Bár közel egy évtizede hangja nem tölti be templomainkat, karnagyi „pálcája” nem int figyelemre, Szilágyi Zsolt közöttünk van. Mert vannak dolgok, amelyek kitörölhetetlenül épülnek be a közösség életébe.
Lapunkban megjelent legutóbbi interjújában így fogalmazott: „mindvégig igyekeztem jól szolgálni a várost, a közösséget, szinte nem akadt olyan eset, amikor ne tettem volna eleget itthoni felkérésnek”.
Szilágyi Zsolt az énekes, a karnagy, tanár és művészeti író-szervező háromnegyed századának java részében olyan hőfokon valósította meg a lélekpallérozásban tetten érhető szolgálatot, hogy kényszerű hallgatása időszakában sem hagy közömbösen. Számunkra, akik intésére énekelhettünk, fel-felcsillan a pontosságba öltöztetett művészi szabadság ereje, az egykor őt hallgatók pedig fel-felidézik előadásának határozott és mégis lélekemelő hangulatát. Üdvözítő volt, de marad is, mert a lélekművelés pillanatai nem múlnak el. Tovább élnek a tanítványok lelkében, mindannyiunk lelkében, hiszen mindannyian – valahogyan – tanítványai voltunk.
Isten éltessen, Ave Mariák mestere!
