Most már oda jutottunk, hogy a minisztérium az Országos Diáktanács képviselőivel együtt dolgozik a módszertanon és kérdőíveken, amelyek segítségével a diákok minősítik majd a pedagógusok tevékenységét. Mindezt névtelenül, nehogy a tanárok a rossz minősítés miatt visszavágjanak. Ez majd segít a pedagógusoknak a diákok képességeihez és elvárásaihoz igazítani az oktatási folyamatot – hangzik a magyarázat.

Régen még más volt a módi az oktatásban. Bizony, ha szüleink, nagyszüleink rossz fát tettek a tűzre az iskolában, a pedagógus részéről sokszor nem maradt el a testi fenyítés. (Néha az ártatlanok is kaptak.) Sőt, ha otthon szüleik tudomást szereztek a ballépésről, az otthoni készletből is megtoldották egy-egy kalafintával. Akkoriban divatban volt a makarenkói pofon.

Makarenko (1888–1939) kiskorú bűnözők iskolájában tanított, s a főkolompos kamasz és pimasz gyereknek lekevert egy pofont, ami szerinte csodálatos hatást fejtett ki. Ez a „hirtelen ráhatás módszere” volt, aminek szerinte a gyerekek viselkedésében nagyszerű következményei lettek.

Most már oda jutottunk, hogy ha a gyerek elégedetlen a pedagógus „viselkedésével”, a kedves szülő felmegy az iskolába, és ő oszt ki egy-két makarenkói pofont. Sőt, több olyan eset is előfordult már, hogy a nebulók bántalmazták tanárukat, tanárnőjüket. A gyermekek verése mára már egyértelműen a szülők privilégiumává vált, és élnek is vele szorgalmasan, aminek később katasztrofális következményei lesznek. Romániában a szülők 70 százaléka elismerte, hogy veri a gyermekét!!!

Milyen kár, hogy a képviselők és az ország vezetését csak négyévente a parlamenti választásokkor minősítheti a jámbor választópolgár, szintén névtelenül, mint a diákok a pedagógusokat. Aztán, mivel az évek során látta a honpolgár, hogy bármiként is szavaz, a dolgok továbbra is úgy mennek, ahogy addig, el is jutottunk oda, hogy a 2020-as parlamenti választásokon már csak a választók 31,8 százaléka voksolt. Akik választottak, azoknak több mint fele bízott abban, hogy jobbra fordul az addig baloldali kormányzás iránya. De alig telt el négy hónap, és úgy látszik, hogy az újak erősen rángatják ide-oda a kormánykereket, és ezért továbbra is döcögősen haladunk.

Az újabb kormány(ok) legsürgősebb gondja (mindig) az, hogy az előző hatalom gyorsan kirúgott emberei helyett olyanokat nevezzen ki, akik – a költő szavait parafrazálva – az új hatalom képviselőinek utódja vagy boldog őse, esetleg rokona vagy ismerőse. Semmi versenyvizsga, és a hozzáértés sem számít. Ha elődje nem akar kiszállni a székéből, akkor egy kis fenyítéssel vagy ülepen rúgással segítik, majd „önként és dalolva” lemond. Így kerültek fontos beosztásokba a még nagyobb funkciókba ülők barátai, barátnői, rokonai vagy a hű pártkatonák. Például ültettek kórházigazgatói székbe temetkezési vállalkozót Piatra Neamțon. (Gondolván, hogy az majd megoldja a gyógyíthatatlan betegek későbbi sorsát.) Vagy Topánfalván a városi kórházba egy vendéglőfőnököt. (Mivel a vendéglők bezártak, így az is munkához jutott.) De voltak zavaros kinevezések a Vízügynél is.

A húsos fazekak melletti lökdösődésből most majdnem kormányválság lett. De aztán a koalíció tagjai papírra tették, hogy jók lesznek, és nem pocskondiázzák egymást nyíltan, így szent lett a béke(tlenség).

Különben a legutóbbi kinevezési cirkusz most robbant. Egy Gelu Puiu nevű államtitkár (aki közben lemondott) a korábbi környezetvédelmi miniszter megbízásából húsz erdészeti vezetőt tett lapátra. Puiu államtitkár úr azt mondta volt, ha nem távoznak önként, akkor ellenőröket küld nyakukra, és a nyomásmiatt így is, úgy is távozni kényszerülnek. Szóba került az is, hogy az új vezetőknek nincs szakképesítése, mire azt mondta: majd idővel lesz!

Úgy látom, nem ártana, ha úgy, mint a diákok a pedagógusokat, a választók is évente osztályozhatnák a politikusok tevékenységét. Csak az a baj, hogy hiába adnának nekik négyest, azok nem arra gondolnának, hogy megbuktak, hanem csak arra, hogy megismételhetik, amit korábban műveltek. Pedig megérdemelnének időnként jó néhányan egy-egy makarenkói pofont.