Némiképp bizakodnak tehát, mert most már végre eljött az ő idejük, vége a szánkózásnak, teljes gőzzel működik mindkét sípálya, igazi tél kerekedett, kitűnő a hó a pályán. De a reménykedők tévednek, mert ha nincsenek is annyian, mint hét végén, még így is jóval nagyobb a tömeg, mint az elmúlt évek hétköznapjain.

Szinte mindenik parkolóhely foglalt, valahova beállni csak akkor lehet, amikor valaki éppen kiáll. Aki teheti, behajt a hóba, kissé felkapaszkodik a havasabb, magasabb részekre, ez esetben biztosnak kell lennie abban, hogy onnan majd ki is tud állni. Aztán kedd délután és este már a település bejáratánál is állnak az autók, néhány méteren egysávossá, keskennyé válik az út, ami azt jelenti, vagy fel, vagy csak le lehet haladni, a forgalom beáll, két autó már nem fér el egymás mellett. Ez este hat körül fennakadást okoz, a helyi rendőrség képviselője próbálja orvosolni a helyezetet, nincs könnyű dolga. A borvízforrástól kissé lennebb egy fával alaposan megrakott tehergépkocsi utánfutóstul rostokol az út közepén, az ott álló autók miatt nem tud kifordulni a hajtűkanyarban, vélhetően addig kell várakoznia, amíg az érintett járgányok eltűnnek. Egy férfi terepjárójával elindul a behavazott, alig járható erdei út irányába, hogy arról térjen aztán ki a főútra, ezt a nehezen járható kerülőt kevesen választhatják, megbízható járgány nélkül esélytelen vállalkozás. A síiskolás kisgyermekeket szállító buszok vezetői is nehéz helyzetben vannak: alig tudnak megfordulni, s noha szalaggal lezártak egy részt, hogy ott majd időzhessen, de a busz helyére is beáll egy luxusterepjáró, aztán a gyermekekkel lesz, ami lesz, a fejét fogó síoktató és a busz vezetője boldoguljon, ahogy tud.

Egy szó mint száz, a mi kis téli Sugásfürdőnket – mely, ismételjük: a szívünk csücske, otthonos, szeretett és főképp, igen közeli – túlnőtte a tömeg. A sepsiszentgyörgyi sízők akár nosztalgiázhatnak is, s csóválhatják a fejüket, hogy bezzeg pár évvel ezelőtt még nem ezek az áldatlan állapotok uralkodtak, de ez a mostani tényeken mit sem változtat. Tetszik vagy nem, sokan vannak odakint, egyre többen. Érthető. Számos gyermek tanulgatja, kóstolgatja a sízést a „kicsi” pályán, ott is többen kanyarognak, eközben a felnőttek sorban állnak a másikon, a „nagy” pálya alján. A felvonók kapacitását is meghaladja a tömeg, a nagyobb pálya alján többen állnak sorban, mint amennyien sível, deszkával ereszkednek.

Változtatni kellene, minél előbb, legalábbis azon, amin hirtelenjében lehet. Észszerűsíteni kellene a forgalmat, annyi autó lehessen Sugásfürdőn, ahány el is fér, ezt nem lenne nagy ördöngösség megoldani. Nem is kellenek hozzá fővárosi jóváhagyások, ez kizárólag egy Sepsiszentgyörgyre vonatkozó feladvány, ezáltal bár hétköznap biztonságosabb és kiszámíthatóbb lehetne a közlekedés. Mert a teljesen szabadjára engedett forgalommal csak a káosz növekedik. És persze, elveszett illúzióvá alakul sokak mindeddig természetes belendülése, hogy akár egy órára is érdemes kilépni egy jót sízni. Minőségi és megbízható, rendszeres közszállítással tovább enyhíthetnének a helyzeten, ez már rövid- vagy középtávú feladat lenne, ismerve a bevett honi szokást, mely szerint jó munkához idő kell. Ám mindez – és ez esetünkben nem jelentéktelen – kizárólag a sepsiszentgyörgyiek hozzáállásán, elhatározásán és cselekvésén múlik. A sepsiszentgyörgyiek helyett senki sem fogja élhetőbbé tenni az egyre kevésbé élhető Sugásfürdőt.

Másrészt, miért nem lehet délelőtt is működtetni a sípályákat? Hiszen ezáltal is enyhülne a délutáni vagy esti roham, mert léteznek olyanok, akik akár délelőtt is síznének Sugásban. Egy próbát mindenképp megérne, ráadásul rendszerint igen rövid a síszezon, arról nem is beszélve, hogy akár az esti program meghosszabbítását is meg lehetne fontolni.

Ez esetben nem az lenne fontos, hogy elmagyarázzák, mit miért nem lehet, hanem hogy találjanak megoldást egy jogos igényre: nevezetesen arra, hogy egyre több sepsiszentgyörgyi – és nem csak – gondolja azt a téli idényben, hogy lehetősége szerint naponta egy-két-három órát a sugásfürdői sípályán töltene. A legnépszerűtlenebb – de nem teljességgel elvetendő – intézkedés az árpolitika megváltoztatása lenne, magyarán a drágítás. Akkor legalább a távolabbiak nem gondolnák azt, hogy mindenképp megéri ide jönniük, emellett valamilyen formában a helybélieket is előnyben lehetne részesíteni.

Leginkább mégis az aggasztó, hogy közép- és hosszabb távon a jelenlegi sugásfürdői helyzet fenntarthatatlan, hiszen már mostanra eltűnőben az egykori Sugásfürdő bája, varázsa, meghittsége. A mi mai Sugásfürdőnk valami olyan egyveleget jelent, amely már sokak számára nehezen emészthető, visszafogott derűlátásra is egyre kevesebb okot szolgáltat. De hogy milyen lesz a sepsiszentgyörgyiek holnapi Sugásfürdője, az főképp azon múlik, hogy miképp gondolkodnak erről, illetve hogy miként cselekednek ezért azok a döntéshozó sepsiszentgyörgyiek, akiknek most módjában állna e helyzeten változtatni. E pillanatban ugyanis megválaszolatlan a kérdés: sodródunk tovább az árral, vagy mentjük, ami még menthető?...