Na jó, megmagyarázom.

Legalábbis megpróbálom. Késő esti órákban keresgélek a tévéadókon, és rátalálok egy régi filmre, amit láttam már. Sajnos már megy egy ideje, de örülök, hogy újra nézhetem, bár amennyit még lehet. A Halálbalett Mikhail Baryshnikov főszereplésével. Emlékszem, hogy mennyire lenyűgözött, amikor sok évvel ezelőtt először láttam, és most sincs ez másképp. Ördögi, rossz emlékezetű időkben játszódó, felkavaró történet. Szovjetunió, KGB…, kompromisszumot kötött, valamint továbbra is elszántan szabadságra vágyó táncosok, művészek kálváriája Leningrádban, remek színészek felvonultatásával. És Baryshnikovval. Aki nem csak zseniális táncos, de színésznek is kiváló. Nézem, és arra gondolok, hogy vajon milyen lehet, amikor az ember igazából istennek születik? Milyen életérzésekkel, gyötrődésekkel, kétkedésekkel viseli, hordozza ezt a szent „terhet”? Mert nem hiszem, hogy könnyű. És milyen megélni azokat a kivételes örömpillanatokat, amelyek az ember feletti munka után következnek?

Sokszor eljátszadozom a gondolattal, hogy ha újjászületnék, mi szeretnék lenni. Valahogy mindig az alkotás, művészetek táján kötök ki. Nagyszerű énekesnek, zongora- vagy gitárművésznek, (egy kis szigeten élő) zseniális írónak vagy „legalább” egy Frida Kahlo nagyságú képzőművésznek álmodom magam. Ezt a filmet megnézve most Baryshnikov akarok lenni. Pedig  színésznek lenni sem rossz. Azért sokszor adódott úgy az évek során, hogy megkérdőjeleztem színészi létjogosultságomat, amikor valami egészen különlegeset láttam másoktól. Végeztem, tettem a dolgom a képességeim, legjobb tudásom és szándékom szerint mindig, amikor és ahogyan lehetőséget kaptam rá, vagy kitaláltam én magam dolgokat. Mégis pontosan tudtam, hogy nem vagyok isten. Még csak isteni képességekkel megáldott ember sem. Én vagyok a mindenkori földi halandó, aki teszi a dolgát. És ha valaha irigykedtem másokra valamiért, az a bizonyos isteni plusz, amit én nem kaptam meg. Amit a legelszántabb munkával sem lehet pótolni. Persze, ha az isteni pluszt lesnénk, soha semmihez sem fognánk hozzá. Nem játszanánk, írnánk, festenénk, nem zongoráznánk, táncolnánk, nem szereznénk zenéket, és mi mindent nem csinálnánk még. Azért mégsem lenne rossz tudni, hogy milyen is az, amikor az ember kicsit istennek születik. Akkor is, ha nem könnyű, kipróbálnám. Na, hátha legközelebb…

Bocsánatot kérek, ha nem tudtam pontos magyarázatot adni a földi istenekkel kapcsolatban. Lehet, hogy ehhez is kellene valami plusz...