A lajstromra tekintve első pillantásra úgy tűnhet, végre mi, erdélyiek, székelyföldiek is örvendhetünk kicsit: az elemzés szerint az idei büdzsé abszolút nyertese a Brassót a Bihar megyei Bors határátkelőjével (és Magyarországon át Európa többi részével) összekötő észak-erdélyi autópálya lehet. A tervezet szerint közel két és félszer annyit áldozna a kormány erre a beruházásra, mint tavaly. Az elemzés összeállítói azt is tudni vélik, a kétségkívül szép summa hátterében az áll, hogy a pálya több építés alatt álló szakaszán idén végre serényen éghet a kivitelezői kezek alatt a munka. Úgy legyen – álltak már eleget a gépek egyik-másik szakaszán e történelmi Erdélyhez méltóan regényes sorsú autópályának, mely mostanra leginkább Klaus Iohannis államfő egykori kampányszövegének tökéletes ellenpéldájaként áll szemeink előtt – a jól elvégzett munka Romániájaként. Mert önmagában az értékelendő, hogy a koronavírus-ragály, az egyre gubancosabb gazdasági helyzet, a folyamatosan csak szélesedő, mélyülő költségvetési lyukak mellett a kormány erre is hajlandó áldozni, az összkép viszont ettől még halvány marad.

Az elemzésből ugyanis kiderül, hogy bizony itt olyan munkálatokkal számolnak, melyeknek eddig is messze jobb ütemben kellett volna haladniuk, vagy legalábbis a közbeszerzéseket gyorsabban le kellett volna zongorázni. A megkésett munkák sürgetését sikerként vagy komoly előrelépésként beállítani azért elég kínos. Arról nem beszélve, hogy ezeken túl egyelőre nem tudni, hogy a többi építés előtt-alatt álló szakaszon idén ejtenek-e bár egy kapavágást is, amint azt sem, hogy megakasztják-e a folyamatokat holmi apróságok, mint a nyomvonal miatti kisajátítások.

De az éppen aktuális bonyodalmak fölött most is ott tornyosul a minden évben megválaszolatlanul maradó kérdés: megérjük-e valaha, hogy a Brassótól a határig tervezett autópálya, a mi szemszögünkből „innenső” szakasza egyáltalán érdemben szóba kerüljön országirányítási berkekben vagy urambocsá! mozduljon is e téren valami? Jó pár éve már az az érzése az embernek, mintha a tervezők, pénzelők fejében Marosvásárhelynél véget érne az egész észak-erdélyi pályakaland, mintha Brassó – Barcaságostul és nem utolsósorban Székelyföldestül – túl távoli cél lenne.

A regényes történet 18 évvel ezelőttre nyúlik vissza: első fejezetének témája a híres-hírhedt Bechtel-szerződés volt, ez indította útjára ezt a mára már hatodrangú szappanoperává silányult „sikertörténetet”, melynek még mindig nem látni a záróévadát. Ezek tudatában elég nehéz értékelni bármely újabb mozzanatot, főképp ha felidézzük a tizenévvel ezelőtti szép ígéreteket is, melyek szerint 2013-ban már Brassótól a határig autópályán, alagutak és viaduktok során suhanhatunk célunk felé gondtalanul, és melyek helyébe – fejlesztésnek álcázva – ma is egy igazi balkáni komédiát kapunk.