Újratemették Janus Pannoniust

2008. október 29., szerda, Magazin

Újratemették Janus Pannonius (1434—1472) humanista költőt, akinek szentmisével egybekötött búcsúztatásán több százan vettek részt a pécsi székesegyházban kedden.

Janus Pannoniust az altemplom falában, Dulánszky Nándor püspök mellett helyezték végső nyugalomra, nagyságát a Rétfalvi Sándor szobrászművész által készített síremlék, egy carrarai márványból faragott, földre hulló lepel és a költőt ábrázoló fejszobor hirdeti. A sírkövön latinul Janus sírverse olvasható. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke Pécs 25. püspökét méltatva hangsúlyozta: amikor az életet, a természetet, a könyveket szerető humanistát temetjük, át kell gondolnunk, ma milyen értékek vesznek körül bennünket, és mennyire tiszteljük azt, ami a kultúránkhoz tartozik. ,,Nem elég műveltnek lenni, műveltséget adni kell, és nem elég műveltséget adni, műveltnek is kell lenni. Ez 2008, a XXI. század parancsa" — fogalmazott a politikus. A házelnök hozzátette, Pécs országgyűlési képviselőjeként büszkeség tölti el, hogy elmondhatja, földije Janus Pannoniusnak, aki itt volt püspök tizennégy éven át, itt énekelt a mandulafákról, itt költötte epigrammáit, elégiáit, melyek kultúránk részei. Olyan értékeket adott a városnak és az országnak, melyekből még ma is táplálkozunk, és segít, hogy ma se felejtsük, veszítsük el azt, amiről azt tartjuk, az a humanizmus — hangsúlyozta Szili Katalin a temetésen, amelyen számos közéleti személyiség is részt vett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1323
szavazógép
2008-10-29: Magazin - x:

Elhunyt Kovács Ágnes Anna

Életének 34. évében elhunyt Kovács Ágnes Anna színművész, a Honvéd Együttes Kamaraszínházának volt tagja.
2008-10-29: Magazin - x:

Teljes műszív

Egy szívátültetésekre szakosodott francia kutatócsoport bejelentette, hogy két és fél éven belül kísérleti céllal beültethető lesz az a teljes műszív, amelyen tizenöt éve dolgoznak.