Kétségtelen, a Magyar Művészetért Díj-átadó gálát Kobzos Kiss Tamás énekmondó lantművész ,,vitte a vállán", ahogyan összeválogatta műsorát — Kós Károly egy versével kezdve, merthogy Kós-emlékév lenne, meg amúgy is, Sepsiszentgyörgyhöz millió szál köti-kötötte Kóst, aztán az ’56-os versek, Döbrentei Kornél és Nagy László, illetve az akár ’56-os vers is lehetne Petőfi-költemény — és ahogyan improvizálni is tudott néhai Lajtha László gyűjtéséből Ádám Gyula fotóművész tiszteletére, ki régi barátja, vagy ősbemutatót tartott Farkas Árpád egy általa az elmúlt napokban megzenésített verséből — mindez csak kivételes egyéniségek: őstehetségek adottsága.
Miként őserővel tört fel Erdélyi György előadóművészből előbb Kölcsey Ferenc Himnusza, s aztán adta elő oly átéléssel a díjazott Benedikty Horváth Tamás Szuvenír című regényének egy hosszabb részletét, akárha ő lett volna az a Corvin közi szakaszparancsnok, kit egy szovjet katona kétszer fejbe lőtt, ám sérüléseibe nem halt bele, túlélve saját kivégzését. Kétségtelen, az idén elmaradt ’56-os emlékünnepség helyett ők ketten ünnepélyt tartottak, politikusoktól menteset, de annál bensőségesebbet. Kétségtelen, nekik köszönhetően kivételes eseményben részesülhettek a gálán részt vevő sepsiszentgyörgyiek.
