Logikusnak tűnt az a Kelemen Hunor által hangoztatott elv is, hogy az RMDSZ azokban a megyékben igyekszik prefektusi, alprefektusi tisztségeket szerezni, ahol a megyei önkormányzat vagy a megyeszékhelyek vezetésébe kevesebb a beleszólása, hiszen így a szórványban élő magyar közösségeknek is lesz hozzáférése egyik hatalmi ághoz, ugyanakkor némileg váratlan fejlemény, hogy a Kovászna megyei kormánybiztosi tisztség is a szövetségé lesz. Nem előzmény nélküli a helyzet, hiszen György Ervin személyében volt már magyar prefektusa a megyének – éppen ezen tapasztalatok alapján azonban az is kijelenthető, hogy az új esélyek mellett régi csapdákat is magában rejt a tisztség megszerzése.

Az önkormányzatok és a kormányhivatal közötti együttműködés kétségkívül gördülékenyebb lehet, talán a kormányhivatal intézménye is nyitottabbá válhat, ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján arra aligha van esély, hogy egy-egy számunkra fontos – például anyanyelv- vagy szimbólumhasználati – kérdésben érdemi előrelépés történjék: hasonló ügyekben György Ervin vezetése alatt sokszor a prefektus távollétében vagy egyszerűen személyének kikerülésével kezdeményezett pereket a kormányhivatal. Amennyiben most is hasonló helyzetek adódnának, azt már jóval nehezebben fogadná el az itt élő közösség, és lehetetlen helyzetbe hozná az RMDSZ vezetőit is, hiszen nem lesz már, kire mutogatni. Elengedhetetlennek látszik ezért, hogy – például a kormányprogramban is szereplő kisebbségi törvény révén – olyan jogi szabályozás elfogadását is kiharcolja az RMDSZ, amely garantálja, hogy egy-egy önkormányzatot nem büntetnek azért, ha a polgármesteri hivatal épületének homlokzatán szerepel a Községháza felirat, vagy ha többnyelvű fejlécet használnak az intézményben, esetleg ha – horribile dictu! – kitűzik a székely zászlót a homlokzatra.

A csapdahelyzet tehát lényegében abban rejlik, hogy a megnövekedett befolyással az RMDSZ-nek a megnövekedett elvárásokat is kezelnie kell, magyarán eredményeket kell felmutatnia – és ez nemcsak a Kovászna megyei prefektusi tisztség esetében van így, hanem a kormányzati szerepvállalásból eredően majd minden téren. Biztató jelek vannak – az óvodák, iskolák újranyitását például a leghatározottabban az RMDSZ kérte a kormánykoalíció pártjai közül –, de az elvárások, a megoldásra váró gondok lajstroma igen hosszú. Ezért lenne fontos mielőbb lezárni a hatalmi pozíciók elfoglalását, a tisztségeken való, a közemberek számára sokszor visszatetszőnek ható osztozkodást, és minél több olyan kérdésre összpontosítani, amelyek a vállalt célokat szolgálják: elősegítik a magyar közösség nemzeti identitásának megőrzését, erősítését, illetve hozzájárulnak a magyarok is lakta térségek fejlesztéséhez.