Elhisszük, s mert a kataszteres kimutatás szakembere is vonakodott részletesebben szólni e kérdésről, el kell hinnünk, hogy a földosztás itt ma már visszafordíthatatlan folyamat. Ember legyen, aki igazságot tud teremteni. Ennyi év eltelte után is gyerekcipőben jár még a község infrastruktúrájának kiépítése. Borosnyó gazdasági, demográfiai és szociális fejlődése ennek a helyzetnek a lassan alakuló tükörképe.
Nehéz lépést tartani
Néhai Dancz Gyula, Erdélyt szerető orosházi geográfus tanár és igazgató révén testvértelepülési kapcsolat alakult nevezett szülőfaluja — a dunántúli Tolnanémedi — és Nagyborosnyó között. Az ismerkedés idején már rég túlvannak, a nyáron a borosnyóiak a lécfalviakkal együtt látogattak az anyaországba, utóbbiak is testvértelepülésüket, Zalamerenyét keresték fel.
— Én képviseltem a helyi önkormányzatot Tolnanémediben — részletezte Szőcs Levente alpolgármester, az RMDSZ helyi elnöke —, Bartha László polgármester egészségi állapota miatt nem utazhatott. Az ottani falunapok alkalmával avatták fel az általunk adományozott székely kaput. A pávai Rhéti József tanítóval, faragómesterrel készíttettük. A helybeli erdő-közbirtokosság adományozta a faanyagot, mi fizettük a munkadíjat és a szállítást. Ezzel egy időben tartottak falunapot Zalamerenyén is. Több estét betöltő színielőadások helyszíne volt a község, ahol a lécfalviak is felléptek a már többször előadott, sikeres színpadi játékukkal.
— Itthon a mindennapi gondok várták. Mi a helyzet a községközpont infrastruktúrájával?
— Sajnos, az ivóvíz- és a szennyvízhálózat együttes megépítésével a tárgyalások, az egyeztetések időszakában vagyunk. Gyakran keresem fel a megyevezetést, ígérték, hogy segíteni fognak. Erre még előtanulmányunk sincs. Az egész község e gondját megoldó pályázati lehetőségre várunk. Nem egyszerű dolog, mert hozzánk tartozik Kisborosnyó Kispatakkal, Feldoboly, Cófalva, Várhegy és Lécfalva. Egyelőre az is talány, hogy mennyi lenne az önrész. Nem állunk jobban az utcákkal sem. Ami a megyei rangú útszakaszokon kívül esik, vagyis községi út, nagyrészt alig járható. Lécfalván és Feldobolyban egy-egy szakaszt sikerült eddig feljavítani, s remény van arra, hogy a lécfalvi szakaszt aszfaltozzák. Kihasználunk minden adódó pályázati lehetőséget. Most készítjük elő a központi fekvésű park tervszerű rendezését célzó pályázathoz szükséges iratcsomót.
Annyi bizonyos, hogy Nagyborosnyó község alaposan lemaradt e dologban, s mert október búcsúzik, elszalasztották a sok jó lehetőséget kínáló 3.22-es integrált program vonatát is. Marad az örök érvényű kérdés: hogyan tovább?
Csitultak a kedélyek a lécfalvi határba tervezett regionális szeméttároló miatt — tudtuk meg — a tiszafüredi terepszemle után, amikor is a szintén uniós pénzből épült hasonló mamut-szeméttárolót meglátogatta egy lécfalvi, borosnyói, maksai és rétyi lakosokból álló delegáció. Meggyőződtek arról, hogy ha a tervezett háromszéki tároló is annyira környezetkímélő lesz, mint a tiszafüredi, nem lesz ok az aggodalomra, mert az ide tervezett tároló értéke sokkal nagyobb, s elképzelhető, hogy még tökéletesebb, korszerűbb lesz, mint a tiszafüredi.
Az integrálódás első lépcsőfoka
Miként a lakosságnak meg kell barátkoznia a tároló gondolatával, a lécfalvi szülőknek sincs más választásuk, mint beletörődni abba, hogy a gyenge népszaporulat miatt a történelmi településen megszűnt az V—VIII. osztályos oktatás. Az életet a gyermek jelenti. Azt a kevés tanulót, aki az első négy osztályt elvégezte, iskolabusz szállítja a községközpontba. A lécfalvi fiatalokat — magyarokat és magyar anyanyelvű romákat — ott találtuk a központi parkban, éppen bemelegítőt tartottak tornaóra előtt. A nagyborosnyói N. Bartha Károly Általános Iskola igazgatója, Nagy Csongor soros gondjaiból csak a legégetőbbekre figyeltünk.
Számos oktatási intézmény tartozik a központi iskolához. Nincs gond a működési engedélyek körül, a megyei tanfelügyelőséggel is jó a kapcsolatuk, de mert majdnem mindenütt valamilyen pénzügyi kiadást igénylő munkálat folyik, és hatalmasak az adósságaik, állambácsi késik a pénzalapok átutalásával. A fűtést, vízvezetést, belső javításokat s egyebeket annak rendje és módja szerint elvégezte a kivitelező, az iskola meg is kapta a számlát, ám a kifizetéssel két hónapja késnek. A község kiterjedt iskolahálózatában rengeteg mindent végeztek az utóbbi években: túl azon, hogy Feldobolyban új iskola épült, majdnem mindenütt közel állnak az intézmények ideálisnak mondható korszerűsítéséhez!
— Öröm számomra, hogy a két Borosnyón nőtt a tanulólétszám — mondta az igazgató. — Négyszáznegyven gyerek jár iskolába, ebből Nagyborosnyón 264. Negyvenhárom alkalmazott keresi itt a kenyerét. Számos tanulónk a városi líceumi és szaklíceumi osztályokba jár — magyarok és romák is. Roma nemzetiségű Bódi Sándor Rómeó, a Mikes Kelemen Főgimnázium tanulója, Góga Tóbiás a Kós Károly Szakközépiskolába jár.
Beszélgetésünkben részt vett Kocsis Dénes, a nagyborosnyói cigányok képviselője, községi tanácstag, aki a helybeli iskola hivatalos mediátora. Mint sok más, romák lakta településen, Nagyborosnyón az ő feladata az iskola, a tanítók és tanárok, valamint a roma nemzetiségű tanulók szülei közötti kapcsolat fenntartása. Elmondta, hogy speciális és eléggé hosszadalmas, másfél évig tartó kiképzésen vett részt Piatra Neamţon és Bákóban.
— Jó megértésre találok a roma szülőknél, a legmesszebb menő segítségre számíthatok részükről — mondta. — El sem képzeli, mennyire óhajtják a borosnyói romák, hogy gyermekeik többre vigyék, mint ők, tanuljanak, s nagyon büszkék is rájuk. Áldoznak a gyermekekért. Az ilyen iparkodó roma közösséget képviselni a tanácsban szép feladat.
Kocsis állítását a 2002-ben tartott népszámlálási adatok bizonyítják. Nagyborosnyó lakossága akkor 1547 volt, s hivatalosan senki nem vallotta magát cigánynak! Kocsis Dénes szerint jelenleg a nagyborosnyói romák száma 750 körüli, ami a település lakosságának majdnem felét teszi ki. E közösség életéről, gondjairól, eredményeiről külön kellene majd beszélgetnünk — mondta —, hiszen a borosnyói romák ott vannak Budapesten, Szlovéniában, Itáliában, keservesen keresik a pénzt. Itthon előreléptek, földeket, személygépkocsikat vásároltak, lakásokat építenek. Érdemes lesz hát külön szót ejteni róluk.
Látogatásunk idején egy helybeli roma fiatalember éppen a saját földjén termelt válogatott krumpliját rakatta teherkocsiba. Bukarestbe indította azzal a reménnyel, hogy magasabb áron tudja majd értékesíteni, mint itthon, ahol lemosolyogják, ha egy lejt mer kérni a pityóka kilójáért.
— Én a romák alapos és becsületes integrálódásának híve vagyok — mondta Nagy Csongor —, ennek szellemében cselekszem most is, az óvodától az legfelsőbb osztályig. Ez az integrálódás első lépcsőfoka. Tanulóimnak zöme magyar ajkú roma. Több alkalommal kerestük a módját, hogy segélyeket juttathassunk nekik. Hiszem és vallom, hogy ezzel az etnikummal csak így lehet együtt élni. Nagyborosnyón ezen az úton haladunk.
Majd, ha lelkiekre szomjaznak
Németh Zoltán református lelkipásztor kerek három esztendeje szolgálja ezt a patinás, 691 lélekszámú kálvinista gyülekezetet. Mint mondta, nagy gondokkal küzdenek. Befejezték a templom és a torony külső javítását, a lelkészi lakás külső-belső tatarozását, utóbbit helyi erőforrásokból. Ám a központi fekvésű, egyházi tulajdonban lévő, egyre romosodó ház megmentésére még nem sikerült megoldást találni. A kepefizetők száma háromszáz körüli, a helybeli református vallású cigányság csak alkalmi fizető, a romák többsége Jehova Tanúinak áldoz. A lelkész szerint nincs is különösebb gond a cigánysággal.
— Visszaszerezte az egyház a 247-es törvény értelmében visszajáró birtokait — mondta a lelkész. —, 25 hektár erdő, 10 hektár szántó és 63 hektár legelő került tulajdonunkba, csak annyi a gond ezekkel, hogy nehéz e vagyonnak a hozadékát az egyházközség javára gyümölcsöztetni.
— Borosnyón a lelkiekkel nincsen gond, a gyülekezet testvérkapcsolatot tart fenn a Vajdahunyad melletti, szórványbeli rákosdi református egyházzal — mondta a nagyborosnyói református egyház gondnoka, Andrási Géza.
