Az eltelt évszázadokban is a helyi erőforrások, nyersanyagok voltak azok, melyeknek hasznára-hozadékára számíthatott a fejlődni akaró település. Ezeknek feltárására és értékesítésére alapozhat ma is Sepsibükszád a jövőbeni gazdasági megerősödés útján. A sokhasznú terméskő minden változata, a föld-, a legelő- és az erdővagyon, a mélyben rejtőzködő sokféle ásványvíz, közte a langyos gyógyvíz vetheti meg alapjait az egyik legfontosabb gazdasági ágazatnak, a vendégforgalomnak. Sepsibükszádi látogatásunk során az is kiderült, hogy természeti értékein kívül pályázati forrásokra is támaszkodik a község fejlesztési terveinek megvalósításában, így idén a mellékutcákat akarják aszfaltozni, óvodát újítanának fel, az iskola épületét korszerűsítenék.
Kínálat
Sepsibükszád vidékét régebben összefüggő erdőség borította. A bükkösök vetették meg az alapját egykori üvegiparának, ami már 1756-ban létezett, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a később Sepsibükszádra került „Ano 1756” feliratú kis „huta-harang”. Gróf Mikó Miklós Zsomborból költözteti a hutát 1782-ben a mai falu helyére. Körülötte alakult ki a gyár munkásaiból a fiatal és vegyes nemzetiségű település, lakóinak zöme ma már katolikus székely. A település és környékének látnivalói egy részben már beindult turisztikai iparnak vetik meg az alapjait, amely a következő évek gazdasági megerősödésének legbiztosabb forrása lehet. Itt élt és működött az erdélyi üvegművesség legkiválóbb mestere, Sovánka István (1858–1944), aki magas szintre emelte a bükszádi üvegművességet. Néhány terméke a helybeli iskolában látható egy állandó kiállításon. Széles e tájon ritka látványosság ez, miképpen az iskola épülete is kuriózum, az épület ugyanis gróf Mikes Ármin vadászkastélya volt, és az iskola ma is az ő nevét viseli. Az épület előtti parkban látható a két világháború hőseinek turulmadaras emlékműve, közelében pedig a magyar honfoglalás millecentenáriumának tisztelgő faragott harangláb. A rajta levő kis harangot 1772-ben öntötték, amint azt körirata is bizonyítja, készíttetője gróf Mikó István, a kollégiumépítő gróf Mikó Imre nagyapja volt. A harangocska minden bizonnyal a zsombori hutatelepről került később Bükszádra. A mai óvoda épülete előtt is emlékmű áll: Ábrahám Árpád plébános, Sepsibükszád szülöttjének emlékére állították, akit az 1956-os magyar forradalom erdélyi eseményeivel való kapcsolatai miatt 1958. szeptember 1-jén Aradon kivégeztek. Látványos a település három temploma. A katolikus 1867-ben épült Nagyboldogasszony tiszteletére a gróf Mikó György adományozta telken. Két román templom is van: a régi görögkatolikust Szent György lovag, az újat Szent Demeter tiszteletére emelték 1936–40 között. Fára festett szentképei 1940-ből valók. Előterében faragott troica áll.
A faluból jelzett turistaösvényeken érhető el Vápa vára, északi irányban jutunk el Sólyomkő várának romjaihoz. A két régi erődítmény megmaradt falai még látszanak. Vápa várát kettős nyaksánc védte, s a faluban talán még ma is szájról szájra száll a legenda: „Kútja olyan mély volt, hogy az Olt szintjéig hatolt le. Vártornyából felvonóhíd vezetett az elővárhoz, roppant kincseket rejtegető pincéjéből pedig egy olyan alagút, amelynek az Olt mellett volt valahol egy rejtett kijárata.” Az ásatások neolitikumi, bronz- és vaskori telepet tártak fel, de került elő innen Nero császár pénze is. Középkori sarkantyúk, kardhüvelyek s a közeli Hanczi gödréből nyilak, nyíltáskák, török-tatár fegyverek ismertek, segítenek elképzelni a rég elfeledett harcos múltat. A Sólyomkő-vár sziklafalodúiból, kőfülkéiből fogdosták össze a törököknek adóba küldött vadászsólymokat az itt élő emberek.” 1421-ben adott donációt az erdélyi vajda Nemes Balázsnak, aki a törökdúláskor élete veszélyeztetésével védte a várat.
Még áll a Likaskő fele
Ki merné állítani, hogy Sepsibükszád környéke szegény látnivalókban, hiszen turisztikai érdekességének számít az Olt völgyében emelkedő Likaskő különleges összetételű, védett földtani emlékmaradványa is. A község környéke nagyon gazdag szénsavas ásványvízforrásokban. Jelentősebb a Csomád-hegy lábánál feltörő, bővizű langyos Bükszádi bugyogó. A Fenyős-patak völgyében tör fel a Fenyősarki-forrás, közelében egy kőfülkét Aranyliknak nevez a nép. A Likaskő közelében egy kutatófúrás 30 Celsius-fokos ásványvizet hozott a felszínre, amely értékesítésre vár. Elszállásolási és étkezési lehetőségek fogadják az ide érkezőt. A megye legészakibb pontján áll a Csíki Határ fogadó, a községben működik az Anna és a Sólyomkő Panzió. Központjában ágazik le a műút Kézdivásárhely felé (32 km), illetve a Szent Anna-tó irányába (17 km). Ez az egyetlen, gépkocsival járható út a Csomád-hegység kráterében levő Mohos-tőzegláphoz és az ország egyetlen vulkanikus eredetű tengerszeméhez, a Szent Anna-tóhoz.
Mikes Ármin unokái
A vendégforgalmi látnivalók örökösei nem mások, mint a település népes gyerekseregének tagjai: a gróf Mikes Ármin-iskola 180 óvodása és tanulója, akik vitézül kiállták a koronavírus okozta megszorításokat, megmenekültek a járványtól – tájékoztatott Boér Rozália igazgató. Mint elmondta, az óvoda épületének felújítására a magyar kormány biztosított forrást a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség óvodaprogramjával. Akadály nélkül folyik a tanítási-nevelési program, támogatóik jóvoltából Bükszádon sem volt fennakadás a virtuális oktatás alatt szükséges műszaki felszerelések beszerzése ügyében – fejezte be Boér Rozália. A tanulók elmondták, sajnálják, hogy nem lehettek részesei az idei farsanggal kapcsolatos hagyományos rendezvényeknek.
Bács Márton Csaba polgármester
Pályázatok
Helyben keletkező bevétele mellett pályázati pénzekre is számíthatott a község – vetettük fel Bács Márton Csaba polgármesternek.
– Az idei terveink között szerepel a mellékutcák aszfaltozása és a Csíki úti aszfaltos gyalogjárda elkészítése. Mindkét támogatási kérésünket személyesen adtam le Bukarestben az Országos Beruházási Alapnál, ezekkel párhuzamosan készül a helybeli Mikes Ármin Általános Iskola hőgazdálkodási rendszerének, külső szigetelésének, nyílászáróinak teljes felújítását célzó megvalósíthatósági tervezet. A munkálatot a Környezetvédelmi Alap kiírásából szeretnénk kiviteleztetni. Ha a terveink sikerülnek, akkor idén a jelenlegi óvoda külön épületét (az egykori faluháza) is teljesen felújítanánk. Mint érdekességet említem meg a Háromszék napilap olvasói számára, hogy az idő enyhülésével megindult a medvejárás is: a Csomád felé tartó műút mellett ismét megjelentek a „kéregető medvék”. Gyanítjuk, az utazóközönség által a kész falatokra rászoktatott éhes mackóknak ez könnyebb, mint az egyébként is fogytán levő tölgy- és bükkmakk után való kapirgálás az avar alatt.
A munka ad erőt
– Évtizedek óta kínlódunk a mező megmunkálóiként – panaszkodtak azok a termelők, akiknek bizony jócskán van még elraktározott burgonya a pincében. – Gyengébbek vagyunk, mint a külkereskedelem óriásai, akik szabad utat engedtek ebben az esztendőben is az olcsóbb külföldi burgonyának. Menni vagy maradni és aggódni itthon a megtermelt javak értékesítése miatt? – ez a kérdés.
– Jóval árán alul keresik, ha keresik a pityókát a felvásárlók, s csak évről évre tápláljuk a reményt, hátha jövőben jobbak lesznek a körülmények – magyarázta Szimion György, az egyik tehetősebb helybeli krumplitermelő. – Nekem az a szerencsém, hogy a megtermelt alapélelmiszeremet saját szállítóeszközömmel a megrendelő házához viszem.
Beszélgetőtársunk a helybeli népes római katolikus egyházközség gondnoka. A tűzvész pusztította régi plébánia épületének újjáépítéséhez sok szabad időre volt szükség. Elmondta, hogy nemcsak pirosban áll már az épület, hanem elég sok belső munkát el tudott végezni a kivitelező sepsiszentgyörgyi cég. Ezt követné a plébánia udvarának rendezése, a bejárati székely kapu restaurálása. A bútorzat megvásárlása anyagi okok miatt még keveset várat magára. Ez a vidéki élet – fejezte be –, a munka ad erőt a tovább éléshez.
A római katolikus templom
Településtörténet
Mennyit nyom a latban a településtörténet? Semmiképpen sem olyan sokat, amilyen sok munkát követel anyagának-adatainak egy életen át tartó összegyűjtése, hogy ne is beszéljünk a nyomdai kivitelezésről. Bár olykor – főleg egészségügyi bajok miatt – magyarországi gyermekénél tölti napjait Sepsibükszád szülötte, Herbst István, a kiváló környékismerő és tollforgató mégis vállalkozott a Csomád kráter lábánál fekvő szülőfalu sok kiadói ívre terjedő históriájának összeállítására. A készülő kötetének első fejezetéből mutattunk be olvasóinknak, most a megtartó kőről, a kőiparról írt soraiból válogattunk, kívánva könyve sikeres megjelenéséhez jó egészséget.
„Mintha csak egérrágta sajtot látnék felnagyítva a hegyek keleti oldalában (...) A tusnádi és málnási völgyszorosok vidéke nemcsak festői tájairól, ásványvizeiről, gyógyfürdőiről és középkori várromjairól híres, hanem modern gépi berendezésekkel rendelkező kőbányáiról is, melyek ritmikus távolságban sorakoznak a vasútvonal mentén. Gyakran hallani a vonaton utazók csodálkozó hangját, amint a kanyargó vonat ablakaiból megpillantják a kötélen himbálózó bányászokat a magas, olykor 60–70 méteres sziklafalakon, mintha csak légtornászok mutatványait látnánk. Bükszád és népe együtt nőtt ezekkel a kőfejtőkkel, déli robbantásaik életünk részévé váltak, mint pásztornak az ostorrittyenés. Valaha négyszáz-ötszáz ember dolgozott itt, ennyi helybelit mentett meg az ingázás gondjaitól. Az ötvenes évektől évtizedeken át munkaszolgálatos katonák is dolgoztak bányáinkban és jó néhányan innen mentek nyugdíjba. Leszereltek ugyan, de nem mentek haza, mert már itt volt az otthon. (…) Ezen a vidéken régi hagyománya van a kőbányászatnak, az első bányát még a múlt ezred végén nyitották meg. Falvainkban a kő jelentette mindig a kenyeret, és ma is a bányáknál dolgozik a lakosság egy része. A kitermelés előzményei többnyire a Sepsibükszád–Bálványosfüred útszakasz, illetve a Székely körvasút megépítéséhez kapcsolódnak. Az 1890-es években folyó építkezésekhez szükség volt a kőre és a kőhöz értő szakemberre. A követ föl kellett tárni, megmunkálására pedig jöttek a taliánok – az erre termett olaszok –, Gyakomellók, Valériók, Umbertók és Zuliánok, akiknek utódai ma is itt élnek. Tőluk sokan eltanulták a mesterséget. Bükszádon és Mikóújfaluban jóval mások előtt épültek családi kőházak, kőkapuk, míves kőkeresztek a temetőben. Kónya Ádám tanár úr szokta mondani bükszádi tanítványainak, hogy akinek nincs »kő kapulába«, az nem is igazan bükszádi ember!”
