Lassanként már nem csak vissza szeretnék kapni, de egyenesen követelik a járvány előtti életüket. Ebből a megközelítésből teljesen érthető, hogy Romániát – amint más országokat – egy ideje elérte az utcai tiltakozások hulláma, amihez egy magát demokráciának minősítő társadalomban a polgároknak igenis joguk van, a gondolat- és véleményszabadságot ugyanis nem lehet és nem is szabad korlátozni. És ebbe bőven beleférnek a tüntetések is, ahol a polgárok hangot adhatnak az elégedetlenségüknek, jelen esetben éppen a ragály hozta megszorítások, korlátozások kapcsán, illetve az azokat elrendelőkkel szemben.

Az elmúlt napokban az ország különböző városaiban lezajlott utcai megmozdulások eddig a pontig rendben is lennének, hiszen a korlátozások mellett a folyosón térden összefércelt rendeletek, a kormányszintű bizonytalankodás, a szembeszökő ellentmondások, visszatáncolások, kivételezéstől bűzlő döntések, fejetlen, titokzatoskodó, esetenként vérlázítóan arrogáns kommunikáció, a maguk hozta szabályokat semmibe vevő politikusok érthetően csak növelik az elégedetlenséget. Sajnálatos ugyanakkor, hogy ezek a tiltakozások csak látszólag a demokrácia játékszabályai szerintiek, ráadásul céljuk – amint az igen rövid idő alatt kiderült – távol áll attól, amit hirdetnek.

Tisztaságukat illetően gondolkodóba ejtő, hogy egy politikai alakulat – a Románok Egységéért Szövetség (AUR) –, illetve néhány igencsak kétes közszereplő felhívása nyomán szökkentek szárba. Az pedig, hogy röpke idő alatt elvakult nacionalizmustól és idegengyűlölettől telített, anarchiára szólító, majd helyenként erőszakba torkolló összejövetelekké váltak, már magáért beszél. Ez lenne a résztvevők által több helyszínen skandált szabadság? Egyáltalán gondolt-e bele bárki is a tiltakozók és az őket felbujtó, ösztönző politikusok, közszereplők közül, hogy mi lenne abban az esetben, ha megvalósulna az „álmuk”, és az államfőtől Raed Arafatig mindenki távozna, és a korlátozások is semmivé válnának, majd rövid úton kiderülne: sok minden helytálló volt a járványügyi intézkedésekből. Ki vállalja majd a vezetés nem kis terhét, és a felelősséget, ha esetleg elszabadul a pokol, és kizárólag a szerencsén múlik majd, hogy ki marad életben? Netán az AUR eleddig főképp botrányhősként elhíresült politikusai, vagy az említett közszereplők előjönnek majd a „csodafegyverrel”, mentve az embereket, gazdaságot, országot, gondosan ügyelve arra is, hogy közben a sokak kárára, elsősorban önzésből kivívott „szabadság” se sérüljön?