Mózes László
A magyar kultúra napja ünnep. Nem csupán a Himnusz születésének ünnepe, nem csak a szép magyar szó, a zene, a színház, a film és a képzőművészet kiemelt napja, hanem az egymással keveredő műfajoké is, hiszen mindez egységében jelenti a magyar kultúrát. A mi kultúránkat. Január huszonkettedikét akár az élet ünnepének is nevezhetnénk, hiszen mind a művek létrehozói, mind azok közvetítői számára az alkotás maga az élet. Miközben e napon fokozott intenzitással kerülnek a figyelem középpontjába művek és remekművek, a hiteles alkotókat, az értékteremtőket, a szabadon lélegző és gondolkodó művészeket is ünnepeljük.
Sepsiszentgyörgyön most különösen gazdag eseménykínálatból válogathatnak a kultúra kedvelői. Ez egyrészt azért örvendetes, mert az elmúlt időszakban, a korlátozások és a tiltások miatt az eddigi megszokott rendezvények elmaradtak, másrészt, mert jelzi, maguk a művészek, az alkotók, a kulturális élet szervezői is próbálják pótolni mindazt, ami nehezen pótolható. A kultúra követei lassan egy éve a virtuális térbe kényszerültek, szükségmegoldásokhoz folyamodtak, ám a művészethez, színházhoz, irodalomhoz és zenéhez egyaránt pártoló közösség, értő és érző közönség szükséges. És noha e napokban is választhatók rangos online kulturális rendezvények – ezek előnye, hogy nemcsak Sepsiszentgyörgyről, hanem bárhonnan követhetők – végre élő koncertekre, beszélgetésekre, magyar filmek vetítésére is várják az érdeklődőket. A mostanihoz hasonló bőséges kínálatra az elmúlt években szinte nem is volt példa, ez szépen tükrözi a sepsiszentgyörgyiek kultúra iránti nyitottságát, igényét. Ezen a vírushelyzet ideig-óráig változtathatott, ám a lényeg, az irányvonal nem változott: a kultúra továbbra is biztos erőforrás Sepsiszentgyörgy számára, a város pedig következetesen befogadja a művészeti rendezvényeket.
Csupán becsülhető, milyen tetemes veszteséget okozott a megszokott kulturális programok kimaradása. Alkotó és közösség egyaránt veszített, hiszen az online koncertek, színházi előadások, könyvbemutatók és kiállításmegnyitók nem pótolhatják az élő, lüktető eseményeket. Ez az időszak megviselte a színészeket, zenészeket, előadóművészeket is, hiszen életformájuk teljes mértékben felborult, közönség és előadás nélkül maradtak, számosan megélhetési gondokkal szembesültek. De alkotói magányba, szobafogságba kényszerültek maguk az írók, költők, művészettörténészek is, hiszen nem találkozhattak olvasóikkal, új könyveikről, írásaikról csak a média adott hírt. És íme, az is kiderült, bizony, milyen jó volt akkor, amikor olykor, péntek délutánonként több tárlat megnyitója közül lehetett választani.
Egy nehéz, embert próbáló esztendő után a mai magyar kultúra napja talán egy új kezdetet is jelent, annak az időszaknak a kezdetét, amikor a kulturális élet is visszakerülhet a maga régi, megszokott kerékvágásába. Ám e pillanat arra is emlékeztet, kultúra nélkül ugyan élni lehet, de nem érdemes.
