Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy mindmáig nem vizsgálták ki az akkori történéseket, nem történt jóvátétel, igazságszolgáltatás, a ködösítés, félretájékoztatás miatt egymásnak ellentmondó valóságkép él a magyar és a román köztudatban.

Pedig az akkori események ma már szinte percre pontosan rekonstruálhatóak, főleg magyar kutatók, történészek sok mindent felgöngyölítettek hátteréről, ismertek a mozgatók, szervezők, a felelősségre vonás mégis mindmáig elmaradt. Kizárólag magyarokat ítélt el a román bíróság, látványos sietséggel. A most Marosszentgyörgyön felállított emlékmű tehát egyfajta jóvátétel is kíván lenni. Annak is emléket állít, hogy a település lakói úttorlaszokkal próbálták akadályozni, hogy a távoli falvakból felhergelt román parasztokat szállító autóbuszok és teherautók Marosvásárhelyre jussanak, ahogy az avatáson elhangzott beszédekből is kitetszett: „mérsékelték a pusztítást”, és az akkori hatóságok köszönet helyett „megtorló intézkedéseket hoztak ellenük”. Megkésett köszönetnyilvánítás a magyar cigányok felé, akik tömegesen siettek a marosvásárhelyi magyarok segítségére. Főhajtás és felhívás a békés együttélésre.

A magyarság, késve ugyan, de tett egy gesztust a 31 évvel ezelőtt mellette kiálló cigányok felé, a románság azonban mindmáig nem nézett szembe a valós fekete márciussal. Volt aki gondoskodjék, hogy ez ne történjék meg. A román sajtó most is agyonhallgatta az évfordulót és az emlékműállítást, alig egy-két lap vette át a Magyar Távirati Iroda románra lefordított hírét, és többnyire már a címben vagy a felvezetőben pontosították, hogy „románellenes emlékművet avattak a magyarok Marosvásárhely mellett”.

1990 márciusában sikeres volt a Ceaușescu Securitatejából kinőtt sötét erők akciója. Marosvásárhelyt megroppantották, évtizedekre éket vertek románok és magyarok közé, sok ezren vándoroltak el örökre szülőföldjükről. Nagyon gyorsan leszámolni kényszerültünk a beköszöntött demokrácia szép új világának illúziójával. Az akkori történések már jelezték, minden talpalatnyi földért, minden minket megillető jogért komoly küzdelmet kell majd folytatnunk. Három évtized múltán helyzetünk valamelyest jobb, de távol áll attól, amit 1989 végén álmodtunk, reméltünk. De nemcsak az erdélyi magyarság sorsát pecsételték meg 1990 márciusában, hanem Romániáét is. Ha nem engedik kiszabadulni a palackból a rossz szellemet, akkor nem a korrupciót felvirágoztató háttérhatalmak zabálják fel következő évtizedeinket és talán jó néhány lépéssel közelebb lehetnénk a civilizált világhoz.