TélvÃz idején legalább a juhászkutyák békén hagyják a kirándulókat, gondoltam, s mivel egészséges, rég nem érzékelt hideg borult a tájra, hát a hét végén megyünk is ki levegÅ‘zni, egy rövidebb túrára. Kerülve a tömeget ErÅ‘sd környékét célozzuk meg, kisebb csapattal, pár gyermekkel indulunk útnak, kissé pilinkélÅ‘s, kissé szeles, de mégis, hamisÃtatlan januári idÅ‘ben.
A Strázsa, illetve a Barabás-tetÅ‘ szomszédságában járunk, lankás, szerethetÅ‘ vidék, fel is kapaszkodnánk egy közelebb lévÅ‘ hegyecskére, csak hát elképzeléseinket egy, a hóban toporgó, illetve fÅ‘képp a pásztorkutyák körülvette juhok miatt módosÃtanunk kell. Noha távolabb legelésznek – ez nyilvánvalóan abszurd vállalkozás lenne, legjobb esetben is csak kapirgálnak a mintegy tÃz centiméteres hótakaró alatt –, négy, nem túlságosan vad kutya mégis felénk rohan ugatva. Eközben a pásztor a távolban meg sem mukkan, a jelek szerint esze ágában sincs visszahÃvni az ebeket. Megállunk, várunk, a kutyák hangoskodnak, aztán némiképp megunva az ugatást megfordulnak, s leülnek, hátat fordÃtva nekünk. Jó néhány percig álldogálunk még, nem túlságosan kellemes egy helyben toporogni a szeles idÅ‘ben, aztán az ebek megunják, s eloldalognak. Mi pedig elkanyarodunk még jobban, noha már korábban is irányt váltottunk a bamba nyáj s a közönyös pásztor – mioritikusan: csobán – okán. Kevesebbet gyalogolunk végül, mint terveztük, de Ãgy is újjászületés a téli kiruccanás, igazi januári ajándék. Visszaereszkedve a faluba még egy nyájjal találkozunk, azok távolabb, az Olt túloldalán keresgélnek a hó alatt.
Természetjáró barátaim mesélik, régebb ilyesmi nem fordult elÅ‘ a télies hegyeken, még települések közelében sem, viszont az elmúlt években kezd egyre gyakoribb jelenséggé válni a hóban kapirgáló nyáj. A juhtartó gazdák valójában a téli, hó alatti legeltetéssel spórolnak, hiszen kihajtva a jószágokat, azok éhesen keresgélve valamit csak találnak, s ezzel is megtakarÃtják, legalább részben, a gazdaságokban az etetést. A kutyák, az átkozott pásztorkutyák pedig fagyos, szeles, jeges idÅ‘ben is csaholnak, s ha valaki beléjük botlik, még a juhos gazdák kérdezhetik, miért ment oda? Az is megtörtént, hogy a CsÃki-havasok gerincén, a Cecele-csúcs közelében január végén legelészett a juhnyáj, s a pásztor ehhez csak annyit fűzött hozzá, léteznek kopárabb, kevésbé havas részek, s ott valahogy csak elboldogulnak a juhai.
Valahogy csak elboldogulnak, ez a jó kis hazai elv érvényesül tehát ez esetben is. Valahogy csak lesz, valahogy csak eszegetnek. Valahogy mindig lesz. SÅ‘t, mi több, természetjárók szerint valójában a téli legeltetés tiltott, hiszen a legelÅ‘knek is regenerálódniuk kell, ezért a téli legeltetésért az élelmes juhosoknak bÃrság járna. De Å‘k, mint mindig, most is röhögnek a markukba, mint akkor, amikor a megengedettnél jóval több, esetenként igen agresszÃv, nyájÅ‘rzésre alkalmatlan és vad kutyafajtákat szaporÃtanak az esztenákon. Nálunk, változó tájainkon valahogy a csobán érdeke elÅ‘bbre való, mint a törvény betűje.
Korlátozni, normális mederbe kellene terelni ezt a módfelett elterjedt, emiatt nem csak megélhetési kérdésnek tekinthetÅ‘ legeltetést, az ugyanis sokak számára visszataszÃtóvá és közveszélyessé vált. Érthetetlen és elfogadhatatlan a juhtartó gazdák önkénye, érthetetlen és elfogadhatatlan az érintett hatóságok, önkormányzatok közönye. Mert egyszer végre jó lenne tudomásul venni, szép új világunkban nem csak a sajt, a túró és az orda élvez elsÅ‘bbséget, legalább annyira fontos a természetet szeretÅ‘k biztonsága és közérzete, ráadásul utóbbiak bizonyosan lehetnek legalább annyian, mint az önkényes, magukat a törvény betűje fölé helyezÅ‘ juhtartó gazdák. Hogy a levegÅ‘zni, felfrissülni vágyók ne rettegve lépjenek ki a zöldbe, avagy a fehérlÅ‘ hóba, a természetbe, a közeli dombokra és hegyekre. A kirándulók elbizonytalanodnak, s eközben az örökké vonuló nyáj képe állandósul, szinte mÃtosszá dagad. S a juhok csak rágnak, érzéketlenül elpusztÃtanak mindent, ami útjukba esik, s a kutyák pedig csaholnak, vicsorÃtanak. Télen, nyáron egyaránt.
Ha tehát valaki azt állÃtaná, hogy térségünkben aggasztó módon teret nyernek a visszás balkáni jellegzetességek és egyre jobban terebélyesednek a furcsa, mioritikus szokások, nehéz lenne Å‘t megcáfolni.