyi személyzetet oltják – felelőse elmondta, ma átlépik a négyszáz beoltott számot, ebbe beleszámítják a kórházon kívüli egészségügyi alkalmazottakat is. A közegészségügyi igazgatóság felkérésére tájékoztatták kollégáikat az oltásközpontokban végzett munkáról, ennek eredményeképpen az asszisztensek közül többen jelentkeztek, meg is tehetik, mert a legtöbben 12 órás váltásban dolgoznak, az utána lévő szabad napon vállalhatnak más feladatot is egyéni szerződés alapján – mondta Dénes doktor.
Tekintve, hogy ma 15 órától lehet jelentkezniük a 65 év fölöttieknek, a krónikus betegeknek (korosztálytól függetlenül) és a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozóknak, valamint egyes állami intézmények alkalmazottainak a koronavírus elleni védőoltásra, és figyelembe véve, hogy a korábbi bejelentéshez képest csökkentették az oltásközpontok számát, Ágoston László megyei közegészségügyi igazgató arra kéri a lakosságot, akinek nem sürgős, ne siessen a regisztrációval. Háromszék három oltásközpontjában kezdetben száznyolcvan páciens beoltására lesz lehetőség naponta, helyiségenként hatvanra, ez jóval kevesebb a korábban beígértnél, de ez nem zárja ki, hogy később felgyorsul az immunizálás és rövid időn belül minden igénylőt beoltanak – mondta az intézményvezető.