Persze, mindaz, ami most Sugásfürdőn, a sípályán és annak környékén zajlik, távolról sem ideális. Még csak nem is optimális, mégis szerethető. A nagyobb, egyre foltosabb sípályát már február végén bezárták, a mostani idényben bizonyára végérvényesen, s a kisebb pálya is gyengélkedni kezdett. Hát akkor mi lehet jó a kis sípálya olvadó havában, a környék sarában és kopárságában? Mit lehet ebben szeretni?

Sem többet, sem kevesebbet, mint Sugásfürdő mostani hangulatát, meghittségét. Mindazt, ami nekünk, szentgyörgyieknek legalább annyira számít, mint az, hogy friss és majdhogynem tökéletes legyen a hó, hiszen nekünk, szentgyörgyieknek Sugásfürdőn meghatározó az otthonosságérzet. Persze jó itt lenni csikorgó fagyban, ropogó hóban is, csak másabb. Zúfoltságban és a tömegben nehezebb ugyanis lélegezni.

Most viszont nincs tömeg, az idegenből érkezőknek már nem éri meg hétköznaponként ide utazni, sőt, a szájmaszk használatát figyelő csendőrök sincsenek már kint hétköznaponként. Délután alig két-három tucatnyian síznek a kis sípályán, nem a legjobb minőségű a hó, így aztán csak az adja lesiklásra a fejét, akinek szívügye is, hogy Sugásfürdőn sízzen. Ilyenek a most is komolyan edző, egyre ügyesedő gyermekek, más síző tanoncok, kisebbek és nagyobbak egyaránt, mindazok, akiknek fontos a mozgás, a szabadban töltött idő. Akik nem azt nézik, hogy kásás a hó, nehéz is emiatt a pálya, hanem arra figyelnek, ami csak itt, csak nekünk adatott meg.

Ennek ellenére közeleg az idényzárás Sugásfürdőn. Délelőtt már egy lélek sincs a pályán, az álló felvonókat a szél lengeti, látványuk lehangoló. Pedig, amíg csak lehet, működtetik, a Sepsi Rekreatív Egyesület tegnap is azt írta közösségi oldalán, hogy optimális a kispálya minősége, szeretettel várják az érdeklődőket. Azt mondja a bérletet árusító hölgy is, e lehetőséget bizony ki kell használni, amíg csak lehet. És itt említést érdemel, hogy az év elején felmerülő, zsúfoltsági gondokra a működtetők akkoriban gyors megoldást találtak: egyrészt meghosszabbították a síközpont nyitvatartási idejét – egyebek mellett lehetővé téve, hogy aki teheti, már reggel kilenctől sízhessen, illetve hogy iskolás csoportok már déltől pályán legyenek –, és bevezették a gyakoribb buszjáratokat, hétvégén korlátozták a személyautók forgalmát. Gyorsan és határozottan léptek, ez pedig figyelmet érdemel, követendő példa.

Nézem tehát a mostani arcokat Sugásfürdőn. A kis sípályán gyermekek szorgoskodnak, húsz ív, harminc ív egyetlen lesiklás alatt, mondják, s mennek is fel, majd érkeznek újra le, szépen és sebesen. Szurkolok is nekik meg edzőiknek, hátha felcseperedne majd egy-két háromszéki síbajnok! Amott, a pálya szomszédságában gyermekek játszanak, hancúroznak, sízés után még erre is van erejük. Ismerős tekintetek mindenfelé, miénk itt a tér újra. És figyelem a sípálya felső részén a súroló fényt, s az égbe olvadó fákat a domb tetején. Kék és narancssárga, a késő délutáni, havat borzoló fényjátékban úgy tűnik, mintha a sízők a szivárvány alatt suhannának át…

Íme, nincs lehetetlen, néhány napig újra látható a mi igazi Sugásfürdőnk.