Tóth László főkonzul köszöntőjében elmondta, minden közösség elismeri a rendkívüli teljesítményeket, és valamilyen formában kifejezi háláját, tiszteletét. Nem feledkezhetnek meg azokról a kihívásokról, amelyekkel a külhoni, a székelyföldi magyarság szembesül, kezdve a legalapvetőbb szociális és gazdasági kérdésektől egészen a szimbólum- és anyanyelvhasználattal, a magyar nemzeti identitás megőrzésével kapcsolatos nehézségekig. Nehéz időkben még inkább szükségünk van olyan példamutató emberekre, mint a kitüntetettek, akik kiállásukkal, áldozatvállalásukkal, hivatásukkal közvetlenül is előbbre vitték szűkebb közösségük, a Székelyföld ügyét, általuk az egész nemzet lett jobb és gazdagabb – mondta a diplomata.

A kitüntetéseket a főkonzul adta át, a laudációkat Percze László konzul olvasta fel. A rendezvényen közreműködött Filip Zsombor gitárművész. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármester elismerő oklevelet nyújtott át a kitüntetetteknek. A megyeelnök hangsúlyozta, kettejük életpályájának különbözősége ellenére életükben hasonlóság, hogy a keresztény nemzeti értékrend szerint éltek, igent mondtak az igazságra, nemet az ördögi rendszerre. Köszönte, hogy közösségünk lámpásemberei. A polgármester kiemelte, a kitüntetettek mindketten halk szavú emberek, és ebben a hangoskodó világban bizonyították, hogy nem a hangerő hordozza az igazságot.

Dávid György lovagkeresztje

Dávid György 1969. augusztus 3-án született Kézdivásárhelyen, pappá is ott szentelte 1993. július 3-án Bálint Lajos érsek. Több hely mellett 1998–2004 között Sepsibükszádon szolgált, 2007. augusztus 1-jétől a sepsiszentgyörgyi ötödik plébánia első papja. Dávid György kézzelfogható és szemmel látható eredménnyel végzi hivatását nemcsak a sepsiszentgyörgyi hívek, hanem egész nemzetének szolgálatában. Vezetése alatt számos kulturális rendezvény megszervezésére került sor, hogy ezáltal is a szép és a jó felé vezesse hívei érdeklődését, megmutatva a kultúra evangelizációs szerepét – hangzott el a méltatásban.

Ft. Dávid György látványos és számos gyümölcsöt termő közösségépítő munkáját, melyet több szolgálati helyen kifejtett, a mai napig ugyanazon lendülettel folytatja. Munkássága szolgálati helyein mindvégig tevékenyen segítette elő a magyarság újjászerveződését, akár lelkiségi csoportok vagy kulturális és szociális segélyező csoportok formájában. Ezen tevékenysége gyümölcsöző volt a szórványvidékeken, de a tömbmagyarság körében is. Ez érhető tetten a jelenlegi szolgálati helyének eredményes működtetésében is.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Dávid György köszönőbeszédében kifejtette, egy papnak az életében a rendkívüli dolgot a Szentlélek adja, amit a pap tesz emberileg, az saját erejéből való, amit ezen túl, az Istentől jövő. Isten dicsőségére veszi át a kitüntetést, mindazok nevében is, akikkel immár huszonnyolc éve együtt dolgozik, mondta. Hozzátette, a papi munka építkezés is, és nem csupán az új épületekre gondol, hanem Isten országa építésére. Bízik abban, hogy továbbra is együtt tudnak dolgozni és olyan erős közösséget létrehozni, ahol megmarad a hit, a család szeretete, a vallási és nemzeti közösség melletti elköteleződés.

Bordás Attila aranykeresztje

Bordás Attila 1941. október 3-án született Sepsiszentgyörgyön. 1956. október 23-án, a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének napjaiban hitte, hogy eljött az idő a román és a kommunista elnyomás lerázására, mert meg volt győződve, hogy a forradalom nem áll meg a határoknál – áll a méltatásban. Az akkori 15–16 éves, 10. osztályos diákok szervezkedni kezdtek. A szervezet a Székely Ifjak Szervezete nevet vette fel, tagsága elérte a tizenöt főt. Mivel november 4-én a szovjet invázió néhány nap alatt leverte a magyar forradalmat, az ifjak szervezete új célokat tűzött ki magának. 1957-ben elhatározták, hogy március 15-én megkoszorúzzák a város parkjában az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékművét. A várt hatás azonban elmaradt. Az 1958-as koszorúzásnál a Securitate emberei letartóztatták a szervezet tagjait. 1958 júniusában a tizenöt főből a Kolozsvári Katonai Törvényszék kilencet 6 és 18 év közötti börtönre ítélt, Bordás Attila 12 évet kapott. 16 évesen a gyűjtőfogházból a zsilávai börtönön keresztül a kiskorúak Ocnele Mari-ban található börtönébe került. A börtön felszámolása után a nagyenyedi börtönbe szállították. 1959-ben, miután nagykorúvá vált, a szamosújvári börtönbe került, ahonnan 1964. április 18-án szabadult. Több mint hat év raboskodás alatt számtalan durva megaláztatásban, verésben, éhezésben volt része.

Szabadulását követően a helyi bútorgyárban dolgozott. 1990 után többedmagával megalapította a Volt Politikai Foglyok Szövetségét, melynek aktív tagja volt. Számára 1956 ugyanazt jelenti ma is, mint fiatal korában: a szabadság illatát, a magyar nép hősies kiállását egy nagyhatalommal szemben. Ugyanakkor jelenti a gyermekei, unokái jövőjét, illetve azokat az ünnepségen jelen lévő fiatalokat is, akiket az elfogyó öregek között látni lehet a magyar ünnepségeken – hangzott el a laudációban.

A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Bordás Attila meghatottan köszönte meg az elismerést. Nyolcvanadik éves, s mint jelezte, elszaladt fölötte az idő, már csak szemlélni tudja a mai életet, befolyásolni azt nem nagyon. Kívánta, hogy erős kapcsolat alakuljon ki az elszakított területek magyarsága és az anyaországiak között. Reményét fejezte ki, hogy unokái tovább viszik ezt az örökséget.