Húsvét ünnepe lelket erősítő, nagy örömüzenetének akkor van életünkre hatása, ha mi is megnyitjuk szívünket és elménket annak befogadására. Kiüresítünk minden félelmet és aggodalmat, és ebben a homályban, amelyben napjainkat töltjük, meglátjuk a bennünk ragyogó isteni lelket. Mert ettől lesz húsvét a keresztény világ igazi nagy ünnepe. Így tudjuk megérteni a Názáreti örök életről, Isten örök szeretetéről szóló tanítását – írja Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke húsvéti üzenetében. A feltámadás ünnepe alkalmából történelmi egyházaink vezetői ezúttal is pásztorlevélben szólnak híveikhez. Ezekből közlünk részleteket alábbi összeállításunkban.
Lélek és élet
Az unitárius püspök János evangéliumából vett igére építette üzenetét (Jn 6,63). Húsvét üzenete ma is feltölti emberi életünket: megelevenít, biztat, reménységgel tölt el – írja a főpásztor, majd folytatja: A keresztények, együtt vagy külön, azt ünneplik, hogy Jézus az ember látószögét kitágította, magasabb szintre emelte. A földi korlátok közé szorított ember előtt felmutatta az örökkévalóságot, az örök élet örömét, Isten legnagyobb ajándékát: a benne hinni tudás lehetőségét.
Olyan magasságokat mutatott meg, és olyan magasságokba emelt bennünket, amelyek eszményként a mában élő ember számára is utat mutatnak. Jézus nem a haragvó Istent békítette ki, hanem a gyarlóságaival, bűneivel vergődő embert emelte fel a szeretet Istenének magaslatára. Ezért húsvét a hit ünnepe, amely győzelemről, diadalról szól. Péter kételkedő döbbenettel hajol az üres sír fölé, s talán az a gondolat jut először eszébe, hogy hogyan lesz tovább, de lelkének teljes szeretetével vallja: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged” (Jn 21,17).
Ez esztendő húsvétján alkalom és lehetőség adódik elgondolkozni azon, hogy mi az, ami összeköt bennünket ebben a szétdaraboltságban, ebben a bezártságban. Hitem szerint ez az Istentől kapott lélek, amelyet születésünktől halálunkig „fel kell mutatnunk” a világban. Isten méltónak tartott bennünket, hogy az ő lelkét hordozzuk, és emberi életünknek ezt kell igazolnia szóban és cselekedetekben. Jézus azt tanítja, hogy „a Lélek az, aki életre kelt (…), azok a beszédek, amelyeket én szóltam nektek: Lélek és élet”. A bennünk lakozó isteni lélek által győzedelmeskedni tudunk minden bezártság és ellentét felett.
A mindent kutató és vizsgáló értelem mellett szükségünk van a szeretet erejében és hatalmában bízó hitre, mert ez örök: nem hal meg, nem lehet keresztre feszíteni és nem is értéktelenedik el. A szeretet az, amely megújít, amely olyan tartalommal tölti meg az ember életét, amelyet sem a rozsda, sem moly nem tud megemészteni, és még a halál sem győzedelmeskedik felette. A szeretet maga Isten.
Jézus elénk tárta földi életünk lehetőségeit, és megmutatta, hogy létezik távlat az ember életében. Kérdés, hogy a bennünket kereső Názáreti Jézusnak tudunk-e úgy válaszolni, mint Péter: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad” (Jn 6,68). Mert az örök élet nem holnap kezdődik, nem akkor, amikor koporsóba zárnak, hanem abban a pillanatban, amikor rádöbbensz, hogy Isten szeretetének hordozója vagy. Jézus ezt tanította, ezért halt meg, és ezért él örökké!
A húsvéti ünnep úgy igazi, ha a megújuló természet Istent dicsőítő himnuszába be tudsz kapcsolódni lelked, gondolataid és érzéseid tisztaságával. Ezzel tudod bizonyítani, hogy Jézus és tanítása benned és általad él. Nem vagy „üres”, tele vagy szeretettel és árad belőled az isteni lélek jósága és békessége. Így tudsz megállni Isten igazsága előtt, így tudod emberi életed lelki-szellemi megnyilvánulásaival bizonyítani, hogy az örökélet részese és hordózója vagy a jézusi szeretet evangéliuma által. A benned élő és kiáradó szeretet emel fel a születés és halál földi életünket meghatározó korlátai fölé, mert a szeretetben nincs kezdet és vég, fent és lent. A szeretet maga Isten. Isten pedig az örökkévalóság. Jézus ezt tanította, és életével ezt példázta, így lett a mi szabadítónk és megváltónk. Ez esztendő húsvét ünnepe erősítse bennünk az örökéletbe vetett hitünket, segítsen Jézus tanítása és példaadása szerint élni és cselekedni – szól Bálint-Benczédi Ferenc felhívása.
Az örökkévalóságba átnyúló hit
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Pál apostolnak a korintusbeliekhez írott első leveléből vett igét hirdet: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, zsengéjük lett azoknak, akik elaludtak” (1Kor 15,19–20). Az ige első fontos gondolata az, hogy szükségünk van a Krisztusban való reménységre. Mint ahogy arra is, hogy higgyünk a jóban, és tudjuk meglátni, hogy még életünkben eljön a jobb, a szebb, a különb – magyarázza az egyházfő, s figyelmeztet: De nem mindegy, hogy ismerem a tantételt, vagy kimondom: hiszem és vallom. Ez utóbbiban már benne van az én reménységem is. Hogy Jézus valóban él, bennem is, s ez a remény az, amely többletet ad hitünknek. Ha nincs reménységünk, nem tudunk élni. Sok embernek van hite, de nincs reménysége, ezért igaz, hogy a legtöbb ember csendben és kétségbeesésben él. Pál szerint, ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Tehát létezik olyan reménység is, amely nyomorultabbá teszi az embert. Mint ahogy Csokonai Vitéz Mihály is csalfa, vak reményről ír.
Szükségünk van az olyan földi reménységekre, mint a mindennapi kenyér, az emberhez méltó élet, a Kárpát-medencében való boldogulásunk reménye. És ha Krisztusban reménykedve akarjuk ezeket megvalósítani, akkor mindennek van valóságalapja. Kell reménykednünk e földi életben is, mert Jézus útmutatást ad erre is. De ha csak ebben az életben reménykedünk, hiába erős a hitünk, annál mélyebbre süllyedünk, mert Jézus meghalt a kereszten. Ő ugyanis nem akart királyi trónra ülni, nem vállalta a politikai messiás szerepét, nem gyógyított meg minden beteget. Sokan szomorúan mentek el tőle, mert csak ebben az életben reménykedtek Krisztusban. Mai keresztyénekként is gyakran csalódunk, ha nem gyógyít meg minket vagy hozzátartozóinkat, és a számunkra fontos embereket elszakítja tőlünk. Ha csak ebben az életben hiszünk, akkor sokkal nyomorultabb az életünk, mint azoknak, akik egyáltalán nem reménykednek.
Nem lehet igazán keresztyénként élni az örökkévalóság távlata nélkül – erről beszél Pál apostol. Amit Jézus hozott a földre, az nem csupán pillanatnyi jóság, megváltó bűnbocsánat vagy néhány percre való felemeltetés. Ő mindent akart adni, hiszen az örökkévaló életet ajándékozta nekünk. Aki nem reméli az örök életet, az mindent elveszít Krisztus halálával. Ámde ő föltámadott, „és zsengéjük lett azoknak, akik elaludtak”. Ez az igazi húsvéti hit, amely átnyúlik az örökkévalóságba. Örvendjünk tehát e húsvéton, hogy mi is ennek az örömnek részesei lehettünk.
A halál utáni élet távlata
Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római katolikus Főegyházmegye érseke, örmény apostoli kormányzó a kolossébeliekhez írott levélből vett biztatást magyaráz: „Krisztussal együtt ti is feltámadtatok” (Kol 3,1). Azt írja: Számunkra Jézus Krisztus feltámadásában egy új világ tárul fel, mert megnyílik a halál utáni élet távlata. Átértékelődik számunkra az Istennel, a felebarátunkkal és az önmagunkkal való kapcsolatunk, mert Urunk feltámadásának fényében másképpen látjuk az életünket és másképpen értelmezzük a világot. Eltelünk nagy reménnyel, lendülettel, és egyben feladattal is. Megtapasztaljuk, hogy nincs reménytelen helyzet akkor sem, amikor emberi ésszel nem találunk megoldást, amikor nem látunk kiutat. Bármennyire is fenyegető jelek vannak a mindennapi életben, tudjuk, hogy életünk Isten kezében van, aki annyira szeret minket, hogy egyszülött Fiát adta értünk. Lendületet ad számunkra az a felismerés, hogy nem győzhet a rossz a jó felett, a hazugság az igazságon, a gyűlölet a szeretet felett. Akkor sem, ha világunkban látszólag sokszor a kapzsiság, hatalomvágy, féltékenység, bosszúvágy ördögi céljai valósulnak meg. Egyben feladatot is ad nekünk: az égiekre kell tekintenünk, nem a földiekre. Nekünk, keresztényeknek a maradandó értékek szerint kell élni már most, a földi életben. Ez teszi hitelessé keresztény életünket. Erre biztat bennünket Szent Pál apostol, amikor azt írja: „Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre.”
Legyünk mindannyian a feltámadt Jézus Krisztus tanúi a mindennapokban. Legyünk a remény jelei a nehéz helyzetekben. Éljük meg teljes szívvel, örömmel és lendülettel keresztény hivatásunkat, mely az élő, szerető, gondviselő, törődő és jóságos Istenre mutat – kívánja a katolikus érsek.
Húsvét másképp
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke Pál apostonak a filippibeliekhez írott leveléből vett igére építette pásztorlevelét: „megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8). A főpap írja: A mostani húsvét vízválasztó határállomás lehet számunkra, határozott kijövetel a látszatból, a mesterségesen kreált virtuális valótlanságból, a félelmek, zavarodottság világából a valóságba. A húsvét most az a pillanat legyen, amelyben lelkünk útvonaltervezője kimondja: újratervezés. Jézus Krisztus szenvedése, halála, feltámadása nem látszat, nem illúzió, nem egy virtuális térben vagy időben történik, hanem hitismeretünk alapján valóságosan beágyazódva emberi történelmünkbe. A feltámadás, annak fizikai megnyilatkozása is valóság, nem látszat, nem tévedés, nem mítosz. Igaz, ami ott és akkor történik, az nem az immanens törvényszerűségek kategóriájába sorolható, de attól valóságos és reális történés. Jézus sírját egy óriási, nehéz kő zárta el a külső világtól.
A húsvét reggelén odasiető asszonyok bizonyára nem tudták volna saját, törékeny erejükkel elhengeríteni a nehéz torlaszt. Mégis, minden pillanatnyi nehézség, megoldhatatlannak tűnő akadály ellenére elindultak. Kétségbeesés, gyász, fájdalom, csalódás, félelem nem tudta megállítani őket: bátrak voltak és elindultak. Húsvét üzenete elemi erővel töri át a halál, a félelem sírkövét – mert Isten életre teremtette az embert, nem csupán egy véges, korlátozott, földi rövid létre, hanem az örök életre. A lezárt sírról a súlyos követ nem az emberi erő, az emberi tényező gördíti el, hanem Isten hatalma. A feltámadás valósága és törvényszerűsége nyilatkozik itt meg. Nem egy illuzórikus történet, nem egy Krisztus-eszme, egy bűnt semlegesítő nagyszerű egyetemes gondolat adja az üdvösséget, hanem Jézus Krisztus valóságos testi, fizikai halála és valóságos feltámadása a megdicsőült testben.
Ez az esemény emlékeztet bennünket leginkább arra, hogy tér és idő korlátai között vergődő életünk, ittlétünk mégsem a halállal, az elmúlással, a teljes megsemmisüléssel végződik, nem bedobva vagyunk a létezésbe. A húsvét arra emlékeztet minket, hogy a látható, tapasztalati, véges dolgokon és történéseken túl ott van az Örök, a Lét teljessége, Isten Országa, aminek egy történet által mi is részei vagyunk. Nekünk is bátornak kell lennünk, és ezen az ünnepen elindulnunk egymás felé és a feltámadott Úr felé, hátrahagyva félelmet, bizonytalanságot, mindenféle szellemi zavaró tényezőt. A látszatból, a bezárt virtualitásból álljunk végre az élet, a valóság, a helyreállítás talajára. Merjünk a feltámadás erőterére hagyatkozni, Krisztus feltámadásának erejéből élni, most már a valóságban élni! – biztat az evangélikus püspök.
Összeállította: Szekeres Attila
