Hogyan boldoguljon egy fiatal a mai világban? Ti ott fent, akik sorsunkról döntötök, ti ott fent, a nagyok, akikre voksolunk, és bízunk szavaitokban: miért nem segítetek rajtunk, miért hagyjátok, hogy a fiatalságunk rámenjen a bizonytalanságra? Olyan nincs, hogy lehetetlen. Ez nem egy elfogadott álláspont. Nem bízunk már bennetek, nem úgy adjuk rátok sorsotok bélyegét a személyi igazolványunkon keresztül, hogy még adnánk a szavaitokra. Mert ti egyik nap azt mondjátok, hogy, és közben dehogy. Mert nektek fontosabb a hatalom, a pénz, a saját jussotok, mint mi, akik által valakik lehettek. Ez nem az a világ, amelyben élni szeretnék. Ez nem az a hely, amelyet biztosítottak, amikor elvágták azt a bizonyos zsinórt és kiemeltek a biztonsági zónából.

A biztos pont elveszett. Eltűnt még a szótárunkból is. Már csak egyik napról a másikra, egyik szóról átfordulva, vélekedve a másikra élünk. Milyen világ ez fiatalság?  Ahol a politikai nézet errefelé azt diktálja, a másik meg ellenkezik, hogy de az nem úgy van, ne tegyétek. Hol találjuk meg a biztos pontot? 

Mindennap újabb reklám, újabb szavak, intelmek, elvek tanítanak minden jóra. Nem szabad húst enned, légy vegetáriánus, a B12-vitamin mindent pótol, de ha már úgyis kibírtad, menj, légy vegán, tiszteld a természetet s amit adott neked, add vissza te is neki. Tartom, tartom magam, másnap már a paleodiétával jönnek szembe. De igen, erősködnek, hogy bizony attól fogysz majd, és a szervezetnek a húsra van a legnagyobb szüksége. Túl sok információ – hogy döntsem el? Kinek a segítségével? Mert ugyebár az orvosok rád hagyják, a döntés a tied. Úgyis te vagy a semmit nem tudó páciens, aki mindenre rábólint, csakhogy egészségét megőrizze. Úgyis te vagy az elveszett fiatal ebben a világban, aki nem tud megindulni semmilyen irányba. Aki nem tudja, hogy most jobbra menjen vagy balra. Kérjen segítséget, vagy már az is szégyen? Mindent ki kell ráznunk jobb könyékből? Mint egy tapasztalt egyén, akinek problémái nem is olyan nagyok, de felnagyítja őket, előtérbe helyezi, mert a fiatalokra csak haragudni kell. Hogy „bezzeg a mi időnkben ezt mi már rég tudtuk”. Igen, kedves idősebb társaság, de jelenleg egy rohanó világban élünk, ahol nem tudunk semmi biztosat. Főleg most, amikor tombol a vihar, veszélyes szelek járják át a levegőt. Hasít a vírus, a munkalehetőségek száma korlátozott, bizonytalan az emberi lét. Nem tudjuk, hogyan éljünk egyik napról a másikra úgy, hogy embertársainkra is tekintettel legyünk. Nem tudjuk, mi igaz, mi nem. Csak egyet tudunk biztosra, mi, fiatalok. Nehéz az első lépés a nagy élet felé, hosszú út vezet a célig, és nem is biztos, hogy van ilyen fogalom. Értelmét vesztette már az, hogy legyenek céljaink. Csak a remény, ami lelket tart bennünk. Csak a remény és az odázás. Hogy még van idő. Ezt hallod vagy nem? Még van idő, mert fiatal vagy. De mikor is kéne nekikezdeni bárminek is? 

Csak egy lépést kell tennünk ahhoz, hogy picit megbizonyosodjon az olvasó, miről is beszélek. Iskola után egyetem. Ravatalarcú emberek lenézően pislognak rád, hogy a további lazsálást választottad munka helyett. Egyetem. Ugyan, mit kezdesz vele? Minek az neked? Tegyél jót magadért, a szüleidért. Dolgozz, és tanulj az egyetemen. Rendben, de mindezek mellett még egy nyelvet is tanulnék. Túlhajszolás. A mai modern betegségek egyik kiemelkedő háttérzenéje. Az a kérdés, hogy miért van manapság annyi depressziós és pánikbeteg. Az elvárások. Nem, nem a minimális erőfeszítésről beszélek, hanem a pörgős mindennapokról, arról, hogy ezt is kéne, azt is kéne, amazt is meg kéne tenni… Hogy bizonyítsunk, hogy egy parányit is el legyünk ismerve az emberek szemében. Mert számít az elismerés. Számít a visszajelzés, a sikerélmény, amit ma nagyon sok pénzért osztanak. Hogy állsz vele? Szeretnéd még azt a házat? Gyümölcsössel, kerttel… Két-három gyerekkel?

Csak óvatosan. Biztosra menni, saját tempót tartva. Nem kell sem paleo-, sem ketogén diéta. Ahogy te érzed. Nem kell az egészségmagazin borítóján szereplő első címben élni, hogy tegnap a tojás volt jó, de ma már a tyúknak nincs helye a földön. Élj aszerint, amit a szíved diktál, pontosan abban az ütemben, mert meghálálja a szervezet. De hálás lesz egy csomó ember körülötted is, hogy végre itt egy ember, aki mellett nyugodtan végzem a dolgomat. Ha ő nem siet, én hova teperjek? Mutassuk meg, fiatalok, hogy nem az őrjöngés, a nagy álmok teszik boldoggá az embert. A nyugodtság, a biztonság és a biztos pont. Ahova lehet kapaszkodni. Légy te az első, aki elmegy egy állásinterjúra és bátran mer bénázni. Hadd szóljon az a kínos interjú, hadd pipáljam ki, és jöhet a második lehetőség. Mert lehetőségből van ezer, fiatalságból csak egy.

Sinkler Németh Zsófia
(a szerző másodéves újságíró szakos egyetemi hallgató)