VIII. Bonifác pápa (Benedetto Gaetani) 1294 végén, olyan történelmi időszakban került a római katolikus egyház élére, amikor a Francia Királyság befolyása növekedőben volt Európában. Az Angliával és Flandriával is háborúzgató IV. (Szép) Fülöp francia uralkodó egyházi ügyekben is érvényesíteni akarta befolyását, ami viszont Bonifác ellenállásába ütközött. Az egyházfő a pápaság hatalmának megerősítése érdekében kemény küzdelmet folytatott a franciákkal, majd az Árpád-ház kihalása után a magyarországi trónharcokba is beavatkozott. (…)

Női ágak

A magyarok számára nyilvánvalónak tűnt, ha apai ágon nem folytatódhat a trónöröklés, akkor marad a női ág. Ám ez nem könnyítette meg az utódlással kapcsolatos döntést, mert a leszármazás kérdésében nem volt egyetértés. Azt könnyű volt eldönteni, hogy melyik női családtag áll legközelebb az elhunyt uralkodóhoz, hiszen III. Andrásnak született egy leánya: Erzsébet hercegnő. Őt viszont sem a pápa, sem az Anjouk magyarországi hívei nem fogadták el, mert már András király származásának törvényességét is vitatták.

Bonifác és az Anjou-párt, IV. (Kun) László királyt tekintették az Árpád-ház utolsó törvényes uralkodójának, ennél fogva az ő legidősebb nővére, Mária nápolyi királyné unokáját, Károly Róbertet (Anjou Martell Károly és Habsburg Klemencia fiát) tartották a magyar trón várományosának. A magyar közvélemény ezzel szemben foglalt állást, mivel abból indult ki, hogy Mária királyné és unokája elveszítették öröklési jogukat akkor, amikor megszületett III. András leánya. A magyarok többsége ugyanis András királyt tekintette az utolsó Árpád-házi uralkodónak, ezért Erzsébet hercegnő jegyese, a cseh Vencel trónigényét támogatták. Ez a kétféle szemlélet vezetett oda, hogy az országnak hamarosan két királya lett.

Két királyt koronáztak

1301 májusában Bicskei Gergely megválasztott, de be nem iktatott esztergomi érsek egy alkalmi koronával királlyá koronázta a fiatal Károly Róbertet. Ezt a lépést a magyar rendek tavaszi országgyűlésükön érvénytelennek nyilvánították, és a szintén fiatal Vencelt választották magyar királlyá. Ennek megfelelően Gimesi János kalocsai érsek augusztusban Székesfehérvárott megkoronázta Vencelt a Szent Koronával, a Vencel-párti Kőszegi Iván pedig elfoglalta Esztergomot. Károly Róbert és hűséges főpapja, Bicskei Gergely ekkor elmenekült, de a pápa nem hagyta annyiban a dolgot, mert hamarosan legátust küldött Magyarországra Károly Róbert támogatására.

Jogilag egyik koronázás sem volt hibátlan, mivel miként Károly Róbertet, úgy Vencelt sem az esztergomi érsek koronázta, bár Vencelnek legalább elégtételt nyújthatott a Szent Korona. Vencel mögött az ország leghatalmasabb főurai sorakoztak fel. (…)

A pápai legátus, Miklós bíboros (Niccolò Boccasini) 1301 szeptemberében azzal a felhatalmazással érkezett Magyarországra, hogy a Szentszékkel ellenkező főpapokat rendre intse, és Károly Róbertet törvényes uralkodóként elfogadtassa. Budán, Vencel székhelyén eleinte tapintatosan, majd egyre határozottabban lépett fel, s végül odáig ment, hogy az egybegyűlt papság előtt kiközösítéssel fenyegette azokat, akik nem adják vissza az elbitorolt egyházi javakat, s nem ismerik el magyar királynak Károly Róbertet. A papok és a főpapok többsége erre otthagyta a gyűlést, a budai polgárok pedig idővel annyira ellenséges magatartást tanúsítottak, hogy Miklós legátus jobbnak látta a menekülést.

1301 októberében a pápai követ, Gimesi János kalocsai érseket, a magyar főpapság karizmatikus vezérét, Vencel székesfehérvári koronázása miatt a Szentszék elé idéztette. Ennek végül nem lett foganatja, mert az érsek a következő hónapban elhunyt. A főpapok ezután megegyeztek a legátussal: hajlandók támogatni az Anjoukat, ha a pápa elmozdítja Bicskei Gergelyt az esztergomi érsekségből. Bár a pápa nem volt hajlandó erre, Miklós ügyes diplomáciával elérte, hogy a főpapok nagy része Károly Róbert oldalára álljon.

1302 júniusában VIII. Bonifác megbízta a bíborost, hogy idézze a Szentszék elé a cseh királyt, II. Vencelt, illetve a két magyar királyt: ifjabb Vencelt és Károly Róbertet. Az idézésre megjelent Károly Róbert és nagyanyja, Mária királyné képviseletében István, az új kalocsai érsek, valamint Mihály zágrábi, Benedek veszprémi és Tivadar győri püspök. A cseh király és fia ügyvédeket nem, csak három jogtudós követet küldött, mivel álláspontjuk szerint ifjabb Vencelt (más néven Lászlót) egyhangúan, és szabályosan választották magyar királlyá, ezért nincs szükségük arra, hogy Magyarországért pereskedjenek. Ezzel mintegy jelezték, hogy ez ügyben nem ismerik el a pápa döntési jogát.

Károly Róbert megtámadta Budát

1302 szeptemberében Károly Róbert serege megtámadta Budát, Vencel (László) király székhelyét. A város védői közül többen is kitűntek vitézségükkel. Csapata élén szépen helytállt például Csák Domokos, Bucsu Pál, Bencse Máté, Bethlen Olivér és Rátholt István. Az ostromlók követelték Vencel kiadását, de a budai polgárok ezt megtagadták. Az Anjou-párti hadak ekkor pusztítani kezdték a budai házakat és szőlőket, mire a védők kirohantak és összecsaptak az ellenséggel. Az ostromló sereg végül arra a hírre, hogy Kőszegi Iván nagy erőkkel közeledik, elvonult a falak alól. Miklós bíboros ekkor egyházi átok alá vetette a várost, majd 1303 elején elhagyta az országot.

Eközben a pápa előtt zajlott a hosszan tartó vita, amelynek során Károly Róbert ügyvédei teljes mértékben elfogadták Bonifác döntési jogát. A pápa az 1303 májusában hozott határozatában megállapította, hogy a törvényes örökösödési jog alapján Károly Róbertet illeti a magyar trón, mert Vencel választás útján szerzett joga gyengébb az örökösödési jognál, egyúttal megtiltotta II. Vencelnek és fiának a magyar királyi cím használatát. Az egyházfő e tekintetben Károly Róbert és nagyanyja királyságát ismerte el, a magyar népet pedig – kiközösítést helyezve kilátásba – szolgálatukra kötelezte. (…) A pápa a német-római királyt és az osztrák herceget is felszólította, hogy támogassák az általa elismert uralkodókat.

II. Vencel cseh király számított a számára kedvezőtlen pápai döntésre. Mivel a német császár és az osztrák herceg hadi készülődésbe kezdett, ezért ő is hozzálátott a sereggyűjtéshez. Kiváló szövetségest talált IV. (Szép) Fülöp francia uralkodó személyében, aki oly mértékben ellenezte a római egyház befolyását, hogy még a papokat is megadóztatta. Emiatt végképp szembekerült a pápával. (…)

1303 tavaszán Bonifác „kimondta Fülöpre az átkot és a trónjáról való letételt”. Ez már felért egy hadüzenettel. A francia király egy különítmény élén Itáliába küldte Guillamue de Nogaret nevű kancellárját, hogy erővel kényszerítse a pápát egy általa tervezett zsinaton való részvételre. Nogaret szövetkezett a Gaetano család (ehhez tartozott a pápa) régi ellenségeivel, a Colonnákkal.

Ez idő tájt az egyházi átokkal sújtott Budán is zajlottak az események. A Vencel-párti Petermann (Peturmann) bíró – más néven „Kárász” − és Tóth Márton esküdt talált olyan papokat, akik a tilalom ellenére vállalták a szolgálatot, sőt, ennél merészebbet is cselekedtek. Lajos budai pap vezetésével zsinatot tartottak, amelyen feloldották magukat a kiközösítés alól, majd ők közösítették ki az Anjou-párt főpapjait, támogatóit, és magát VIII. Bonifác pápát is. (Ennek időpontja bizonytalan, egyes források 1302 őszére teszik.) A Képes Krónika beszámolója szerint: „a rosszra még veszedelmesebb rosszat halmoztak: összehívták a népet, és égő gyertyák mellett fennhangon kihirdették, hogy Krisztus helytartóját, a pápát, Magyarország összes érsekeit, püspökeit és papjait, mind közönségesen átok alá vetik. Ez történt Buda várában, Petermann bíró idejében, akit Vencel király helyezett a fogságba vetett László bíró helyébe.”

Rosszkor volt rossz helyen

Időközben Nogaret francia királyi kancellár és szövetségesei ötszáz lovassal és valamennyi gyalogossal Anagniba, a pápa tartózkodási helyére vonultak. Éppen ekkor az egyházfő mellett volt Bicskei Gergely, választott esztergomi érsek is. Az olasz és francia katonák megtámadták a palotát és egy sikertelen próbálkozást követően, 1303. szeptember 7-én rátörtek a pápára. A küzdelem során megölték az egyházfő közelében tartózkodó Bicskeit. A Károly Róberthez hűséges főpap csupán azért utazott a pápához, hogy átvehesse tőle az érseki palliumot (méltóságjelvényt), ám az ismert mondás szerint: rosszkor volt rossz helyen.

Egyes feltételezések szerint a magyar érseket összetévesztették a pápával, és tévedésből szúrták le, míg más források csupán arról szólnak, hogy a katonák másokkal együtt végeztek vele. Bonifác pápát állítólag arcul ütötték, majd három napig fogva tartották. Miklós bíboros, a Magyarországon járt pápai követ szintén résztvevője volt az eseményeknek. Higgadtságát megőrizve bátran kitartott a pápa oldalán, és nem esett bántódása. Anagni polgárai hamar fegyvert fogtak és kiszabadították Bonifácot, aki visszatért Rómába, de az atrocitásokat nem tudta kiheverni. Ágynak dőlt, majd nem sokkal később, október 11-én belehalt a megpróbáltatásokba. Ezután XI. Benedek néven a bátor Miklós bíboros lépett a pápai trónra.

Vencel lemondott, majd meghalt

1305. június 21-én elhunyt II. Vencel cseh király. Trónját, III. Vencel néven a fia foglalta el, aki továbbra is magyar királynak tartotta magát, de már nem sokáig. Októberben, Brünnben lemondott a magyar koronáról, s azt a koronázási jelvényekkel együtt átruházta IV. Béla király unokájára, III. Ottó alsó-bajorországi hercegre. A fiatal III. Vencel ezután már cseh királyként sem uralkodott sokáig, mert 1306 nyarán Olmützben meggyilkolták. A magyar tartományurakkal egyezkedő, hadakozó Károly Róbert pozíciói fokozatosan erősödtek, de még az 1312-es rozgonyi csatát követően is időbe telt, amíg megszilárdíthatta királyi hatalmát.

Petermann bíró 1307 júniusáig dacolt Károly Róberttel és a római egyházzal. A Károly Róbert oldalán álló, Monoszló nembeli Tamás esztergomi érseknek nagy része volt abban, hogy 1307 tavaszán kellő erők gyülekeztek Esztergom ostromához. A város hamarosan az ostromlók kezére került, és ezután az érsek nagy lendülettel fogott hozzá a budai polgárokkal és papokkal való leszámoláshoz. A Buda elleni hadműveletet Petermann bíró elődje és ellenfele, a cseh fogságból megszökött Werner fia, László irányította. (Őt még II. Vencel király hurcolta el Budáról.) A volt budai bíró csapatait a budai polgárok 1307. június 1-jén éjjel, a zsidó imaház melletti kapun titokban beengedték, s ezzel a város Károly Róbert fennhatósága alá került.

A volt bíró nyomban régi ellenségei, mindenek előtt Petermann bíró házára tört. Petermann álmából felriadva, félmeztelenül szökött ki az épületből, s ezzel megmentette az életét. Tóth Márton és Herman Márk tanácsosok már nem voltak ilyen szerencsések. Őket elfogták, és másnap lófarkához kötve hurcoltatták keresztül a városon, ami a kivégzésnek igencsak kegyetlen módja volt. Werner fia, László kézre kerítette Lajos papot is, akit társaival együtt Tamás érsekhez vitetett. Az esztergomi érsek a pápát kiátkozó papokat bebörtönöztette, majd megölette. Így végződött a renitens budai polgárok és papok különös históriája, amely a királyok és a pápák küzdelmes korszakának csupán apró epizódja.

Bánó Attila