Még pár nap, és megkezdődik a plakátháború településeinken, régi és új politikusok jelennek meg mindenfelé — hogy milyen sikerrel, azt majd meglátjuk. Annyi bizonyos már most, hogy magyar képviseletünk kérdéses mind az RMDSZ, mind az MPP részéről. Nem azért, mert néhány jelölt nem kerül majd be a parlamentbe, hanem mert nem az ezelőtti egységes párt vagy szövetség lesz jelen, csak egy szétszakadt szőnyeg, lécekből álló kerítés...
Nagyon meglepett Takács Csaba RMDSZ-kampányfőnök és volt ügyvezető elnök azon kijelentése, hogy a Háromszék független napilapnak politikai nézetei vannak, és csak az MPP érdekeit és érdemeit tálalja — de ugyanakkor örvendeni is tudtam, hogy végre a szövetség vezetői is olvasni kezdték a lapot. Kár, hogy csak most vették észre, ezen a vidéken nem épp olyan jó a véleményük az embereknek az RMDSZ vezetőségéről, mint ahogy gondolták — ha hamarabb beleolvastak volna az újságba, rájöttek volna, hogy az egyszerű emberek már két-három éve vélik úgy, hogy a szövetség nem jó irányba halad. A 2000. évi választások utáni hintapolitika, a bársonyszékekért és gazdagságért folyó harc, az egyeduralom bevezetése, ami az eredeti szövetséget párttá változtatta, sok embert meggondolkoztatott, hogy érdemes-e az 1990-ben nagy reményekkel induló szervezet hívének maradni. A választások előestéjén már látszik — ahogy Markó Béla szövetségi elnök is kijelentette —, hogy a magyar—magyar ellentét előtérbe került, és az RMDSZ meg az MPP is nagyon kevés eséllyel indul. Részben azért, mert a két alakulat vezetői nem jutottak közös nevezőre a jelöltekről, és most látható, hogy ez nemcsak a kormányban, hanem a parlamentben is üres székeket hoz majd a magyarság kárára. Abból, amiként arról beszélt, hogy a bodzafordulói románoknak is meg kellene tanulniuk magyarul, illetve, hogy Frunda György lenne a legalkalmasabb szenátusi elnök, de főleg az autonómia-népszavazás körüli habogásból kiderül, hogy Markó maga is érzi a közelgő kudarcot, de kész az utolsó pillanatban is egymás ellen fordítani a háromszéki románokat és magyarokat. Itt eddig nem volt baj abból, ha Sepsiszentgyörgyön magyarul kért kenyeret a román, és Bodzafordulón románul a magyar...
Az RMDSZ jelenlegi helyzetét úgy képzelem el, mint a partra vetett hal vergődését. De ki ezért a hibás? Nem áll jobban a szénája a frissen megalakult MPP-nek sem: a kelleténél hamarabb lemondott azokról a tervekről, amelyekkel elindult, és amelyekkel rövid idő alatt számtalan pártfogóra tett szert. Ezt kellett volna most kihasználnia: akármilyen kis eredménnyel végez, de megmaradhatott, és megerősödhetett volna, így viszont a független jelöltjeivel mindent elrontott. Mit jelent egy vezető — Szász Jenő — tévedése, aki ráadásul visszalépett, nem jelöltette magát, miután sok vita árán elérte, amit akart! De vajon a többiek, akik még politikusnak is mondják magukat, miért dőlnek be egyvalakinek, ha látják, hogy döntése nem helyes? Ez mindkét oldalon így van!
Úgy végzem, ahogy kezdtem: nem tudni, ki lesz a háború győztese, de hogy az erdélyi magyarság sokat veszít, az bizonyos. Marad a kérdés: hát én immár kit válasszak? Nem akarom elképzelésemet másnak is ajánlani, de én november 30-án, a választás napján az erdőbe megyek, és két facsemetét ültetek, hogy legyen, amit letarolniuk a mostani erdőpusztítók unokáinak is.
Lőrincz Béla, Sepsiszentgyörgy
