A Tega nem tervez lakossági áremelést

2021. január 28., csütörtök, Közélet

Nem szándékszik változtatni a magánszemélyekre érvényes jelenlegi díjszabáson a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat, a Tega Rt. Amennyiben a minimálbérnél, illetve az üzemanyag áránál nem következik be jelentősebb emelkedés, 2021 folyamán tartani lehet a jelenlegi díjakat, azaz személyenként havi 8 lej vidéken, valamint 10 lej városon – mondta el érdeklődésünkre Máthé László igazgató.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

A megye 38 közigazgatási egységében a hulladékbegyűjtési szolgáltatást biztosító köztisztasági vállalat vezetője ugyanakkor elmondta, a jogi személyek esetében más a helyzet, várhatóan köbméterenként tíz százalékkal többet kell majd fizetniük ebben az évben, azaz 154 lejt az eddigi 140 helyett. Máthé László hozzátette: a lakossági szolgáltatási díjakat annak ellenére tudják a múlt évi szinten tartani, hogy a lécfalvi hulladékkezelő központ működtetője, az Eco Bihar Kft. tonnánként valamivel több mint tíz lejjel emeli az árat a vegyes háztartási szemét átvételénél, ami ezzel meghaladja a száz lejt.

Érdeklődésünkre az igazgató arról is beszámolt, hogy vidéken öt olyan település van, ahol a magánszemélyek nyolcvan százalékával nem sikerült egyéni hulladékelszállítási szerződést kötni, ezért a Tega az önkormányzatnak számlázza a szolgáltatás ellenértékét, tonnánként 535 lejt, amit a községvezetés majd behajt a lakosságon adó vagy illeték formájában. Bölön, Nagyborosnyó, Nagypatak, Szentkatolna, valamint Zabola van ilyen helyzetben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1167
szavazógép
2021-01-28: Közélet - Iochom István:

Emelkedik a szemétdíj Kézdivásárhelyen

A világjárvány ellenére elég nehéz, de ugyanakkor eredményes esztendőt zárt a kézdivásárhelyi hulladékgazdálkodást végző, jelenleg 66 alkalmazottat foglalkoztató Gosp-Com Kft. Annak ellenére, hogy elsők a megyében a szelektív hulladékgyűjtés terén, még mindig 30–40 százalék közötti az eldobott szemét mennyisége. Kézdivásárhelyen tavaly 4492 tonna háztartási hulladék gyűlt össze, a szelektíven leadott mennyiség pedig 2373 tonnát tett ki, ez 48 tonnával több, mint 2019-ben. A cég objektív okok miatt idén drágítani kényszerül, ami tízszázalékos többletfizetést jelent majd – tudtuk meg Zonda Balázs vezérigazgatótól.
2021-01-28: Jegyzet - Váry O. Péter:

Dilemma (Városjáró)

Aki sokat jár, sokat lát. Sőt, néha még cselekvésre is kényszerül. Én, ha már így egymás közt vagyunk, bevallhatom: legutóbb kárt tettem a közvagyonban.