A második katonai szervezkedés 1852 júliusában kezdődött, Bardocszékre, Háromszékre és Alcsíkra terjedt ki. Makk József ezredes Váradi Józsefet – egykori negyvennyolcas huszárt – nevezte ki a háromszékiek titkos katonai szervezkedése élére. A jogi végzettségű, dévai születésű, vállalkozó szellemű, bátor és erős önbizalommal bíró fiatalember épp olyan személyiség, aki alkalmas egy új katonai szervezet megteremtésére. E mozgalom három hónappal hosszabb ideig tartott, mint a korábbi, Horváth Károly vezette, és eljutott a katonai felkelés megindításáig.
 

A szervezőmunka

Váradi szervezőmunkáját Szotyorban kezdte, Nagy Tamásné házából irányította. Székhelyét hamarosan a közeli Sepsizoltánba helyezte át. Váradi a hatóságok félrevezetésére Benkő Rafaelné asszony szolgájaként szerepelt. Az árkosi Bálint Áronnal együtt járták a háromszéki falvakat. Felkeresték a települések bíráit, a jegyzőket. Hamarosan már katonai gyakorlatokat is tartottak, miközben kapcsolatba léptek a csíki titkos szervezettel is. Kiépült a rendszeres kapcsolattartás a Bukarestben székelő Makk ezredessel. Ezt a bibarcfalvi Bartalis Ferenc, Szabó Áron és Bogyor Sámuel szervezte. Ők borvízkereskedői útlevéllel könnyebben kelhettek át a határon.

Egy alkalommal, amikor Váradi és társai Maksán tartottak megbeszélést, az egyik résztvevő titokban jelentette nemcsak az eseményeket, de Váradi tartózkodási helyét is. A hírhedt Kovács István kapitány nagyszámú csendőrrel rajtaütésszerűen körülvette a házat. Váradinak és Bálintnak az utolsó pillanatban sikerül elrejtőzniük egy titkos búvóhelyen. Mivel Zoltánban már nem lehettek biztonságban, a hadiszállásukat áthelyezték Mátisfalvára, Benő Miklós házába. A házigazda lelkes hazafi, hamarosan 50 főből álló szabadcsapatot állított fel, és nagy mennyiségű fegyvert szállított Bibarcfalvára, amely Váradi utolsó állomáshelye volt. Erdővidéken sikerrel folytatták a szabadcsapatok felállítását.
 

A csíki kudarc

Végül Váradi 1853. október első napjaiban egy félszáz főnyi kis csapat élén Alcsíkba indult. A haditerv úgy szólt, hogy a Csíkszentkirály melletti erdőségekben várják be a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd az egyesült erők meglepetésszerűen elfoglalják Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy hadi pénztárait. A pénzt a sereg létszámának növelésére, felszerelésére és élelmezésére használják fel. Erre nagy szükség is volt, mert a csapat élelmezése (pénz hiányában) értéktelen nyugta ellenében, rekvirálással nem volt megoldható, mert felkeltette a lakosság ellenszenvét. A csíkszentléleki bíró egyik ökrének rekvirálása ellentétet váltott ki a falusiak és a felkelők közt. Az előzetes felvilágosítás hiánya miatt a falusiak az ökör nyomát követték, így eljutottak Váradi csapatához, s csak lövöldözéssel lehetett távol tartani őket. Ennek híre eljutott a csíkszeredai katonai főbiztoshoz is. A kialakult helyzetben Váradi József kénytelen volt elrendelni a visszavonulást Erdővidékre. Útra készülő kis csapatát 1853. október 6-án nagy létszámú császári katonaság meglepetésszerűen körülfogta. A felkelők szétszéledtek, három szekér fegyver az ellenség prédájává vált. Váradi Kézdimárkosfalvára, majd Bélafalvára menekült, de elfogták.

A letartóztatott tizenhat vádlottból tizenegy bibarcfalvi volt. A marosvásárhelyi hadbíróság Váradi Józsefet, Bartalis Ferencet, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt kötél általi halálra ítélte.

Váradi és Bartalis kivégzésére Sepsiszentgyörgyön az Őrkőnél kerül sor 1854. április 29-én. Mivel Bertalan László és Benedek Dániel megszöktek, csak elfogásuk után, május 27-én végezték ki őket a marosvásárhelyi Postaréten. A kegyelemben részesültek büntetése 15–18 évi várfogság volt.

Kádár Gyula