A romániai magyar pedagógusközösség körében aránylag sokan hódolnak a tudományos munkának, s megszületett alkotásaik számottevő építőkockái lehetnek az átfogó szellemi erőfeszítésnek, amely lehetővé tette, hogy főleg az erdélyi magyar tudományosság immár az összmagyar tudományos élet meghatározó tényezőjévé vált. Jóllehet az aktív és nyugdíjba vonult, kutatást vállaló és végző pedagógusok közül kevesen tartoznak az akadémiai körökhöz, munkásságuk ennek dacára érezhetően segítheti részeredményekkel a magas szintű összegezéseket. Gondolok például olyan monografikus munkákra, amelyek nélkül nem alakulhat ki átfogó kép bizonyos kutatási területekről. Említhetek tájegységeket bemutató, neves személyiségeket megidéző, kistérségi elemzéseket tartalmazó tanulmányokat, amelyek akár kiegészítőül szolgálhatnak egy-egy átfogó felméréshez.

Szükségesnek tartom ez alkalommal is elmondani, hogy az Apáczai-díjról döntő Tudományos Tanács 2004-ben alakult, s tagjai között minden olyan megyének szerepel a képviselője, ahol magyar tannyelvű oktatás folyik, szakterületek szerint is igyekeztünk képviselőket állítani, hogy az elbírálás a lehető legméltányosabb legyen. A kutatási kedv mintha évről évre növekedne, általában negyven és ötven közöttire tehető a beérkezett pályaművek száma.

Legutóbb, 2020-ban kereken negyvenen tartották érdemesnek feliratkozni a jelöltek közé, a beküldött pályamunkák pedig rendkívül változatosak voltak. Talán érdemes szóvá tenni, hogy bár az oktatási segédkönyveket, a doktori dolgozatokat nem rangsoroljuk, mégis értékelésre, számbavételre többen is jelentkeztek ilyen pályamunkákkal. Az óvodai és elemi, általában az oktatást szolgálni hivatott segédkönyvek száma az utolsó kiírásnál 14 volt, ezek közül négyet soroltunk a pszichopedagógia körébe,  a humán tudományok területéhez 21, a természettudományokhoz 5 alkotás került.

Érdekesnek tartom a megyénkénti megoszlást. Ami szinte állandósult az eltelt időszakban, hogy Háromszék bizonyult a legszorgalmasabbnak, innen szokott beérkezni a legtöbb dolgozat. Legutóbb is tizenhárom pályamunkát küldtek be innen, Hargita megyéből kilencet, Maros megyéből hatot, Kolozs és Szatmár megyéből három-három érkezett, Biharból és Szilágyságból kettő-kettő, Arad és Brassó megyéből egy-egy. A pályázók életkorát tekintve a következő kép alakult ki: kilencen 1960 előtt születtek (legtöbbjük nyugdíjkorú), hatan 1961 és 1970 között, tizenketten 1971–1980 között, tizenegyen 1981–1990 között, ketten pedig 1991–2000 között.

Mindezekhez hozzáfűzöm: már az első kiírás után eldöntöttük, hogy az Apáczai-díjban kétszer senki nem részesülhet, elkerülve azt, hogy egy-egy rangos, hazai és akár nemzetközi szinten számontartott, neves tudós kutató mellett ne jöhessenek számításba a fiatalabbak. Ám nyilván szívesen vesszük, ha ezek a kiemelkedő teljesítményt felmutató tudós kutatók munkájukkal a Tudományos Tanács pályázatát megcélozzák, s esetenként a pályadíj ezüst-, arany- és gyémántfokozatával, illetve díszoklevéllel ismerjük el munkásságukat.

A 2020. évi kiírásra beérkezett munkák szerzői közül Apáczai-díjat kapott dr. Antalka Ágota Sepsiszentgyörgyről (Modern világunk népbetegsége, a kiégés), Kormányos László Nagyváradról (Nagyvárad krónikája), dr. Tódor Imre Csíkszeredából (Az iskolaválasztás döntésmechanizmusai. Székelyföldi középiskolások szektorközi metszetben).

A Díszoklevél III. fokozatát vehette át a brassói dr. Bencze Mihály matematikai tudományos szakkönyvekért, aranyfokozatban részesült a sepsiszentgyörgyi Török Árpád (Sepsiszentgyörgy városkalauza), ezüstfokozatban a marosvásárhelyi dr. Borsos Szabolcs (Alkalmazott logika és filozófia Bolyai János gondolatvilágában).

Megjegyzem, hogy a dicsérő oklevelet nyert tizenhárom munka mindegyike igen komoly megvalósításnak számít az adott tudományos területen, s ott sorakoztak igen nagy eséllyel az Apáczai-díj elő- és erőterében.

Dr. Péter Sándor, a Tudományos Tanács elnöke