A térség politikusai — ősi szokások alapján — saját országukat és saját gazdaságukat ,,védettnek" hazudták és hazudják az Amerikai Egyesült Államokból szétgyűrűző krízis hatásaival szemben, holott az az igazság, hogy az eurózónán kívül eső országok a legsérülékenyebbek és a leginkább kiszolgáltatottak minden spekuláció és támadás vonatkozásában. Vegyünk csak két példát, mely azt igazolja, hogy a nagy európai integráció semmit nem oldott meg egyelőre a kelet-európai térség gondjaiból, inkább kiszolgáltatottá és már-már megalázottakká tette az övezet államait. De a szerződés, az szerződés, a feltételeket be kell tartani akkor is, ha az érintett országok a rongyos gatyáikat is ráfizetik a ,,nagy összeborulásra".

A két példa — természetesen! — Magyarország és Románia. Nem csupán azért, mert itt minékünk, erdélyi magyaroknak ,,kettős kötődéseink" vannak, inkább annak okán, hogy az itteni történések előzményeit, várható következményeit ismerjük leginkább. A vihar szele először Magyarországot érintette, s ez a szétprivatizált ország (a hasznot a kormányzó párt és annak sötét holdudvara tette zsebre!) ma annyira kiszolgáltatottjává vált az állandóan spekuláló, disznólkodó nemzetközi tőkének, hogy a végén magát az országot kell ,,elzálogosítani", hogy a fenyegető vészeket valahogyan túlélhessék az országlakók. A saját gazdaság leépítése, a nyugati dorgálások és fegyelmezések szolgai meghallgatása odáig rontotta a gazdasági és közállapotokat, hogy ma már alig lehet beszélni valós állami szuverenitásról. Ez — bizonyos körök nagy örömére és kaján szurkolása mellett — oda juttatta az egykori európai éltanulót, hogy beüljön az osztály szégyenpadjába, a kullogókéba, s tenyerét engedelmesen nyújtsa a fenyítésekre. Gyurcsány Ferenc puccsal szerzett hatalma, önkinevezésre épített országlása vitte ide az anyaországot, bár — az igazság kedvéért ezt is el kell mondani! — elődje, Medgyessy Péter is bőven hozzájárult a valóságos nemzeti tragédiaként összeálló válságelemek létrejöttéhez. Gyurcsány most az utolsó szalmaszálakhoz kapkod, instanciázni szalad az európai bankhoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz, hátha segítenének, na nem Magyarország bajainak megoldásában, hanem saját hatalma prolongálásában...

Erről ennyit. De itt vagyunk mi is, romániai polgárok, akik azt hittük, hogy a kilencszázalékos évi gazdasági növekedés minket tényleg bármi válságtól megvédhet, s erre kiderül, hogy a nagy fejlődés nem egyéb látványos és színes szappanbuboréknál, mert nincs is igazán gazdasági teljesítmény mögötte, a ,,nagy növekedés" tetemes hányadát a túlméretezett fogyasztás és a külföldi tőkebeáramlás adja. Ami ,,békés" időkben nem is lenne rossz, de válsághelyzetben egyenesen tragédiákhoz vezethet. Idehaza, Romániában, akár anyaországunkban is, a nemzeti bankrendszer stabilitásáról papoltak és papolnak, hogy kiderüljön, nem éppen ilyen fényes a helyzet. Most már a lejt érő külföldi és belföldi ,,spekulatív támadások" tényét is elismerik (emlegetik is mind sűrűbben), egekbe szöknek a kamatok, elbizonytalanodik, esetleg kártyaként összeomlik az egész hitelpiac.

Ilyen körülmények között került sor a Szegeden megtartott negyedik román—magyar, magyar—román közös kormányülésre, melyen nagyívű projektumokat vázoltak fel a két ország közös munkálkodása vonatkozásában. Keserű és fájdalmas mosollyal kell mondanunk: igen, a remény hal meg legutoljára... Bár ne lenne igazunk!