Ám úgy tűnik, a rémhírterjesztők, az oltás- és vírusellenesek érvelése sokkal intenzívebb és meggyőzőbb, mint azoké, akik hisznek az orvostudományban, és tudják, az oltás az egyetlen módja, hogy végre magunk mögött tudjuk ezt a több mint egy éve tartó rémálmot. Csak halottaink szaporodnak, szinte nem telik el hét, nap, hogy ne szembesüljünk egy-egy újabb ismerős, barát, közeli vagy távoli hozzátartozó elhunytával. Sokan a vírus áldozatai lettek, mások a járvány miatt elmaradt, megkésett kezelések okán távoztak idejekorán.

A Romániában fel-fel lángoló oltási kampány, úgy tűnik, valójában csak a nagyvárosokban igazán hatékony, az éjjel-nappal nyitva tartó központok, az autós oltási helyek igazán eredményesen működnek, ám egyre nyilvánvalóbb, hogy csak egy viszonylag szűk réteget mozgósítanak. A kisvárosokban, falvakon élők csak akkor vállalkoznak az oltásra, ha kerül egy hiteles személyiség környezetükben, aki erre ösztönzi őket. Ez pedig egyelőre nagyon ritka. Változott ugyan a korábbi kormányzati retorika, míg pár hete a miniszterelnök még határozottan kiállt az ellen, hogy kedvezményeket nyújtsanak a beoltottaknak, most nyugati mintára nálunk is téma lett ez, bebizonyosodott, hogy valamivel ösztönözni kell a bizonytalankodókat. Sokan fel is hördültek, az emberi és szabadságjogok megsértését harsogják. Érvelésük önző és igen gyenge lábakon áll – mindenki szabadsága csak addig terjed, amíg nem sérti másokét, márpedig ha beoltatlanul flangálok, nemcsak magam teszem ki veszélynek, hanem bárkit a környezetemben.

Lehetőség tehát van, ösztönző kedvezmények is lesznek hamarosan, ám továbbra is hiánycikk a hatékony, hiteles tájékoztatás. Pedig a bizonytalankodók félelmeit leginkább a jó szakemberek érvei oszlathatják és a népszerű közéleti, egyházi személyiségek művészek példája sarkalhatja a tétovázókat. Ám amíg a családorvos is csak a vállát vonogatja (tisztelet a kivételnek), nemcsak nem vállalja az oltást, de támpontot sem ad, hárítja a felelősséget, addig nehezen tűnik el a kétkedés. A halovány, semmitmondó felhívások aligha lendítenek az ügyön, így pedig nehéz lesz elérni a 60–70 százalékos átoltottságot. Maradnak a korlátozások és tovább mélyülnek az ellentétek, az immunizáltak joggal orrolhatnak majd a be nem oltottakra, hogy miattuk nem térhet vissza életünk a régi kerékvágásba.

Nagy pusztítást végzett a járvány, emberéleteket követelt, gazdaságokat tett tönkre, vállalkozásokat kényszerített térdre és nagyon mély ellentéteket szított az emberek között. Most végre lehetőség van, hogy szabaduljunk, ám ha hagyjuk felülkerekedni kétkedésünk, kishitűségünk, az önzést, ha egy majdani mellékhatástól való félelem miatt inkább vállaljuk a mostani betegséget, akkor évek múlva is a maszk és a távolságtartás lesz életünk legfontosabb része. Érdemes megfontolni, melyik úton van több veszítenivalónk.