Farcádi Botond
Akár jelzésértékűnek is tekinthetjük a kormány tegnapi döntését, amellyel április elsejére halasztotta a tanárok ötvenszázalékos béremelésére vonatkozó törvény alkalmazását. A jogszabály sorsa ugyanis inkább hasonlít egy rossz viccre, mint a jogállamban természetesnek számító felelős törvényalkotási és -végrehajtási folyamatra.
Kezdődött mindenekelőtt azzal, hogy eddig soha nem tapasztalt egyetértésben valamennyi párt valamennyi honatyája ujjongva szavazta meg a korábbi béremelésekhez képest kirívóan nagy arányú növekedést: többen krokodilkönnyeket potyogtatva próbáltak minél több szavazatot kicsikarni az intézkedésből. És miközben ők tapsolva ünnepeltek, a pénzügyi világválság egyre erősebben gyűrűzött be Európába, a tőzsdék zuhantak, a lej gyengült.
A béremelés komédiája folytatódott a szigorú miniszterelnök színre lépésével: Călin Popescu Tăriceanu tőle szokatlan határozottsággal szögezte le — igaz, kissé megkésve —: nincs anyagi fedezet. Az sem hozta zavarba, hogy saját pártjának képviselői is támogatták a jogszabályt, némi habozás után bűnbakot keresve menesztette a kormány egyik leggyengébb minisztereként számon tartott Cristian Adomniţei oktatási tárcavezetőt. Majd az alkotmánybírósághoz fordult, hátha kiderülne — mint már annyiszor —, hogy alaptörvényt sért a törvény. Mindhiába azonban. A jogszabály ezen az akadályon is túljutott, tiltakozás után ünnepelni készültek a pedagógusok. Az már a sors újabb fintora, hogy a béremelés ellen háborút indító, a gazdasági egyensúly felborulásának veszélyével érvelő kormányfőnek ekkor már csak egyetlen reménye maradt, mégpedig éppen legfőbb politikai ellenfele, Traian Băsescu. Aki meg könyörtelenül kihirdette a törvényt, alaposan rápirítva egyúttal a kormányra, hazugsággal, a pénz helytelen elköltésével vádolva azt. A pedagógusok béremelésének tragikomédiája azonban újabb fordulatot vett: az ezúttal rendkívül következetesnek bizonyuló miniszterelnök vezetésével a kabinet sürgősségi rendelettel elhalasztotta az intézkedés alkalmazását.
És ezzel a megválaszolatlan kérdések sora csak nő. Hiszen a honatyák felelőtlen magatartása, a liberálisok álláspontjának gyökeres megváltozása, a kormány alárendeltségébe tartozó ügynökségek vezetőinek óriási fizetéséhez szükséges pénz forrása mellett felmerül az a kérdés is: egy demokratikus jogállamban miként bírálhat felül a végrehajtói szerepkörrel felruházott kabinet egy olyan döntést, amelyet a törvényalkotó testület hozott meg, az alkotmánybíróság hagyott jóvá és az államfő hirdetett ki?
