Pont úgy viríthatna e gondolat a fejléc fölött, ahogy a pártállami diktatúrában a rendszert éltető kiadványok hirdették az éhező és nélkülöző, megfigyelt, szigorúan őrzött lakosságnak a munkásmozgalom internacionalista jelszavát: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”

Mert harminc év politikai és társadalmi vajúdás után Románia továbbra is az egyenlők és az egyenlőbbek országa maradt. Miként a diktatúrát hűen és hűségesen kiszolgáló elvtársak a hátsó bejáraton osonhattak be a pártbüfébe, hogy pult alatt pillanatok alatt megkaphassák azt, amiért az átlagpolgárok órákat, netán napokat álltak sorban, most is hasonló állami jutalom jár azoknak, akik a rendszert hűen és hűségesen fenntartják. Busás állami fizetés, számos más anyagi előny és juttatás jár a mostani rendszer kiszolgálóinak is, akik, miután elérik a kiváltságos, 45 év körüli nyugdíjkorhatárt, több ezer, esetenként több tízezer lejes nyugdíjjal számolhatnak. És most, vírusidőben soron kívül még oltás is jár nekik, mi több, még családtagjaiknak is.

A kormány ugyanis január 20-án hozott határozatában, a második oltáskampányra vonatkozó szabályzatában nemcsak a honvédelmi, közrendet fenntartó és nemzetbiztonsági intézményekben dolgozókat jelölte meg oltásra jogosultaknak, hanem családtagjaikat is. E határozatot ellátta kézjegyével mind a miniszterelnök, mind az egészségügyi tárca vezetője. Ráadásul egy tényfeltáró portál, a Recorder.ro közölte, hogy az országos oltási stratégia szabályait megsértve több mint hétezren kaptak soron kívül koronavírus elleni oltást. A nemzetbiztonsági és igazságszolgáltatási intézmények több mint ötszáz alkalmazottját említik, akiket még az orvosok előtt beoltottak, illetve több mint négyezer, elsőbbségre nem jogosult állampolgárra hivatkoznak, akiket még a krónikus betegek előtt immunizáltak.

Politikai botrány kerekedett, érthető módon. Az oltóközpontok átláthatósága körüli vita során az is érzékelhető, hogy e mostani zárt rendszer azért kellett az érintetteknek – az „egyenlőbbeknek” –, hogy soron kívül oltást kaphassanak. Míg mások keresgélik a szabad helyeket, várakoznak, noha idősek és esetleg krónikus betegek, az egyenlőbbek egyszerűen beosonnak a hátsó bejáraton. Pontosan úgy, mint régen, csak most nem téliszalámiért kilincselnek a pártbüfében, hanem vakcináért az oltóközpontban. És köszönik szépen, mondják, miközben fütyülnek az országos oltási stratégia szabályaira.

Nem is az a kérdés tehát, hogy ezek után maradhatnak-e még hivatalukban az érintett vezetők, például az átláthatóságért most látványosan küzdő, akár még jó szándékúnak is tekinthető egészségügyi miniszter – aki mégis aláírta a kedvezményezettek jegyzékét! –, hanem az, hogy még meddig uralkodhat az egyenlőbbek, a kiváltságosak kasztját mindenek fölé helyező szemlélet?