Az elmúlt egy évben sok minden megváltozott körülöttünk. Megváltozott a különböző kulturális intézmények és közönségük kapcsolata, megváltozott az alkotótól a befogadóhoz vezető út. Megváltoztak a művészetet befogadó szokásaink, online térbe került át minden, aminek az a következménye, hogy bárki hozzáférhet bármihez. A művészet elvesztette az exkluzivitását.
Olyan új fogalmakat és jelenségeket ismertünk meg, mint virtuális tárlatmegnyitó, sufniművészet (art recreation, karanténművészet), kirakatkiállítás vagy művészet az oltóközpontban... Sok minden megváltozott, és ezt igyekeztünk jól fogadni. Mondhatnánk azt, hogy a művész magányosan alkot, és a bezártság kreativitásra sarkallja, de a legtöbb művésztől az elmúlt időszakban ennek az ellenkezőjét hallottuk. A kezdeti kételyek, korlátozások a képzőművészeket is elbizonytalanították. Ennek ellenére a művészek igyekeztek, hogy az elmúlt egy évben készült műalkotásokat küldjenek jelen tárlatra.
Ábrahám Jakab: Hol az arcod?
Az idei tárlat témája Forradalom. Járvány. Szabadság, avagy Forradalom járvány idején, gondolva itt az 1849-ben áldozatait szedő kolerajárványra. Sokan azt állítják, hogy három ellenség győzte le a magyar forradalmat: az osztrákok, az oroszok és a kolera.
Deák M. Ria: A góc terjedése
A történelem folyamán a képzőművészet, a zene, az irodalom mindig reflektált a járványokra, azonban az 1848−49-es forradalom kolerajárványának kevés vizuális leképeződése van. Keveset is tudunk, tudtunk róla. Sokkal több az irodalmi mű és a képzőművészeti alkotás a pestisről, a fekete himlőről vagy a spanyolnátháról. Innen jött az ötlet, hogy az idei ünnepi tárlat témájául ezt válasszuk, és felhívjuk a figyelmet arra a korabeli járványra, amely a forradalmárok életét megnehezítette. Kossuth egyik kiáltványában „égi pallos döghalál képében” megnevezéssel említi a magyar és orosz katonák táborában pusztító kolerát. Epekórság, epemirigy-ragadvány és sárgarém megnevezésekkel is illették abban az időben. Az emberek nem ismerték terjedésének módját, gyógyítására pedig az orvosok sem ismertek hatékony módszert, így a 19. századi emberek képzeletében hatalmasra nőtt a fenyegetettség érzése.
Sárosi Mátyás: Izoláció
A művészekre bíztuk, hogy össze akarják-e hasonlítani a 19. századi kolerajárványt az új világjárvánnyal, látnak-e benne fantáziát, összefüggést. Be akartuk bizonyítani, hogy a művészet mindig reagál az új helyzetre, utal és visszautal dolgokra, akár egy világjárványra is, amikor semmi más nincs, a művészet még akkor is létezik, működik, történik. Azonban a művészet és a művészek létezése, hatékony munkája kapcsolatok, a közönség reakciója nélkül lehetetlenné válik. A művészettörténetben már 1957-ben Marcel Duchamp A teremtő aktus című írásában beszél arról a felismerésről, hogy a műalkotást nem egyértelműen a művész, az alkotó hozza létre, hanem legalább a felét a néző, a befogadó teszi hozzá. Ezért van szükség azokra a személyes találkozásokra, amelyeket az utóbbi egy évben a korlátozások lehetetlenné tettek.
Vargha Mihály: Agresszió
Az elmúlt években több olyan művésztől is el kellett búcsúznunk, akik segítették tárlataink megszervezését. Ezen a tárlaton emlékezünk a tavaly év végén elhunyt Vetró-Bodoni Zsuzsára, aki a márciusi tárlataink egyik pártfogója volt. Zsuzsika néni a kezdetektől, 1990-től kezdődően minden évben kiállított az ünnepi tárlaton, azonkívül jelen volt az Incitato művésztábor zárókiállításain, csoportos kiállításokon, és pedagógusként lelkes szervezője volt a rajztagozatos diákok éves kiállításainak. Emberi és művészi lénye hiányozni fog. Angyalok őrizzék álmát!
Dobolyi Annamária
(A tárlat megtekinthető a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban április 2-áig)
