Lehetne a szokványos. A csokor virág. A kiszolgálás, a dédelgetés, a kényeztetés. Szép szavak, látványos gesztusok. Mosogatás, porszívózás, vasalás. Gyertyafényes vacsora. Aztán másnap minden, mint azelőtt.
Vagy lehetne mindennap egy kicsi mindenből. Olykor csak úgy, minden ok nélkül, vihetsz Neki virágot. Néha, amikor már nagyon elfáradt, amikor a napi rutintól gyötörve csak vonszolja magát, amikor a világból kiábrándultan magába roskad, amikor csalódottságában szája széléről eltűnik az a kis mosoly, kiszolgálhatod, dédelgetheted, kényeztetheted Őt. Udvarolhatsz is Neki, bármikor, bármennyi idő után is, duruzsolhatsz a fülébe szép szavakat, megsimogathatod arcát, átölelheted vállát. És igen, ha netán felgyűlt a mosatlan edény, ha esetleg látszik már a por a szekrényen, ha véletlen nincs még vállfán a tiszta inged, mosogathatsz, porszívózhatsz, vasalhatsz. Alkalmat meghitt vacsorára bármikor találhatsz. Rajtad múlik, teremtés koronája, hogy minden egy nap legyen, és legközelebb majd csak egy év múlva, vagy mindenből jusson egy kicsi mára, holnapra, holnaputánra. Ha társat nem egyetlen napra választottál, ne ma bizonygasd döntésed helyességét. Csupán megerősítsd a szövetséget. Virággal, mosollyal, szóval.
